Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - KÖRKÉP - Hafenscher Károly: A teremtő Szentlélek ma is működik (Beszámoló az LVSZ és Vatikán közötti dialógusról)
Ökumenikus kérdésekkel foglalkozó tanulmányi központokról is tudunk a 2. Vatikáni zsinat előtt. Az igazi áttörést a XXIII. János pápa által 1959-ben meghirdetett Ökumenikus Zsinat, illetve az 1964. nov. 20—21-én megszavazott ökumenikus Decretum jelentette. Evangélikus oldalról a Lutheránus Világszövetség (1947-től) az Egyházak Világtanácsa (1948) életével és munkájával szoros kapcsolatban állt és másokkal együtt hiányolta a római egyház jelenlétét az ökumenikus mozgalomban. 1964-ben Végrehajtó Bizottsági határozat született nemcsak a Vatikáni zsinaton való hivatalos részvétel (megfigyelő szakértőkkel) megerősítése tárgyában, hanem bilaterális tárgyalások felvételére is (G. Lind- beck kezdeményezésére). 1965-ben Közös Munkacsoport néven professzorokból álló testület jött létre. Ezt az úttörő munkát a mai dialógus előkészítő szakaszának tekintjük. Az első munkafázis 1967—71. között a Tanulmányi Bizottság ülésein folyt: Zürich, Boastad, Nemi, Cartigny, Malta állomásokkal. A második fázist az átalakult és Közös Bizottság néven munkát kezdő testület szolgálata jelentette 1973—77. között (ekkor kerültem én is a Közös Bizottságba). 1973 Genf, 1974 Róma, 1976 Strasbourg, 1977 Paderborn a konferenciák színhelye. 1977-től meghosszabbították mandátumunkat és Közös Bizottságunkat kiegészítették egy-egy afrikai delegátussal. 1978 Sigtuna, 1980 Augsburg az eddigi állomások. A második és harmadik fázisban már érvényesült az, amit az LVSZ VB ülése (Oslo 1971, Parapat 1972) kért, hogy ti. a dialógust nemcsak teológiai síkon kell folytatni, gyakorló lelkészeket és nem lelkészeket is be kell vonni a munkába és fel kell térképezni a tényleges helyzetet egyházainkban. III. Általános jellemzés Nagyon egyszerű megállapítással kell kezdenem: valami olyannak vagyunk tanúi, illetve részesei, ami 450 éve váratott magára; a keresztyénség két lelekezete között testvéri beszélgetés folyik. Az Ágostai Hitvallás — Confutatio — Apologia - véleménycsere-sorozat után 450 évvel ezelőtt megszakadtak a hivatalos tárgyalások és ha volt is egyáltalán valamilyen érintkezés a két egyház között, abban nem volt sok köszönet. 1530-ban még csupán veszélyként jelentkezett az, hogy a két párt elszakadhat egymástól és „két egyházzá” válik. Később az ellentétek egyre fokozódtak. Tanításban, kegyességi gyakorlatban, egyházszervezetben az utak ténylegesen kettéváltak. Természetesen az elidegenedésben jelentős nem-egyházi tényezők is közrejátszottak. A kettészakadás mindkét egyház életét nehezítette, bizonyságtételét erőtlenítette, híveit keserítette, egyénileg is, közösségileg is sok-sok szenvedés forrásává vált. Most nem a múlt hitvitái elevenedtek fel, hanem ténylegesen új stílusú és tartalmú beszélgetés folyik, illúziókergetés nélkül, kevésbé látványosan, mint amilyen mélyen. Nem is önmagunkra figyelünk, hanem közös Urunkra, Jézus Krisztusra. Ez megment egyfelől minden önigazságtól, másfelől minden vádaskodástól. Talán nem érződik túlságosan fellengzősnek, ha egy evangélikus írásmagyarázó teológus ősünk, Bengel (■}• 1752) szavaival így fogalmazom: Gaudium in Domino parit veram aequitatem. Valóban ezt az új, átélt egyenlőséget közös Urunkban való örömünk szülte. Őmiatta lehetünk valóban partnerek a dialógusban. Több egykori különbség elveszítette élességét az utóbbi években. Egymás értékeit felismertük, sőt, megtanultuk becsülni is. Évszázadok elidegenedése után él- ményszerűen fedeztük fel, hogy ugyanaz a Krisztusunk. A Máltai Riport így fogalmazott: „Az evangélikusok és katolikusok közötti hasadásnak számos oka a XVI. század különleges történelmi helyzetében gyökerezett. Mégis végső soron oz evangélikusok és a római katolikusok az evangélium helyes értésének problémáján vitatkoztak és váltak el egymástól... (a dialógusban), a kezdet kezdetétől már világossá vált, hogy lehetetlen egyszerűen csak ismételgetni a tradicionális, ellentétes teológiai álláspontokat. Nem csupán abban a történelmi helyzetben állt be változás, amelyben ezek keletkeztek, hanem a teológiai módszerekben és kérdésfelvetésekben is alaposan megváltozott minden a modern bibliai és történeti kutatás nyomán. A felekezeti különbségek új látásmódja fejlődött ki. Ezért kell most újonnan felvetnünk az evangélium kérdését mai teológiai és egyházi perspektívából" (M. R. 15.). így is történt. Fontos megemlíteni, hogy az ökumenizmus nálunk is elsősorban a hit alapján lévő egységet jelent, mégpedig a már meglévő közös hit alapján. Nem nekünk kell megteremteni, nekünk csupán felfedezni kell azt. A hit egysége evangélikus felfogás szerint nem valami távoli esemény a bizonytalan holnapban, hanem már meglévő realitás. Az egység megteremtése nem távoli jövő. Feladatunk az állandóan — múltban és jelenben - meglévő közös hit felfedezése, felmutatása és megvallása. Valódi egységünk Jézus Krisztusban, személyében, szavában és tetteiben van. A megőrzött apostoli hagyomány, a bibliai kinyilatkoztatásból származó tanúskodás miatta és benne egységformáló tényező. Krisztus miatt vagyunk valóságos egyház - valljuk mindketten, — s Krisztust ismerjük 223
