Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Kreativitás és keresztény konkreativitás
nére a templomok továbbra is kiüresedtek, a szentségek vétele, különösen a gyónások száma egyre jobban csökkent, számos pap elhagyta szolgálatát. Az újrafogalmazott hit tanítása sem vonzotta az embereket. Mégis, valami várakozás és feszültség élt a lelkekben. A Teremtő Lélek eddig még nem tapasztalt módon izzította fel sokak szívét. Új szeretet ébredt a Szentírás, a szentségek iránt, előtérbe került a tevékeny szeretetszolgálat. VI. Pál pápa a megnyitás alkalmával (1975) a Szentévet már a Szentlélek gyümölcsének nevezte. A megújulás fuvallata — úgy tűnik — a többi egyházat is átjárja, sőt az egyházon kívül élő keresők szívében is életet ébreszt. A világiak egyre aktívabban kapcsolódnak be a lelkipásztori szolgálatba. „Új településeken — mint Congar írja - ösz- szetartják egymást a keresztények és ahol nincs pap, ima-, Biblia- és eukarisztikus közösségeket hoznak létre... Csak Latin-Amerikában 40 ezer evangéliumi közösségről beszélnek (Initiative locale ... 56.). „A MEGÚJULÁS DINAMIKÁJA nem új egyházat akar, hanem mindannyian a Szentlélek erejében egy ugyanazon megújult egyház felé tartunk a közös hagyományban és az egy keresztség jegyében" - állapítja meg H. Mühlen (Újuljatok meg Lélekben, Eisenstadt, 1978.). — Úgy látszik, hogy ma „a különféle egyházak közösbe adják a Szent- lélektől kapott sajátos ajándékaikat" — olvashatjuk a német szinódusi dokumentumban (1975). „Az egyház megújulása belülről kezdődik: olyan szerkezeti reform ez, amely nemcsak a homlokzatot állítja helyre, hanem belülről renoválja, újítja meg az épületet" - mondta Suenens bíboros 1978 októberében Rómában, az imacsoportok zarándoklatán. Már a Zsinat figyelmeztetett rá, hogy „ma az emberiség egy új korszak kezdetén áll, ... a modern ember életkörülményei szociális és kulturális szempontból mélyen megváltoztak.” (GS 4. és 54.) A technika kiszorítja környezetünkből a természetet és így mindjobban egymásra vagyunk utalva. Megváltozott ezért istenélményünk is. Ma Istent főleg az emberi kapcsolatokban tapasztalhatjuk meg, Isten Lelkét az emberek között újra felismerjük. Ez a felismerés megkívánja, hogy „hitünk egyre inkább személyes döntés legyen, mert így sokkal előbb eljuthatunk Isten megtapasztalására (GS 4.). így mindnyájan valamiképpen átéljük Jézus lelkületét, amellyel elkezdte küldetését. „Az Úr Lelke van bennem, mert felkent engem, elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. .., felszabadítsam az elnyomottakat és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje” (Lk 4,16—19), — A hívek ajkán is szólhat hozzánk Jézus, oly módon, amint az 1975. Pünkösdjén, a pápai misén elhangzott: „Meg akarom újítani egyházamat, új egységre akarom vezetni népemet. ... Alapjaiban szeretném megváltoztatni életeteket, én mindig jelen vagyok egyházamban. Új hívást intézek hozzátok ... Új tanuk seregét teremtem meg magamnak és összegyűjtöm népemet. Tapasztald meg életemet, Lelkemet, erőmet!" NAPJAINK EGYHÁZÁBAN - mint látjuk —, éppen úgy működik a Lélek, mint az első egyházakban. Felszólít a közös cselekvésre, hogy minden megkeresztelt ember adottságai szerint építsen, buzdítson, vigasztaljon (1Kor 14,3), mert „mindenki Isten kegyelmének a sáfára" (1 Pt 4,10). A Lélek ajándékait ki-ki azért kapja, hogy használjon vele (1Kor 12,7), és bár a lelki szolgálatok és adományok különfélék, a Lélek ugyanaz. Aki tevékenykedik az egyházban, figyeljen, hogy „minden méltóképpen és rendben történjék" (iKor 14,40), Isten ugyanis nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene. Ha nem magunk érdemeiért és erejéből cselekszünk, hanem a Lélek segítségével Isten Országáért, akkor ne féljünk a kudarcoktól, mert Isten az, aki megerősít. TETTEINK GYÜMÖLCSEI, hogy valóban a Lélektől erednek-e, azt ma is az egyházi tanítók ítélik meg, amint már Szent Pál is elvárja híveitől: „Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik köztetek fáradoznak, és mint elöljáróitok az Úrban, vezetnek titeket” (1Tesz 5,12). Mindannyiunknak azonban fel kell tenni önmagunknak a kérdést: Készek vagyunk-e átengedni magunkat a Lélek ösztönzésének? A Lélek ösztönzése sokszor lemondások árán is a mások, a közösség javára serkent. A Lélek ösztönzésére hívta össze János pápa a Zsinatot, az Isten szeretete sürgette Don Boscót az elhagyott gyermekekért vállalt vakmerő vállalkozásaiban, a Lélek indította Teréz anyát, hogy a haldoklók összegyűjtésével kezdjen el segíteni India nyomorúságán. A Lélek ösztönzését mindenki szabadon követheti, mert Krisztus megszerezte nekünk a lelki szabadságot (Gál 5,1). Ez az önként Krisztushoz kötő szabadságunk szabályozza tetteinket, megvéd a túlzásoktól, az egyoldalúságtól, melyek felborítják a rendet és a közösség egyensúlyát: „Testvérek, a meghívástok a szabadságra szól, ezért szolgáljatok szeretettel egymásnak” (Gál 5,13). Tehát, ha valóban a Lélek működik bennünk és közösségünkben, azt gyümölcseiről, jeleiről ismerhetjük fel, 219
