Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nemeshegyi Péter: Krisztus találkozása Ázsia lelkével
szárház isteni eredetéről, hegyek, fák, források stb. nyolcmillió istenéről, az ősök szellemeinek seregéről. A Snmto vallás lényege azonban az ünneplés. Hagyományos napokon a régi szentélyekben ősi zene, dobperges, tánc, ének, az istenek jelkepeit hordozó dáridós körmenet, tüzek gyújtása, vízzel való meghintés, evés, ivás stb. áltat ünnepük az emberek a nagy természettel és annak ritmusával való harmóniát, a falu- vagy városnegyed társadalmi egységét, az elhunyt ősökkel való kapcsolatot, a mindennapi élet szennyroitjaitól való megtisztulást. Nagyon kevés japán vallja magát ma shintöistának. De azért a shintö-ünnepkor, főképp újévkor, a népesség túlnyomó többsége elmegy egy szentélybe, összeteszi kezét, pénzt dob a perselybe, hálát ad az elmúlt esztendőért, segítséget kér az új esztendőre. Ha megkérdeznénk tőlük, hogy kihez imádkoznak, legtöbbjük nem tudna válaszolni. De a fontos az, hogy imádkoztak. Mondhatnánk úgy, hogy ahhoz a szóval kifejezhetetlen örök irgalomhoz és mosolygó ősharmóniához folyamodtak, mely minden lét és élet végső gyökere. Egyfajta kozmikus vallásossággal állunk itt szemben. A világmindenségben uralkodó rend, az abban hullámzó élet folyamába való beilleszkedésről van szó. A kereszténység a kozmoszt (világot) felülmúló Istennel való kapcsolaton és a végességén túlmutató emberi személyen alapuló vallás. Azonban az ilyen vallásnak fel kell magába vennie a kozmikus valfás elemeit is. Különben vérszegénnyé, elvonttá, elitcsoportok privilégiumává lesz. Az ószövetségi Yah- weh-hit magába olvasztotta a kánaáni vallások számos elemét (díszes templom, arató-ünnepek, eső-kérő imák stb.), és hasonló jelenségeket találunk az ókori, középkori kereszténységnél is: gondoljunk csak a búcsúkra, mezei körmenetekre, számos vallási népszokásra. A katolicizmus sohasem volt a természettől elszakított, kizárólagos természettölöttiség vallása, Mondottuk már, hogy a konfucianizmustól sokat tanulhat a keresztény liturgia, de ha csak innen merítene inspirációt, szertartásai szépek, de merevek, hidegek, hivatalosak lennének. Tanulnunk kell a shintő-ünnep spontán, kötetlen vigasságából is. így érhető el az, hogy necsak kötelességteljesítés legyen a liturgia, hanem mély emberi igény kielégítése is, testi- leg-lelkileg felüditő, felemelő, magával ragadó élmény. A Shintö az élet forrását mosolygó ősharmóniaként éli meg, de ennek az élménynek nem tudja magyarázatát adni. Jézustól tudjuk, hogy „az Isten jó" (Mt 19,17), a Szentírásból tudjuk, hogy az Isten „az élet barátja" (Bölcs 11,26), és Jézus feltámadásában látjuk a jóság és az élet diadalát. Ha a Shintönál tapasztalható ünnepi hangulat ilyen hiten alapulna, akkor lenne az ünnep igazi alleluja. Modern civilizáció Buddhista érzésvilág, konfucianista etika, taoista lelkiség, Shintö ünneplés: ezek az ősrégi elemek Japánban együtt élnek egy ultramodern, XX. századbeli kultúrával és civilizációval. Ennek a Nyugaton született, ésszerű természettudományt, technikát, evilágiságot, az emberek egyenlőségét, emberi jogokat, nyugati művészetet, mítosztalanítást stb. magával hordozó kultúrának bevezetése milyen hatással volt a hagyományos japán lelkivilágra, és hogyan fogja alakítani annak jövőjét? Sokszor hall az ember panaszt japán értelmiségiek részéről, hogy a modern civilizáció tönkreteszi a japánok lelkiségét. Egyelőre azonban Japánban még aránylag eléggé jól sikerül a múlt és a jelen összehangolása. A japánok képesek tudathasadás nélkül egyszerre két világban élni. Napközben nyugati öltözetben, a technika legújabb vívmányait használva dolgoznak munkahelyükön; este pedig lakásukra érve belemerülnek a hagyományos forró fürdőbe, felöltik japán ruhájukat, pálcikákkal elfogyasztják japános vacsorájukat, és közben a televízión vagy japán tárgyú drámát, vagy pedig vadnyugati filmet néznek, miközben rizspálinkájukat vagy esetleg whiskyjüket szürcsölgetik. A hagyományos vallások igyekeznek az új világhoz alkalmazkodni: a buddhista-származású Új Vallások az emberek evilági, közösségi életébe igyekeznek harmóniát vinni; a konfucianista elvek a gazdasági életben nyernek alkalmazást, sőt, egyes elvek, mint például a demokratikus vonás és a vizsgarendszer, melyeket a feudális Japán sohasem vett át, épp napjainkban jutnak érvényre; a Shintő ünnepek pedig, kedvelt népszokásként, a pihenés, szórakozás, meg az összetartozási érzés fejlesztésének szerepét játsszák. Mégis, egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek a hagyományos erők nem elégségesek a modern ember és modern társadalom problémáinak megoldására. A vészjelek szaporodnak: sok az öngyilkosság, még elemi iskolások között is; rengeteg a válás és magzatelhajtás; az ifjúsági bűnözők száma növekszik; az agresszív gazdasági expanzió japánellenességet szül a világban. Amikor pedig a munka meg a szórakozás hajszája egy pillanatnyi gondolkodási időt enged, — az emberek, főképp a fiatalok lelkében felmerül a kérdés: mi az értelme az életnek? miért születtünk? minek élünk? 141
