Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kiss László: Pasztoráció és emberi kibontakozás

megy első kérőjéhez, egy elvált emberhez, akivel nem köthet egyházi házasságot, — és többé feléje sem néz a templomnak? Hogyan ítélje meg azokat a szülőket, akik azt mondják gyermeküknek: „Ha akarsz, eljárhatsz hittanra, de nem muszáj". Sőt, — vannak — sajnos — olyan szülők és nagyszülők, akik egyenesen lebeszélik gyermekeiket mind a hittanra já­rásról, mind pedig a vallásos életről, templomba járásról. — Érdekes azt is megfigyelni, hogy ha a hitoktatás időpontja bármi mással ütközik, akkor mindig, következetesen a hittan szorul háttérbe. „Sajnáltam felkölteni, olyan édesen aludt” — mondja a szülő. „Rossz volt az idő, — és jó műsor ment a tévében” — ez a másik kifogás. Lehetne még sorolni a ha­sonló kifogásokat, — de mindegyikből az derül ki, hogy az emberek jó része minden mást fontosabbnak tart, mint az Istennel való találkozást. Ez pedig nagyon fáj a lelkipásztornak, hiszen ő arra tette fel az életét, hogy elvezesse az embereket Jézuson át Istenhez, hogy megszerettesse velük Jézust, a lelki életet, a vallásosság igazi értékeit, és szépségeit. Fáj a nagyfokú közömbösség és nem-törődömség. Fáj a tehetetlenség érzése, és az a gondolat: Úgyis hiába csinálok bármit, a helyzeten nem tudok segíteni. Mi a lelkipásztori munka célja és feladata? „Nem mintha uralkodni akarnánk rajtatok hiteteken keresztül, hanem inkább örömetekben szeretnénk közreműködni" (2Kor 1,24) — így fogalmazza meg a nemzetek Aoostola hivatá­sát. ..Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődietek ki az Istennel!” (2Kor 5.20) „Én örömest hozok áldozatot, sőt ma­gamat is teliesen föláldozom telketekért" — (2Kor 12,15). „Fiaim, óira a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek" (Gál 4.19). Mindenkinek minde­névé lenni, hogy mindenkit megnyerjünk Krisztusnak: ebben foglalható össze a lelkipásztor életének célja, feladata. Lelkipásztori szemléletünknek egyik, nyíltan talán be sem vallott főszempontja volt a „mennyiségi szemlélet": Nálatok hánv elsőáldozó volt az idén? — Hány bérmálkozótok lesz? — Hánv esküvő volt tavaly nálatok? — Mennyi volt a keresztelések száma? — Ilyen és hasonló kérdéseket vetnek fel egymásnak a lelkipásztorkodó papok. Azután kezdik szá­molgatni, hogy kb. mennyi a plébánia lélekszáma, hányán fizetnek egyházi hozzájárulást (és mennyit), — és ezekből a statisztikailag is kimutatható ódátokból próbálják elemezni lelki- pásztori munkájuk értelmét, célját, eredményességét, sikerét, — vagy éppen sikertelenségére és hiábavalóságára vonnak le következtetéseket. Ugyanakkor a lelkipásztorkodó papnak tudnia kell, hogy „a Lélek ott fű, ahol akar”, — hogy Isten kegyelmeit nemcsak az egyházán és a hivatalos lelkipásztorokon át árasztja az emberek leikébe. Tudnia kell, hogy a lelkipásztori munkában más, aki vet, más, aki öntöz, és más, aki arat. és ismét más, aki a „növekedést adja": az Isten! — „Én ültettem — írja Szent Pál —, Apolló öntözte, de o növekedést az Isten adta. Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten" (1Kor 3,6k.). A pap mindig azt kérdezze meg önmagától, hogy mit épít az egyetlen alapra: Krisztusra? — „A lerakott alapon kívül — amely Jézus Krisztus —, mást senki nem rakhat. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel ér­kezik és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által” (1Kor 3,11—15). Az ima, a munka és az áldozat gyümölcse nem mutatkozik azonnal, és majd csak a jö­vőben, talán csak az örökkévalóságban érik be. Ezt a szempontot is figyelembe kell vennie a papnak akkor, amikor átgondolja apostoli munkájo hatékonyságát, eredményességét. Merje rábízni lelkipásztori fáradozásai sikerét vagy kudarcát a mindent tudó, jóságos Isten­re. Tartsa nagy eredménynek azt is, ha sikerült néhány ingadozó embert hitében megerősí­teni. Minden pap, minden templom és minden kápolna a kegyelmi és lelki élet „kikristályoso­dási pontja". Ahol egy pap megjelenik és nem tesz semmi mást, mint végzi a szokásos lel­kipásztori munkákat, misézik, szentbeszédet mond, végzi a hitoktatást, gyóntatást, a gyer­mekeket előkészíti elsőáldozásra stb. — ott már von egy lelkiséget sugárzó középpont, lelki tüzeket és fényeket gyújtó fókusz: egy pap, aki hat életével, példájával, beszélgetéseivel, szeretetével, és azzal, hogy mindig rendelkezésére áll a híveknek! — Ha nem lehetünk csillag, sztár, elégedjünk meg a szentjánosbogár szerény szerepével: kevés és egyszerű embernek, nem nagy tömegeknek, — de mégis Isten fényét sugározzuk. És ennek a fényárasztásnak mindig van értelme! — Akkor is, ha nem vesszük észre, akkor is, ha néha elkeseredünk, akkor is, ha tehetetlenségtől lehajló kezünket imádságra kulcsoljuk, 111

Next

/
Thumbnails
Contents