Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - KÖRKÉP - Rezek Román: Huszonöt éve halt meg Teilhard de Chardin
gadását sem engedték meg neki). Mindezek ellenére tovább dolgozik: elkészít egy konferencia-sorozatot (Az emberi zoológiái csoport), amelyet 1949-ben a Sorbonne-on ad elő. — 1951-ben és 1953-ban egy New York-i alapítvány meghívására Déi-Afrikába megy, hogy az Ausztralopitekosz lelőhelyeit megvizsgálja. 1951 óta — mint „második száműzetésben” — állandóan az Egyesült Államokban tartózkodik, számos tudományos találkozón vesz részt és állandóan finomítja eszmevilágának megfogalmazását. Tizenkét évvel a 2. Vatikáni zsinat megnyitása előtt, 1950-ben, Teilhard szinte csak barátaihoz szólhat a szíve-lelke szerint: „Jelenleg rendkívül feszült a teológiai atmoszféra, hatalmas integrista (maradi felfogású) offenzíva folyik, amely engem nem ijeszt meg, hiszen semmi sem képes megállítani az újhumanizmusnak, és következésképp az újkereszténységnek előrehaladását, amely most van teljes lendületben ... De arra késztet, hogy egyelőre a francia titkos ellenállók módjára dolgozzam és még az eddiginél is inkább .föld alatt’ ” ...„Furcsa, hogy a teológusok oly nehezen értik meg, hogy annak a ténynek, miszerint az ember tudatosította az élet biológiai mozgásait és a relativitás elvét, az Isten iránti vallási magatartásunkra (és Isten-fogalmunkra is) legalább annyi fontossága van, mint akármelyik új dogma meghatározásának" ... „Szent Ignác lelkigyakorlatainak témáját is teljesen át kellene tennünk organikus típusú világmindenségbe (genezis állapotában lévő világegyetembe), mint amilyennek mi látjuk manapság; és én azt gondolom, hogy ez az áttétel tökéletesen lehetséges." Első afrikai útja előtt (1951), Teilhard jezsuita barátai jól látták, hogy egészsége már ugyanolyan gyönge, mint amilyen nagy az életkedve. Ezért P. Jouve, az Études folyóirat igazgatója, nógatta Teilhard-t, hogy biztosítsa írásai jövendő sorsát. Megkérdeztek egy kánonjogászt, hogy vajon a szegénységi fogadalmat tett jezsuita szerzetesnek joga van-e arra, hogy intézkedjék kéziratairól. Azt a választ kapták, hogy az egyházjogászok megoszlanak a kérdés eldöntésében, tehát Teilhard teljesen nyugodt lelkiismerettel választhatott a kedvezőbb megoldás mellett: hivatalos nyilatkozatban nevezte meg Mile. Jeanne Mortier-1 az írásai jogos kezelőjének. így volt lehetséges, hogy Teilhard halála után, 1955-ben, azonnal megindult tanulmányainak kiadása. (A Teilhard-ra vonatkozó 1962-es római F/gye/merfeíő nem fejez ki tilalmat az ő Írásainak fordítására és kiadására vonatkozóan, ezért ma már Teilhard minden — nem-szaktudományos — tanulmánya megvan magyar fordításban.) Teilhard egyik óhaja az volt, hogy húsvétkor haljon meg. Talán csak furcsa „véletlen", hogy kívánsága teljesült: 1955. április 10-én, húsvétvasárnap délután hirtelen ragadta el a halál New York-ban, miközben arról beszélt barátainak, hogy milyen szép a föltámadás ünnepe . .. Befejezésül közöljük az egyik utolsó levelét, amelyet 1951. október 12-én irt P. Janssens- hez, a jezsuiták generálisához: „Főtisztelendő Atyám! Krisztus békéjével. Amikor most elhagyom Afrikát (vagyis a terepen végzett két hónapos munka és nyugalom után), kedvezőnek látom a pillanatot, hogy pár szóban közöljem önnel, miként gondolkodom és hogyan is állok. Ezt úgy teszem, hogy nem felejtem el: ön a .Generális'; de ugyanakkor (mint három évvel ezelőtt, abban az igen rövid beszélgetésünkben) azzal a fiúi nyíltsággal, amely a Jézus Társaságnak egyik legértékesebb kincse. — 1. Mindenekelőtt azt gondolom, hogy önnek rá kell szánnia magát, hogy úgy fogadjon el, amilyen vagyok, vagyis azzal a velem született sajátsággal (vagy gyöngeséggel), amelynek köszönhetem, hogy lelki életemet — már gyermekkoromtól kezdve — folyton teljesen hatalmába ejtette a világ organikus valóságának valamiféle mély .megérzése’; ez az érzés kezdetben elég határozatlan volt szellememben és szívemben, de aztán az évek során fokozatosan és hódító erővel lett annak határozott megérzésévé, hogy a világmindenség egyetemesen önmagára összpontosul; és ez a konvergencia egybeesik és csúcsát éri el Azzal (a Krisztussal), ,in quo omnia constant’: Akiben minden megkapja szilárdságát (— amint már Szent Pál vallotta) és Akinek szeretetére a Jézus Társaság tanított engem. Annak tudatában, hogy mindennek ilyen mozgása s ez a szintézise Jézus Krisztusban valósul meg, a belső világosság és erő oly rendkívüli és kimeríthetetlen forrását és olyan atmoszféráját találtam, amely nélkül fizikailag lett volna képtelenség számomra, hogy lélegezzem, imádjak, higgyek. S amit az én magatartásomban harminc év óta talán nyakasságnak vagy szemtelenségnek gondolhattak, az egészen egyszerűen annak a következménye, hogy képtelen vagyok, hogy ne engedjem kitörni elámuló csodálkozásomat. íme, lélektanilag ez a mélybői fakadó helyzet, amelyből minden származik és amit már annyira képtelen vagyok megváltoztatni, mint éveim számát vagy szemem színét. — 2. Ezt leszögezve, és hogy megnyugtassam önt benső álláspontomról, hangsúlyoznom kell azt a tényt, hogy (akár általánosítható, akár nem egyetemesíthető a tőlem különböző személyek számára) az imént leírt benső magatartásnak az a közvetlen eredménye, hogy 38
