Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: "A győzelem elnyelte a halált" (1Kor 15,55)
bűnbocsátó irgalmának, az elveszetteket kereső jóságának és a bűnbánó ember istenkeresésének egymásba kapcsolója: kibékülés és szeretetben történő újraegyesülés jele, útja és eszköze. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény ... De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott” (2Kor 5,17k). A halál újabb értelmezési kísérletei Sokan egyetértenek abban, hogy döntő fontosságot tulajdonítanak a „halál pillanatának" az evilági életből a másvilági életbe történő átmenetnek. Ügy értelmezik, hogy ez a pillanat az egész ember örök sorsát végérvényesen eidöntő mozzanat. Találkozás a feltámadt Krisztussal. Ezért ítélet is, tisztítóhely is, üdvösség vagy kárhozat. Ebbe az egy „pillanatba" sürítik bele mindazt, amit a klasszikus teológia térben-időben különválasztva szemlélt. Vitatott kérdések: — 1. Van-e még egy utolsó lehetőség a halál pillanatában az Isten elleni vagy melletti döntésre? — az úrn. „végső döntési hipotézis” (Endentscheidungshypothese; egyik legnevesebb képviselője Ladislaus Boros, magyar származású teológus)3 szerint ez a lehetőség minden ember számára megnyílik a „halál pillanatában”. A halál pillanatát úgy értelmezik, mint amely — időbelileg — az ember földi pályafutásának vége és a „kezdődő örök élete” között van, nem tartozik egyikhez sem, mégis egybekapcsolja a kettőt. Ez a feltételezés a következő megfontolásokra épül: — Kell, hogy legyen minden ember életében olyan lehetőség, amikor teljes-személyes értékű, egészen tudatos és szabad választással dönthet örök sorsáról: Isten ellen, vagy Isten mellett foglalhat állást. — Már pedig földi élete folyamán az ember soha sincs ilyen leiki állapotban; — tehát ez a „döntési időpont" csak a halál pillanata lehet, amikor az ember személyisége, énje mentesül az anyag a test és a körülötte levő világ minden zavaró hatásától és szembetalálkozik a Feltámadottal, Akinek fényében egyszerre átfoghatja egész életét. Előnye ennek a hipotézisnek az, hogy mindenkinek egyenlő esélyt biztosít örök sorsa eldöntéséhez: a meg nem keresztelt gyermekek és az értelmük használatára el nem jutott, erkölcsi döntésre a földi életben képtelen emberek sem kivételek. Nagyszerűen érvényesíti ez a feltételezés Isten „egyetemes, üdvözítő szándékát". A „végső-döntési-hipotézis” ellen viszont fel lehet hozni, hogy — leértékeli a földi életet: a földi élet folyamán Isten mellett vagy Isten ellen hozott döntések az „utolsó pillanatban” visszavonhatok. A hipotézis védelmezői ugyan arra hivatkoznak, hogy az egész földi élet „a végső döntés begyakorlása”. — Sem a halálos bűnt, sem az isteni kegyelemmel szerzett érdemeket nem veszi komolyan ez a hipotézis, ha minden csak az utolsó döntéstől függ. — A „halál pillanatának” ilyen felértékelése, „mitizália" a halált, és olyan jelentőséget tulajdonít neki, amire nincs bizonyíték sem a Szentírásban, sem a szenthagyományban, sem az egyház eddigi tanításában. Semmi pozitív bizonyíték nincs egy ilyen pillanat mellett. — Továbbá: Ha ez a döntés — mint feltételezhető — a teljes tudatosság fényében történik, akkor csak egyirányú lehet! Nyilván senki sem dönt saját kárhozata mellett, saját boldogsága ellen! — Ha viszont nincs teljesen tudatában az ember annak, hogy miről dönt, akkor miben különbözik ez a pillanat az emberi élet más, nagy pillanataitól, amikor életbevágó fontosságú döntéseket hoz? Nincs tehát semmi kényszerítő ok ennek a hipotézisnek az elfogadására, komoly érvek és megfontolások szólnak ellene. Az ember élete folyamán többször is hoz olyan döntést, — de legalább néhány alkalommal —, amikor érzi és tudja, hogy Isten mellett vagy ellen foglal állást. A „halál pillanatában történő végső döntés” elfogadható, mint Istentől nyújtható lehetőség, utolsó „mentőöv” egy-egy emberre vonatkozóan, de nem fogadható el minden emberre vonatkozó abszolút követelmény gyanánt. Talán egyszerűbb, ha szerényen bevalljuk: Nem tudjuk, hogyan biztosít Isten döntési lehetőséget a kereszt- ség nélkül meghalt gyermekeknek, az erkölcsi érettségre el nem jutottaknak —'• emberi „találgatásokkal" nem sokra megyünk, és nem írhatjuk elő Istennek, hogyan járjon el. Van-e utolsó, döntési lehetőségünk a halál pillanatában? — ez az Isten titka. — 2. Az újabb „halálértelmezések" egy másik „kinövése”: annak a meggyőződésnek a hangoztatása, hogy „minden ember feltámad a halál pillanatában". Testi porhüvelyét ugyan eltemetik, de Istentől kap olyan „szellemi testet” (vö. 1Kor 15,44), amely az ő „feltámadt teste". Himeneuszról és Filétuszról azt olvashatjuk, hogy „eltévelyedtek az 153
