Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Fülöp Béla: A liturgia közösségi dimenziója
tes vidámság fűszerez — amely azonban a tárgyhoz tartozik; vagy valami csodálatosat, bá- mulatraméltót kell velük közölni; vagy inkább magukról kell beszélni, hogy a saját üdvükről való gondoskodástól megragadva figyeljenek .. A CSOPORTOS BESZÉLGETÉS. A több párral, illetve több személlyel való beszélgetés alkalmával a közvetlen légkör kialakításának természetes feltétele, hogy érkezéskor a résztvevőket mutassuk be egymásnak. A csoportos beszélgetés folyamán aztán természetesen figyelemmel kell lennünk a közösségi beszélgetés lélektani szabályaira. Ezek közül először is nem felejthetjük el azt, hogy a csoportos beszélgetés ideális létszáma 5—8 fő, — ennél nagyobb létszám esetén nem tud közvetlen beszélgetés kialakulni, ilyenkor csak előadásról és hozzászólásokról lehet szó. — Csoportos beszélgetés esetében továbbá tudnunk kell, hogy a beszélgetésvezetőnek először tisztáznia kell az alapvető kérdéseket, fogalmakat, majd a szorosan vett csoportbeszélgetésben „vissza kell vonulnia”, mert ilyenkor már nem az előadás a feladata, hanem inkább az, hogy — Ágostont idézve — „kimozdítsa rejtekéből”, vissza- húzódottságából a résztvevőket kérdéseivel, és hogy úgy irányítsa a beszélgetést, hogy azok maguk jöjjenek rá (segítségével) a lényegi következtetésekre. E cél eléréséhez a beszélgetésvezetőnek természetesen még nagyobb figyelemre van szüksége, mint egy egyszerű előadás megtartásakor, hiszen folyton gondoskodnia kell arról, — hogy a beszélgetés ne kalandozzon el a lényegi iránytól — hogy megerősítse és összefoglalja az előreívelő gondolatokat — hogy finoman helyesbítse a tévedéseket, anélkül, hogy végleg elnémítaná a tévedőt — hogy kérdéseivel, biztatásaival megszólalásra bírja a visszahúzódókat stb. A csoportos beszélgetés anyaga sosem lehet olyan természetű, amelyben a résztvevők nem rendelkeznek elég jártassággal (ilyenek többnyire a szakteológiai kérdések). Azokat a témákat viszont, amelyeket a résztvevők saját ismereteik alapján is tisztázhatnak, mindig hasznosabb csoportosan átbeszélni; az a következtetés ugyanis, amelyre valaki saját maga jutott el (adott esetben a csoportbeszélgetés folyamán), lényegesen mélyebbre hatol az emberben, mint a2, amit csupán mástól, például egy előadásban hall. A hitről való beszélgetés, vagy a keresztségi beszélgetés — ha Krisztussal egyesülő életből fakad — út lehet, amely a hitre vezet. „A hit hallásból ered, a hallás pedig Krisztus igéjéből” (Róm 10,17). A keresztségi és a hitről való-beszélgetés küldetése tehát az, hogy az Isten élő igéje áthatolhasson a szíveken, és megnyithassa azokat a hit számára. A szó tehát itt már a misztériummal — az isteni ige misztériumával — érintkezik. És ez egyben rámutat a hitről beszélő hivatásának a súlyára is. Tomka Ferenc A LITURGIA KÖZÖSSÉGI DIMENZIÓJA A zsinat Egyházról szóló konstitúciójának második fejezete részletesen szól arról, hogy ,,a megkereszteltek az újjászületés és a Szentlélek kenete által felszentelt lelki házzá, és szent papsággá lesznek, hogy a keresztény ember minden cselekedetében megvalósuló lelki áldozatot mutassanak be" (LG 10.) és így „mindenki részt vesz a liturgikus cselekményben" (11.). A Szent Liturgiáról szóló konstitúció hangsúlyozza, hogy „Jézus Krisztus misztikus teste, vagyis a Fő és a tagok együtt, teljes értékű istentiszteletet mutatnak be” (Sacrosanc- tum Concilium 7.) és ezért szorgalmazza „a híveknek belső és külső tevékeny részvételét, ki- nek-kinek a maga kora, adottsága, életformája és vallási műveltsége szerint” (SC 19.). Az egyház tehát, mint Isten népe, mely papságból és hívekből áll, az egyetemes papságban egymással összekötve teljesítik Krisztus megbízatását a világban. A papság különleges feladata és a hívek egyetemes papságának szerepe sajátos módon van egymáshoz rendelve (vö. LG 11.). Ebben az értelemben beszélhetünk a liturgia közösségi, egyházi dimenziójáról. Az euka- risztia Krisztus áldozata, de ugyanakkor az egyházé is. Erre már a Szentírás is figyelmeztet minket: „A kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből eszünk” (1Kor 10,16—17.). Nem lehet szétválasztani e ponton Krisztus áldozatát az egyház áldozatától. Az Úr halálának hirdetése nemcsak szentségileg a kenyérben és borban lesz valósággá, hanem 52
