Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)

1980 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kardos József: Felkészítés az eukarisztia vételére

módon éljék keresztény életüket, amelyeket hatalmas lélekszámú egyházi közösségekben máskülönben nem lehet tapasztalni... a közösségi liturgiát, a hit elmélyítését, a testvéri szeretetet, imádságot, lelkipásztorokkal való .együttműködést’ olyan életjelenségekként ismeri fel a gyermek is, melyek természetes értelemmé lesznek az életében. Az egyházban olyan közösségi élményekre kell szert tennie, melyek büszkévé és tenniakaróvá formálják" (Ev. 58.). Az eukarisztiából élő egyházi közösség az eukarisztia utáni vágyát ébreszti a gyermekben, mely vágy nélkül a szentáldozás nem lenne több egy vizsga utáni oklevélnél, melyet hamar elfelejt az ember.

— A baráti társaság rossz és jó hatását napjaink szociológusai igen hangsúlyozzák. Fel kell hívnunk a szülők figyelmét arra a lehetőségre, hogy gyermekeik barátait keresztény családok gyermekei közül segítsenek választani. Az aktív közösségi életet élő családoknál természetesen kialakuló folyamat, melyet elősegít a plébániai gyermekbarátságok lelkipásztori támogatása is. Az iskolai nevelés és az utcai barátságok nem lehetnek kizárólagos meghatározói elsőóldozó gyermekeinknek. Pasztorációnk hatékony és maradandó volta nincs biztosítva, ha ezek hatását nem vesszük komolyan. A fentiek olyan pasztorációs szolgálatot feltételeznek, mely személyes kapcsolatra épül. Személyesre, Jézustól — szülőig, lelkipásztorig és gyermekig —, mely nem külsőleges „vasárnapi keresztény” élet, hanem egymást támogató, Jézusra figyelő élet, ünnepekkel és hétköznapokkal együtt.

A FELKÉSZÍTÉS TARTALMA. Az eukarisztiát, különbözőképpen kiemelve egyes szempontokat, különböző módon közelíthetjük meg. Az egyház életében Jézus valóságos jelenléte (imádandó Krisztus), Jézus eledelként való jelenléte (szentáldozás) és Jézus áldozati jelenléte a szentmisében, jó megközelítési lehetőséget kínál. Ez azonban idegennek látszik Jézus eredeti egységben és eggyétevésben gondolkodó szándékától. — Csak a XII. századtól van adalék arra, hogy szentségimádássa! hódol az egyház Krisztus jelenléte előtt. — Becket Tamás Canterbury-i érsek írja II. Henriknek: „Krisztus testének felsége előtt szoktam imádkozni önért". Az első századok keresztényei elsősorban az Élet forrását látják az eukarisztiában. A napi áldozás természetes gyakorlatának megszűnésével párhuzamosan fejlődik ki az eukarisztikus lelkiség, hogy IV. Orbán pápa 1264-re az Gr napjának kihirdetésével elindítsa a köztünk élő Krisztus imádásának liturgiáját, önmagában ez nagy fejlődés, de a szentáldozást tekintve nem az. Napjaink és gyermekpasztorációnk igényei arra kell indítsanak, hogy az eukarisztikus lakoma egységet sugalló és teremtő erejére hívjuk fel a figyelmet. Annál is inkább, mert úgy gondoljuk, hogy az eukarisztiában jelen van hitünk igazságainak mindenki, még a gyermek által is elfogadható tömör foglalata.

„Tartalmilag az a döntő, amire maga az új szöveg is utal, hogy Az Űr titkait ünnepeljük. Vagyis, hogy megemlékezünk Krisztus életéről, haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről, s mindezt úgy elevenítjük fel, mint megváltásunk misztériumát, aminek mi magunk lettünk hordozói" — írja Gál Ferenc (Teológia, 1970. 137.). Az apostoli hagyomány az eukarisztiát úgy tekinti, mint az Úr emlékezetét (Lk 22,19 — 1Kor 11,25). — Mivel Krisztus a kinyilatkoztatás teljessége, azért a rá való emlékezésben benne kell lenni egész életének. Indokolt tehát, hogy az eukarisztiát úgy tekintsük, mint keresztény életünk mintáját, mint Krisztus személyes jelenlétét a célból, hogy a Vele egyesülés erejében képessé legyen az ember Isten Országának megélésére. — A gyermek számára is elmondható, és képszerű, jól megjegyezhető, szüntelen ismétlődésével pedig életébe beleépíthető a krisztusi élet lényege, ha a szentmise alkotja oktatásunk anyagát.

— Krisztus azt akarja, hogy az emberek észrevegyék és válaszoljanak szeretetére. — „Az utolsó vacsora a meghívottak lakomája" (Jn 17,8 — 15,5), akik arra vannak kiszemelve, hogy tanúságot tegyenek Krisztusról. (Vö. Gál F.: Teológia 1970,143). — A gyermeknek is észre kell vennie, hogy szeretet veszi körül azok részéről, akik Jézushoz tartoznak. Rá kell vezetni, hogy minden őt körülvevő valóságban meglássa a szeretet jeleit. Az eukarisztikus lakoma elején különösképpen van szó erről a szeretetről, hiszen Jézus és az Őt követők üzeneteiből, tanításából olvasunk fel. Rá kell mutatni arra, hogy az előttünk álló példaképek, és elsősorban Jézus maga, egyetlen célnak szentelték életüket, hogy a szeretet egységét éljék és tanítsák. Nem lenne helyes eltitkolni, agyonhallgatni azt, hogy milyen sok külső s belső akadálya van ennek a szeretet-életnek. A gyermek maga is tapasztalja ezt, ha komoly keresztény családból jön, de akkor is, ha társai révén vallásos esettel találkozik. Számára az a fontos, hogy legyen támasza. Keresztény pajtásai, szülei mellett a szeretetével mindig jelenlevő Jézus iránt kell bizalmat ébresztenünk benne. A Jézushoz való hűség gyümölcseit Jézus maga sem hallgatta el: száz testvért, nővért, otthont ígér. Rá kell mutatni ezek reális jelenlétére a gyermek életében is: a lemondással járó hűség nem marad megválaszolatlanul Jézus részéről sem.

— Fel kell ajánlanunk magunkat a szerető Jézusnak. A paténa jelentőségét fel kell ele57