Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Betz, Otto: Időszerű-e még a közös családi ima?
IDÖSZERÜ-E MÉG A KÖZÖS CSALÁDI IMA? Otto Betz, az általános és valláspedagógia professzora (Hamburg) irodalmi levélben foglalja össze tapasztalatait, megfontolásait és visszaemlékezéseit a családi imával kapcsolatban. Levelében megindokolja a családi ima újjáélesztésének fontosságát és számos javaslatot bocsát rendelkezésünkre... Betz felfogását, éppen úgy, mint Kari Rahnerét, a hit szerinti életfelfogás és annak az imádságban történő kifejezése jellemzi. Kedves Márk Barátom! Már jó néhány hete itt hever az íróasztalomon leveled. Sok olyan kérdést vetsz föl, amikre nem tudok előregyártott, kész választ adni, ezért mindig halasztgattam az írást. De mivel Brecht egyik balladájában azt mondja, hogy „akik valamit kérdeznek, megérdemlik a választ!” — ezért most megpróbálok néhány összefüggést megvilágítani. Azt írod: Mennyire csodálkozol magadon, hogy te, aki egyházias lelkületű családban nevelkedtél, ott, ahol magátólértetődő volt az imaéletben való részvétel, a mindennapi „asztali áldás" éppen úgy, mint a gyakori, közösen végzett esti ima, most, évek múltával, egyszer csak azt veszed észre, milyen idegen lett számodra az ima! — Közben te magad is családapa lettél, a gyermekek ott növekednek körülötted, és most hirtelen rádöbbensz, valami meghitt tényező hiányzik gyermekeid életéből. „Létezik-e egyáltalán még olyan, hogy egy család közösen elmondja a rózsafüzért?” — veted fel a kérdést. ,,lmádkozzák-e a szülők gyermekeikkel ma is az asztali áldást? Énekelnek-e még valahol közösen a reggeli vagy esti étkezéskor? Létezik-e ilyen, — vagy ez már avult dolog, amit aligha kíván vissza már valaki?” Úgy vélem, ebbeli kétkedésed megalapozott. Nem sok család lehet már, ahol megtartják a szabályos, a pontos időhöz kötött imádságot. Talán ez — többek között — a külső körülményeken is múlik. Nyugtalan korban élünk. A közös étkezés többé már nem magától értetődő, és az asztal megszűnt a család találkozási helye lenni. De még az egyház hívei közül is sokan furcsának találnák, ha közös imádságról kezdenénk beszélni. Az idejétmúlt imaszövegek idegenekké lettek, aligha tudnánk már azokat magunkévá tenni. És kiben van annyi kezdeményező erő, hogy egyéni szövegeket fogalmazzon, és saját élethelyzetéből kiindultan szabadon imádkozzék? — Néha még előfordul, hogy egy-egy család vasárnap, reggelenként közösen énekel, vagy az ünnepi ebéd előtt áldást mond, de ez ma már csaknem kivételes eset. A családi imádságnak évszázadokon át bizonyosan nagy jelentősége volt. Először is az, hogy az imádságok ideje szerint osztották fel a napot. így az egész élet — és benne a hétköznapok — vallásos veretet kaptak. Ritkán jut eszünkbe, hogy a régebbi korokban az élet kevésbé volt változatos, mint a jelenben. Otthon rendszerint csak a Biblia és a szentek legendája volt az egyetlen olvasmány. A vasárnapi prédikáció ösztönzője volt a kulturális életnek is. Az ima és az ének, a jámbor szólásmondók stb., kedveltek voltak az egymás közötti mindennapos érintkezésben és eszmecserében. Én még mint kis gyermek az egyik vendégségben átéltem azt, hogy a parasztcsalád a feszület köré gyűlve elimád- kozza a rózsafüzért. Ott mindenki jelen volt, a szolgák, és szolgálólányok, kisgyermekek és az öregek is. Az imádság egyben a közösségi találkozás helye is volt, és utána még egy ideig beszélgettek, nevetgéltek, végül megtárgyalták a másnapi munkát. Egyes vidéken rendszeres házi ájtatosságok is voltak. Felolvastak egy fejezetet a Szentírásból, énekeltek, és olykor előadtak egy-egy részletet is a szentek életéből, így kaptak az emberek indításokat a jóra, ilyen gondolatokkal jártak keltek, ebből táplálkozott fantáziájuk is. Ezek hatására lehetőségük nyílt a különböző megfontolásokra, és ösztönzést kaptak a lelkiismereívizsgálatra is. Az egész napot így az Istennel való párbeszédben töltötték. Nem kell azonban a közös családi vallásossági formákat elhamarkodottan magasztalnunk. Végtére volt „üresjáratú” ima is, volt előírásos, „drilles" ima is, valamint szokássá vált a kiüresedett formák gyors elhadarása. A szigorú imakötelezettséget sokan átkos tehernek érezték, amely ránehezedett lelkiismeretükre. Az emberek gyakran megkönnyebbültek és felszabadultak, ha valami módon kiszakadhattak a már-már merevvé és élettelenné vált családi imából. — Ma viszent olyan mélypontra kerültünk, hogy most ismét azt keressük, miként találhatnánk meg újra a családi imádság formáit, hogyan építhetnénk be ismét életünkbe. Nem hiszem azonban, hogy elég csak egyszerűen összekapcsolni a régi formákat ott, ahol már megszakadt az imádság fonala. Életünk rendkívüli módon megváltozott. A családnak az egyházközséggel való kapcsolata — a legtöbb helyen — alig jut kifejezésre. A hit és a vallás sokkal kevésbé van hatással mindennapi életünkre. Emlékezz csak vissza arra, hogy régebben a ti családotokban is mennyi vallásos szokás volt! — és ma már csak kis maradéka él, nagy részét elfelejtettük. Az ima válsága természetesen a családi élet 62
