Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - KÖRKÉP - Hafenscher Károly: A teremtő Szentlélek ma is működik (Beszámoló az LVSZ és Vatikán közötti dialógusról)
a magánkezdeményezése, saját érdeklődése alapján jött létre, hanem mindkét egyház legmagasabb csúcsszerve által kijelölt, felhatalmazott és felelősséggel szóló tagokból áll a Közös Bizottság. Nem partizánkodásról van tehát szó, hanem koordinált, tervszerűen dolgozó és világméretű összefüggéseket figyelembevevő testület szolgálatáról. — Egy-egy döntés elfogadása még így sem automatikus, mindkét egyház ,,központjának” jóváhagyása szükséges. A legutóbbi Közös Állásfoglalás esetében ez több, mint egy hónapot vett igénybe. — Van itt egy olyan nehézség, amit külön is meg kell említeni, ti. az evangélikus fél részéről, a Lutheránus Világszövetség státusa. Az LVSZ nem „szuperegyház”, hanem szövetség, föderáció, amelynek van ugyan közös alkotmánya, de az egyes tagegyházak nincsenek alávetve a központnak, mint az Rómában természetes. Az LVSZ-nek inkább fórum jellege van, mint végső tekintély-jellege.- 8. összetételében világméretű. A Közös Bizottság munkájával párhuzamosan folyhatnak regionális jellegű dialógusok, mint pl. az Egyesült Államokban (ahol talán a legeredményesebb volt eddig a római katolikus-evangélikus dialógus4), de egész világot érintően a két egyház csak ebben a Közös Bizottságban tárgyal. Az evangélikus fél pl. az LVSZ szervezetének, összetételének, tagegyházai számának megfelelően jelölt a Közös Bizottságba egy német, egy skandináv, egy észak-amerikai, egy európai kisebbségi, egy latin-amerikai és egy ázsiai helyet. Ezen kívül a főtitkár, a felekezetközi kapcsolatok titkára és egy-két teológus szakértő vesz részt a tárgyalásokon. Az első fázisban még nem érvényesült ez a háttér. Akkor a szakprofesszorok tekintélye volt az elsődleges szempont. A második fázisban már ez az alapelv valósult meg, a harmadik fázisban még egy afrikai delegátussal is kibővült a Közös Bizottság (a nevek jegyzékét lásd a jegyzetben, 2.). Személyi változások ellenére is a Közös Bizottság egésze kitűnő kollektíva, teherviselő közösség.- 9. A vándoregyház dialógusa. Az egyház népe communio viatorum — az úton levők gyülekezete. Már elindultak, de még nincsenek célnál. A dialógus is útközben folyik. Az „útközben" jellegre utal, hogy nem tudjuk mindig megállapítani, mi vár még ránk. Ide tartozik az is, hogy sokszor váratlan esemény ér, fáradtság fog el, ahogy változik az „ökumenikus klíma”. Gyakran keresztezi útunkat félreértés, bizonytalanság, bizalmatlanság, megnemértés, kételkedés, sőt, gyanú is. De ez az „útközben jelleg" azt is jelenti, hogy az adódó nehézségek átmeneti jellegűek, az egész úthoz képest csak egy szakaszra jellemzőek. Mindig az egész útra kell gondolnunk: a már megtett útra s a még előttünk levőre. Eddig még mindig volt tovább, holt-pontra sohasem jutottunk. Meggyőződésem, hogy az útirány jó és ez a fontos. Mindkét fél megtartotta identitását, nem várta a másiktól, hogy ebben a vonatkozásban engedményeket tegyen a látszat-siker érdekében. Ugyanakkor saját identitásunk tudatában tiszteletben tartjuk a másik fél véleményét, elveit. Az útonjárás azt is jelenti, hogy előttünk még senki sem járt, — pionírmunka tehát, amit végzünk.- 10. Eddigi dialógusunk eredményes. A komoly munka máris meghozta gyümölcseit, tartós eredményeket szült. Ilyennek tekintem a dokumentumokat. A Máltai Riportot, az Eucharisztiáról szóló könyvet, a Közös Állásfoglalást az Ágostai Hitvallásról, de ide számíthatnak a megjelent sajtóközlemények, a jegyzőkönyvekben rögzített vitaanyag és a hamarosan napvilágot látó részlet-dokumentumok: az egyházi hivatalról és az egység- modellekről. — Az eddigi tárgyalások azt mutatják, hogy nincs mindenre kész sémánk, kaptafánk, nincs feleletünk minden kérdésre és ezentúl is meg kell küzdeni minden felvetődő problémával. Dialógusunk egyben jel is lehet arra, hogy megérthetik egymást különböző álláspontú emberek az egyházban és az egyház határain túl is, akik azt keresik, ami összeköt s nem azt, ami szétválaszt. Jelentős eredménynek tartom és jó jelnek tekintem, hogy még tanácsolni is tudunk egymásnak. Jellemző erre az Eucharisztiával foglalkozó közös kiadványunk egyik zárószakaszában a következő részlet: Az evangélikusok meg vannak győződve arról (are convinced), hogy a római katolikusoknak törekedniök kell rá, hogy: 1. ezentúl kerüljék a nép részvétele nélküli misét; 2. hogy minden eukarisztikus istentiszteletben nagyobb szerepet kapjon az igehirdetés; 3. hogy két szín alatt történjék a szentség kiszolgálása (áldoztatás a római terminológiában). A katolikusok meg vannak arról győződve, hogy az evangélikusoknak törekedniök kell arra, hogy: 1. gyakrabban legyen eucharisztikus istentisztelet (legalább is minden vasárnap vagy hetente egyszer); 2. azon vegyen részt a gyülekezet egésze (különösképpen a gyerekek); 3. legyen szorosabb a kapcsolat az ige-liturgia és az eucharisztikus liturgia között. — Ahol ilyen hangot tudnak használni a kölcsönös segítés jegyében, ott már valóban lehet eredményről beszélni. 226
