Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - KÖRKÉP - Hafenscher Károly: A teremtő Szentlélek ma is működik (Beszámoló az LVSZ és Vatikán közötti dialógusról)
V. Dialógusunk visszhangja Ebben a keretben meg sem lehet kísérelni, hogy a dialógusról írt reflexiókat, publikációkat, véleményeket mind ismertessük. A 2. Vatikáni zsinat után illúziókat kergető cikkek, jóslások jelentek meg. Olyan optimizmus kapott lábra, aminek nem volt reális alapja. Az elmúlt évben viszont mindez a visszájára fordult és pesszimistán kezdtek a dialógus hiábavalóságáról, a fagyos ökumenikus légkörről írni. A szakembereket sem az optimizmus, sem a pesszimizmus nem ejtette rabul, józanul látták a nehézségeket, de az eredményeket is. Daniel Martensen 1979-ben, évi jelentésében (ő a felekezetközi ügyek titkára az LVSZ-ben) ezt írja: „Az 1965 óta folyó világméretű evangélikus dialógus a római katolikus egyházzal a legjelentősebb és legkiterjedtebb valamennyi bilaterális beszélgetés között". — II. János Pál pápa emlékezetes és gyakran idézett beszédében, amelyben az Ágostai Hitvallás 450. évfordulójának napján szívélyes és barátságos hangon szólalt meg, felszólított a közös hitbeli kincsek felfedezésére. Többek között ezt mondta: „Annál boldogabbak vagyunk ma, hogy egyre nagyobb tisztasággal látjuk, ha a hídépítés akkor nem is sikerült, de a pillérek a viharban is megmaradtak. Az erőteljes és időtálló dialógus az evangélikus egyházzal — amit a 2. Vatikáni zsinat tett lehetővé — arra képesített bennünket, hogy felfedezzük, milyen nagy és biztos a keresztény hitünk közös fundamentuma.” Az elmúlt júniusban ülésezett német evangélikus zsinat - amely mintegy 24 millió német evangélikust képvisel — örömmel üdvözölte mindazt az eredményt, amit dialógusunk hozott. — Cári Mau, az LVSZ főtitkára az LVSZ VB júliusi ülésén részletesen elemezte és értékelte párbeszédünket, szembeszállt a pesszimista véleménnyel, azokkal, akik kudarcot emlegetnek s kijelentette: „A római katolikus fél,, partnerünk biztosított bennünket, hogy bizonyos elkerülhetetlen változások ellenére ragaszkodnak a 2. Vatikáni zsinathoz, és a pápa az egységtörekvésben is világosan fogalmazott, ökumenikus elszántságunk nem engedi meg, hogy elveszítsük fejünket, hogy idegességünkben visszalépjünk az egységtörekvésben!” — Ezekhez az autentikus nyilatkozatokhoz képest jelentéktelenebb a német evangélikus sajtó nyugtalansága, csalódottsága a kétféle szövegű pápai nyilatkozattal kapcsolatban (az Augsburgban felolvasott üdvözlő szövegből az utolsó pillanatban töröltek sorokat). VI. Dialógusunk jövője A Közös Bizottság egyetlen tagja sem nyilatkozik szívesen a jövőről, pedig a közvéleményt rendszerint ez érdekli leginkább. Ha valamit egyáltalán mondani lehet az az, hogy a dialógus folytatódik. Mandátumunk 1982-ben lejár, és ha szükséges, új összetételű bizottság alakul a következő fázisra. Egységmodelljeink közül ma az ún. kiengesztelt különbözőség (reconciled diversity) modellje az általánosan elfogadott, ami mindenfajta szervezeti unió nélkül egy bizonyos „testvér-egyház”-státust biztosíthatna. Ez a modell nem egyházjogászok, hanem ekkleziológusok alkotása, — még nem vállalkozott senki egyházjogi megfogalmazására. Hadd idézzek itt ismét II. János Pál pápa beszédéből: „Szeretném ösztönözni a híveket, kiváltképpen a teológusokat, és szüntelenül kérem őket, hogy hűen Krisztushoz és az evangéliumhoz, az ősegyházhoz és az egyház közös atyáihoz, a közös ökumenikus zsinatokhoz keressük meg mindazt, ami az apostoli örökségben egyesít bennünket testvéreinkkel, hogy felfedezzük közös hitvallásunk kincseit. A világ éhes és szomjas Krisztus megvallására, a szóban és tettben való bizonyságtételre, Krisztusra magára, aki egyedül tudja kielégíteni ezt az éhséget és szomjúságot.” VII. Hazai kapcsolataink Meghaladná az LVSZ—Vatikán Közös Bizottságban való tagságom illetékességi körét, ha bármiféle hivatalos nyilatkozatot tennék. — Túllépnék a Magyarországi Evangélikus Egyházban viselt szolgálati beosztásom hatáskörén, ha hazai evangélikusságunk nevében foglalnék állást. Ez egyházaink vezetőire tartozik, s csak megfelelő tárgyalások után képzelhető el. Csupán magánvéleményként jegyzem meg, hogy az utolsó három évtizedben a két egyház sok közös, jó akcióban vett részt népünk, hazánk javára, elsősorban a béke érdekében, de a munkamorál, a családvédelem, a köztulajdon védelme területén is. Tapasztalatból is, a világi és egyházi sajtóból is úgy ismerem, hogy mindkét egyház helyzete a Magyar Népköztársaságban jó és konszolidált, ezért közelebb lehet az idő, mint eddig bármikor az utolsó évszázadokban, amikor a két egyház hazai talajon, tisztázott alapállásból testvéri párbeszédbe bocsájtkozik és így belekapcsolódik a nemzetközi felekezetközi dialógusbo. Szinkronban lesz itthon is az egyházi világszervezetek munká227
