Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - KÖRKÉP - Hafenscher Károly: A teremtő Szentlélek ma is működik (Beszámoló az LVSZ és Vatikán közötti dialógusról)
hogy sokkal több az, ami összeköt, mint ami szétválaszt. Mindkét oldalról átéltük azt, amire a 2. Vatikáni zsinat ökumenizmussal foglalkozó dekrétumában (Unitatis redinteg- ratio) intette a katolikusokat: „Örömmel kell felismerniük és megbecsülniök a közös örökség igazi keresztény értékeit, amelyek megtalálhatók más egyházak híveinél is.”- 5. Pozitív jellegű a „nem-egyház" irányában is. Ez a vállalkozás nem összefogás, konfrontáció a világ ellen, hanem egységre törekvés annak érdekében, hogy szolgálatunkat, mandátumunkat jól betöltsük ebben a világban. A pro-jelleg és nem a contra- jelleg dominál. Ez azt is jelenti, hogy nem a félelem, hanem a szeretet a mozgató rugó. Ez hazánkban is tudatosítandó.- 6. Többrétű. Hivatalos érintkezésünk többcsatornás. Három ilyen meder vagy csatorna van, amiben folyik a munkánk és mind a három egyaránt fontos: o) tanulmányi munka, b) információcsere regionális egységek szerint, c) spirituális közösség. A tanulmányi munkához annyi megjegyzést kell fűznöm, hogy már a dialógus első fázisában, amikor még ez volt az egyetlen munkaág, a centrális kérdések kerültek elő, nem pedig az elválasztó tanítások. A valóban centrális kérdések: az evangélium és az egyház, az evangélium és a világ, a szentségek (elsősorban az eukarisztia), az egyházi hivatal, különös tekintettel a püspöki hivatalra. Érdemes idézni néhány sort az MR zárósoraiból, melyekben az újra felfedezés öröme, a valódi közösség érzése nyilvánvaló: „A bizottság tagjai munkájuk végeztével csak hálás örömmel tudnak visszatekinteni ennek az igazán testvéri találkozásnak tapasztalataira. Még az ellentétes meggyőződésekkel és véleményekkel kapcsolatos viták is megéreztették velük a mélyebben meglévő közösségünket és együttes felelősségünket közös keresztyén örökségünkért. Természetesen a résztvevők tudatára ébredtek annak is, hogy a teljes egyházi közösséghez vivő úton vannak még nehézségek is. Ez az út csak úgy található meg, ha mindkét egyház teljes alázatossággal és becsületességgel Jézus Krisztus egy evangéliumának igazsága szerint próbál hozzáállni a kérdésekhez. Az Úrral való találkozás, aki újra és újra bátorít evangéliumával, mindig többet jelent, mint bármiféle racionális tisztázási folyamat. Ezért a közös teológiai erőfeszítésnek is egy teljes lelki életfolyamat részévé kell válnia. Ennek a közös lelki találkozási folyamatnak lehetősége az Úr igéjének erősítésében rejlik, Ő ígért hathatós eredményt ott, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek és egy akarattal kérnek valamit az Ö nevében.” Az információcsere megértette velünk, milyen különbözőek a problémák az öreg Európában, a pattanásig feszült-helyzetű Laíin-Amerikában, az új államok világában, Afrikában és a törpe kisebbségben élő keresztyének között Ázsiában. Azt is láttuk, mennyire máshogyan alakultak a felekezetközi viszonyok aszerint, hogy többségi vagy kisebbségi helyzetben van-e egy nemzeti egyház. Ha ezeket a konkrét helyzeteket nem vesszük figyelembe, csak életidegen sémákkal dolgozunk. Az északi evangélikus többségű államokban például a római katolikus kisebbségnek hasonló panaszai és örömei vannak, mint a kelet-európai kisebbségi evangélikus egyházaknak. - Más a viszony római katolikusok és evangélikusok között Németországban és más Lengyelországban, vagy Olaszországban. A spirituális közösség azt jelenti, hogy egy-egy ülésszak idején (egyhetesek ezek az ülésszakok), naponta kétszer van közös istentiszteletünk, - reggel és este, - egyszer bűnbánati istentiszteletünk (amikor megvalljuk a szakadás okaként, hogy mindkét oldalon vétkeztünk, közös bűnbánatra és közös bűnbocsánatra van szükségünk, ahogyan azt a DOe 7. is mondja). Egy-egy alkalommal közösen ünnepeljük az eukarisztiát (úrvacsorát), amelyen ugyan még nem teljes az intercommunio, de jelen vagyunk, együtt imádkozunk, énekelünk és reménykedünk abban, hogy egyszer elhárul minden akadály, és a Coenc Domini közös vendégei lehetünk. Ősi közös énekek, a liturgia hasonlósága, a Szentírós felolvasott szakaszai, az együtt mondott Credo (Apostolicum és Nicaenum), az együtt imádkozott Miatyánk olyan új atmoszférát teremtett és oly mértékben mélyítette közösségünket, hogy az minden várakozást felülmúlt. Csak teológiai viták soha ilyen com- muniohoz nem vezettek volna. És ha néha a tárgyalóteremben heves volt is a vita, mert előkerültek az áthidalhatatlannak látszó különbségek, - később az istentiszteleti életben mégis újra egyek lehettünk, közösen részesedhettünk Urunk sok-sok ajándékában. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy a dialógus második és harmadik fázisában már nemcsak tanulmányi bizottság vagyunk (itt van némi félreértés a Vigilia egyébként kitűnő cikkében Lukács László írásában, — Vigilia 1980/300kk). Meg kell azt is jegyeznem, hogy az Eucharisztiáról írott könyvünkben nem véletlenül kapott jelentős terjedelmű szakaszt a két egyház eukarisztikus istentiszteleti gyakorlatának bemutatása, a liturgikus szövegek részletes közlése. Mintegy dokumentálni akartuk a rokonságot, a sok tekintetben csaknem azonosságot.- 7. Hivatalos ez a dialógus, tehát nem néhány teológusnak, vagy egyházi vezetőnek 225
