Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: Közösség és vallásosság
TANULMÁNYOK Nyíri Tamás KÖZÖSSÉG ÉS VALLÁSOSSÁG Az eukarisztia Jézus „szeretetének legnagyobb jele”, amit „övéinek” adott, „akiket szeretett és a világban hagyott" (Jn 13,1). Ebből érthető, hogy Jézus utolsó vacsorájának ünneplése az egyház egységének exhibitív jele: kinyilvánítja és ezáltal létre is hozza az egyház közösségét. E. Schillebeeckx szerint „az egyház elsősorban helyi közösség, ahol a püspökök vezetésével és a papság közreműködésével ünnepük az eukarisztiát”. Hasonlóképpen vélekedik Cserháti „az egyház a Krisztusban és Krisztus által egybehívottak látható közössége és egysége". Senki nem vitatja, hogy a keresztény hit öntudatra ébredése, leglényegesebb vallásos átélése helyileg ünnepelhető csak, viszonylag kis számú résztvevővel, akik egybeforrtan celebrálják az eukarisztikus lakomát. H. Schürmann azt állítja, hogy a korintusi egyházban házanként gyűltek össze a hívek, s hamincan-negyvenen alkottak egy-egy eukarisztikus közösséget. Árpád-kori templomainkban sem igen férhettek el sokkal többen. Napjainkban mindenki tudatában van már annak, szinte felesleges hangsúlyoznunk, hogy az eukarisztia nem magánájtatosság, hanem a közösség ünnepe. Nem látszik azonban feleslegesnek az ugyancsak közismertnek tűnő, unos-untalan használt közösség pontos értelmének a felderítése. Mit jelent a közösség szó? Milyen fogalmat takar? Mi az oka annak, hogy az utóbbi időkben oly sokszor beszélünk és hallunk a közösségről? Hogy szinte a szemünk láttára jelennek meg a világon különféle közösségi mozgalmak? Miért igénylik az emberek a közösséget, és mik a veszélyei ennek a mozgalomnak? Hogyan válaszoljon rájuk az egyház? Mi volna az egyházak feladata a közösségekkel kapcsolatban? Ilyen és hasonló kérdésekre keresem a váíoszt, mégpedig nem teológiai, hanem mindenekelőtt filozófiai szempontból. A közösség meghatározása A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a közösség „közös élet- vagy munkaviszonyok között élő, illetőleg közös eszmék, célok által egyesített emberek csoportja”. Ebből a név szerinti meghatározásból nem érződik ki a fogalomban rejlő belső feszültség. A századfordulón élő Fr. Tönnies vezette be a szociológiába a közösség (Gemeinschaft) és a társadalom (Gesellschaft) megkülönböztetését. A neves szociológus szerint a közösség „tartós és igazi együttélés", a társadalom pedig „átmeneti és látszólagos" kapcsolat. A közösség „ősi, a társadalom új, mind valóságként, mind kifejezésként". Ebből a megkülönböztetésből alakult ki később M. Scheler társadalmi eszménye, a „szeretetközösség”, az „intimcsoport” vagy „kiscsoport” fogalma, mely erőteljesen hatott a perszonaüsta társadalomfilozófusokra. A körükben uralkodó felfogás szerint a „társadalom" a „nyilvánosság" szinonimája, s ez állandóan elutasítja magától az egyént. A „közösség” viszont azonos jelentésű a „személyes összetartozás”-sal, a közösség „elszakíthatatlan” kapcsolat, amelyben önmagára ébred a személy, felismeri tulajdon értékét és méltóságát. M. Weber nagyon gyümölcsözően használja e fogalmi megkülönböztetést, ugyanakkor elhatárolódik a közösség „mitologizálásá- tól”, a társadalommal való éles szembeállításától. H. Plessner külön tanulmányt szentel 1924-ben a közösség ideológiájában rejlő buktatók leleplezésére, de csak a második világháború végén és után vált általánosan elfogadottá nézete, kiváltképpen a francia perszo- nalisták, £. Mounier, J. Lacroix és mások gondolkodásában, akik az ember közösségi létét nem állították mereven szembe társadalmi létével. R. Nisbet a következőképpen határozza meg a közösséget: olyan emberi kapcsolat, melyet nagyfokú személyes bizalom, erkölcsi elkötelezettség, szociális összetartás és időbeli állandóság jellemez. A közösség az emberről mint egészről alkotott felfogáson nyugszik és nem az embernek a társadalomban betöltött különféle szerepeire épül. A közösség pszichológiai ereje oly motivációs szintekből táplálkozik, melyek mélyebbek az akarati elhatározásnál vagy az érdeklődésnél. Kiteljesedését pedig akkor éri el, ha eltűnik az individuális akarat, 2
