Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: "Hivatástok is egy reményre szól" (Ef 4,4)
tűik pillanatait nem éljük át eléggé, ezért nem tudjuk a jelenben a teljesebbet megragadni. A remény viszont a „jó vég" felé mutat. Kezdetben ez a törekvés még nem tudatos bennünk, ezért nevezzük a léleknek rejtett hajtóerejét „ősreménynek". Életünk során reményünk értelme fokozatosan kitisztul és nagy dolgokra serkeitő, bizakodó lendületvétellé válik, amint Szent Tamás mondja: . extensio animi ad magna" — a lélek feltárul a nagy dolgokra! (STh II II 129; 1). Az ember vágyálmaiban, nagy élményekben keresi a reményt. Remény csillan fel a felkelő nap fényében, a végtelen tenger hullámaiban vagy egy kis állat csillogó szemében. Vannak, akik a boldog pillanatokban reménykednek, mások a nagy eszmékben. A művészet magasztossá emeli ezt a gyarló világot, mintegy újra teremti — amint Mozart írja. — „Lelkem egyre nagyobb tűzben ég, mind szélesebben és világosabban tárom fel a valóságot, és képzeletben egyszerre hallok mindent...” AZ EMBER VÉGSŐ REMÉNYE a boldog Otthon, az örök Haza, ami után már a nyugtalan filozófus, Petrus Abaelardus is vágyakozik: „A végső cél az a Város, ahol a vágy nem előzi meg a valóság dolgait és a jutalom sem kisebb már az annyira vártnál." — Láthatjuk. hogy az ember sokfelé keresi reményét, de „a világ azé lesz, aki a legnagyobb reményt nyújtja neki!" — vallja Teilhard de Chardin. — Erre a kijelentésre mintegy válaszul mondja Karl Rahner: „A reményben Isten annyira felülmúlja az ember várakozását, hogy előtte még a legmerészebb álmunk is tompaságnak, kishitűségnek tűnik." (Kleines Kirchenjahr, München, 1963. 97.) A keresztény remény A KERESZTÉNY REMÉNYT hirdetni annyi, mint kinyilvánítani, hogy Isten minden embert meghívott a boldog jövőre (vö. 1Tim 2,4). Az ember reményének esélye akkor a legnagyobb, ha Krisztusban keresi élete boldogságát, hiszen Ö mondta magáról: „Én vagyok... az Élet!” (Jn 14,6) Nemcsak a tettekhez, a kezdeményezéshez kell a remény, de még inkább szükséges a nehézségek, a szenvedések elviseléséhez. „A lecsüggesztett karok azt fejezik ki, hogy gyakran az élet elviselhetetlenebb, mint a halál" — írja Louis Sintas (Tout commence par Es- pérence, Christus, 1976/6). Az életben gyakran tapasztaljuk, hogy a tevékenység idejét egy magányos „sivatagi korszak" követi, amikor legszívesebben mindennel felhagynánk, és lepihennénk egy borókafa árnyékában (vö. 1Kor 19.), pedig az a küldetésünk, hogy hirdessük a remény parancsát. „A mi reményünk. Korunk hitvallása" című Közös Német Püspöki Szinodus dokumentumában ezt olvashatjuk: „Próbáljunk válaszolni magunknak és azoknak, akikkel együtt élünk: .Mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek' (1 Pt 3,15). .. . Nekünk a hitünkben megalapozott reményünkről kell beszélnünk, mert mindenek előtt ennek szól a világ kihívása, és az emberek különféle címen is ezt a reményt keresik. Meg kell újulnunk a reményben, hogy megteremtsük korunk számára a Lélek és az Erő bizonyítékát. .." (Herdes Korrespondenz, 1976/4. 201.). Keresztény hivatásunk az állandó és egyre megújuló reményre szól. Ez a remény nem jelent érzelmi hullámzást, sem pedig törtetést az élet nagy sikereire. Az igazi, a maradandó, a mindent elviselni képes remény alapja az Isten hívása: „Hivatástok is egy reményre szól” (Ef 4,4). A reményben Isten azt kívánja, hogy ellenálljunk a halálnak! Keresztény reményt hirdetni tehát annyit jelent, mint szóval és tettel kinyilvánítani, hogy Isten meghívott minket a boldog jövőre. Hivatást kaptunk az életre, az Isten életére. Az Istentől való meghívottságunk minden emberi reménynek a fundamentuma. Fellelhető minden vágyakozásban és abban a bizalomban — ha nem is vagyunk mindig világosan tudatában —, hogy tudunk küzdeni a pusztulás minden formája ellen. A mindent elviselni tudó, a maradandó remény azonban nem születik velünk, de a mindennapi élettapasztalat sem tudja kifejleszteni. Meg kell tehát tanulnunk a reményt. Az Isten életére szóló meghívottságunk segít abban, hogy a köznapi eseményekben is megtaláljuk a remény igazi erejét. HIVATÁSUNK van a reményre! — Mit jelent ez? — Lehet-e parancsba adni, kötelességül kiróni, hogy reméljen az ember? „Amit személyes tapasztalataimból megtanultam, abból tudom, hogy a remény több, mint érzelem, több, mint egyszerű tapasztalás vagy gondos előrelátás. A remény Isten parancsa! Nekünk pedig engedelmeskednünk kell a reménynek. Ez az engedelmesség azt kí182
