Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám
„A keresztény család a keresztény életnek olyan iskolája, amelyet semmiféle más iskola nem pótolhat." XXIII. János pápa Nem volt és bizonyára nem is lesz olyan korszaka az egyház történetének, melyben ne lenne szükséges a keresztény családról újra és újra mindazt elmondani, ami annak életében egyrészt örök és változatlan, másrészt pedig, ami az idők szava szerint megkövetelt változásoknak van alávetve. Az utóbbiakkal — világnézeti különbségre való tekintet nélkül — gyakran foglalkozik a hazai és külföldi szakirodalom, s a napi sajtó egyaránt. Természetesen mindaz, ami az élettel, napjaink keresztény életével és „modern" törekvéseivel szerves kapcsolatban van, érdekli a teológiát is. Azon természetesen senki sem csodálkozhat, hogy a hittudomány elsősorban a kinyilatkoztatás világánál vizsgálódik és az ,,örök élet mércéjével" mér, így tekint az élet jelenségeire, problémáira. Az örök és változó értékek, a természetes és természetfölötti világ összefonódását, összevetését és egybekapcsolását tartottuk szemünk előtt, amikor jelen számunk anyagát megterveztük és összeállítottuk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a család egyrészt természetes emberi közösség, a közösségi életnek, a társadalomnak mintegy magva, másrészt a keresztény üdvösségrendnek is szociális alapsejtje. Ennek szemmeltartásából pedig azt a jelentős következtetést vonhatjuk le, hogy mindazok, akik a keresztény családi élet keretein belül saját és egymás üdvösségének elnyerésén fáradoznak, illetőleg azt igyekszenek elősegíteni, — egyszersmind arra is kötelezettek, hogy konkrét családi adottságaikat a természetes érték- megvalósitás, az emberi közösség szolgálatába is állitsák. E szituáció tehát feladatként rejti magában a család tagjainak egymáshoz és környezetükhöz való rendezett viszonyát, és ennek a kapcsolatnak az üdvösség felé irányuló és irányító szerepét is. Ezt az adottságot és az ebből folyó leiadatokat a keresztény család — ha jövőjét tervezi, ha a holnapot készíti elő — egészében és tagjaiban is köteles szem előtt tartani, az örök igazságok és értékek fényében újra és újra felülvizsgálni, továbbá tehetsége szerint alakítani. Kétségtelen, hogy e felülvizsgálat során az örök igazságok, a kinyilatkoztatott tanítás és a földi realitások között minden időben bizonyos feszültség támadhat. E feszültség azonban az eszmény és valóság közötti távolságból fakadó „üdvös" feszültség, mely mindig új lendületet és erőt adhat az akadályok leküzdéséhez, a problémák megoldásához. — A hivő ember jól tudja, hogy sohasem dicsekedhet csak saját erejében és bölcsességében, hogy az Isten kegyelmében válik lassan — a családi közösség melegágyában érlelődve — nagykorú kereszténnyé. E nagykorúvá válás során pedig egyre inkább Krisztus gondolatai, érzületvilága lesz saját gondolatainak, érzelmi világának és tetteinek is irányítójává. A Szentírás lapjain egyszerű, de jól látható vonásokkal rajzolódik ki a Szent Család képe. Jézus, Mária és József „hármassága" a tökéletes szentség harmóniájáról tanúskodik. Ezt a „szent család" meghatározást azonban — bár a kijelentés merésznek tűnik, mivel a szó nemes értelmében kihívó és egyben a felelősség súlyát is rakja az ember vállára — ninden valóban keresztény családról elmondhatjuk. Nem csupán azért, mivel komoly igyekezettel kívánja mintázni a Jézus földi jelenlétével megszentelt család életét, hanem azért is, mivel Istennek teremtő közreműködésével indul el útjára és őhozzá igyekszik haza tagjaiban és egészében egyaránt. Más szóval: minden keresztény családnak ebből a Teremtőjéhez fűződő természetes és természetfölötti kapcsolatából torrásoz valódi „szentsége". A keresztény család a teremtői közreműködés erejében indul útjára, e kapcsolatból eredezteti nemcsak létét, de értelmét is, hogy az életszolgálat, hűség és szeretet erejében járja a reménység útját. Az utat a teljes és tökéletes Élet, az abszolút Jövő felé. Sz. A. 65
