Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: "A győzelem elnyelte a halált" (1Kor 15,55)

bűnbocsátó irgalmának, az elveszetteket kereső jóságának és a bűnbánó ember isten­keresésének egymásba kapcsolója: kibékülés és szeretetben történő újraegyesülés jele, útja és eszköze. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény ... De ezt Isten viszi vég­be, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával meg­bízott” (2Kor 5,17k). A halál újabb értelmezési kísérletei Sokan egyetértenek abban, hogy döntő fontosságot tulajdonítanak a „halál pillanatának" az evilági életből a másvilági életbe történő átmenetnek. Ügy értelmezik, hogy ez a pillanat az egész ember örök sorsát végérvényesen eidöntő mozzanat. Találkozás a feltámadt Krisztussal. Ezért ítélet is, tisztítóhely is, üdvösség vagy kárhozat. Ebbe az egy „pillanat­ba" sürítik bele mindazt, amit a klasszikus teológia térben-időben különválasztva szem­lélt. Vitatott kérdések: — 1. Van-e még egy utolsó lehetőség a halál pillanatában az Isten elleni vagy melletti döntésre? — az úrn. „végső döntési hipotézis” (Endentscheidungshypothese; egyik leg­nevesebb képviselője Ladislaus Boros, magyar származású teológus)3 szerint ez a lehe­tőség minden ember számára megnyílik a „halál pillanatában”. A halál pillanatát úgy értelmezik, mint amely — időbelileg — az ember földi pályafutásának vége és a „kez­dődő örök élete” között van, nem tartozik egyikhez sem, mégis egybekapcsolja a kettőt. Ez a feltételezés a következő megfontolásokra épül: — Kell, hogy legyen minden em­ber életében olyan lehetőség, amikor teljes-személyes értékű, egészen tudatos és sza­bad választással dönthet örök sorsáról: Isten ellen, vagy Isten mellett foglalhat állást. — Már pedig földi élete folyamán az ember soha sincs ilyen leiki állapotban; — tehát ez a „döntési időpont" csak a halál pillanata lehet, amikor az ember személyisége, énje mentesül az anyag a test és a körülötte levő világ minden zavaró hatásától és szembetalálkozik a Feltámadottal, Akinek fényében egyszerre átfoghatja egész életét. Előnye ennek a hipotézisnek az, hogy mindenkinek egyenlő esélyt biztosít örök sorsa el­döntéséhez: a meg nem keresztelt gyermekek és az értelmük használatára el nem jutott, erkölcsi döntésre a földi életben képtelen emberek sem kivételek. Nagyszerűen érvénye­síti ez a feltételezés Isten „egyetemes, üdvözítő szándékát". A „végső-döntési-hipotézis” ellen viszont fel lehet hozni, hogy — leértékeli a földi életet: a földi élet folyamán Isten mellett vagy Isten ellen hozott döntések az „utolsó pillanatban” visszavonhatok. A hipotézis védelmezői ugyan arra hi­vatkoznak, hogy az egész földi élet „a végső döntés begyakorlása”. — Sem a halálos bűnt, sem az isteni kegyelemmel szerzett érdemeket nem veszi komo­lyan ez a hipotézis, ha minden csak az utolsó döntéstől függ. — A „halál pillanatának” ilyen felértékelése, „mitizália" a halált, és olyan jelentőséget tulajdonít neki, amire nincs bizonyíték sem a Szentírásban, sem a szenthagyományban, sem az egyház eddigi tanításában. Semmi pozitív bizonyíték nincs egy ilyen pillanat mel­lett. — Továbbá: Ha ez a döntés — mint feltételezhető — a teljes tudatosság fényében tör­ténik, akkor csak egyirányú lehet! Nyilván senki sem dönt saját kárhozata mel­lett, saját boldogsága ellen! — Ha viszont nincs teljesen tudatában az ember annak, hogy miről dönt, akkor miben különbözik ez a pillanat az emberi élet más, nagy pil­lanataitól, amikor életbevágó fontosságú döntéseket hoz? Nincs tehát semmi kényszerítő ok ennek a hipotézisnek az elfogadására, komoly érvek és megfontolások szólnak ellene. Az ember élete folyamán többször is hoz olyan dön­tést, — de legalább néhány alkalommal —, amikor érzi és tudja, hogy Isten mellett vagy ellen foglal állást. A „halál pillanatában történő végső döntés” elfogadható, mint Isten­től nyújtható lehetőség, utolsó „mentőöv” egy-egy emberre vonatkozóan, de nem fo­gadható el minden emberre vonatkozó abszolút követelmény gyanánt. Talán egyszerűbb, ha szerényen bevalljuk: Nem tudjuk, hogyan biztosít Isten döntési lehetőséget a kereszt- ség nélkül meghalt gyermekeknek, az erkölcsi érettségre el nem jutottaknak —'• emberi „találgatásokkal" nem sokra megyünk, és nem írhatjuk elő Istennek, hogyan járjon el. Van-e utolsó, döntési lehetőségünk a halál pillanatában? — ez az Isten titka. — 2. Az újabb „halálértelmezések" egy másik „kinövése”: annak a meggyőződésnek a hangoztatása, hogy „minden ember feltámad a halál pillanatában". Testi porhüvelyét ugyan eltemetik, de Istentől kap olyan „szellemi testet” (vö. 1Kor 15,44), amely az ő „feltámadt teste". Himeneuszról és Filétuszról azt olvashatjuk, hogy „eltévelyedtek az 153

Next

/
Thumbnails
Contents