Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Kreativitás és keresztény konkreativitás
A megelevenítő Lélek jelei A kreativitás természetes jegyei azonban nemcsak párhuzamba hozhatók a keresztény tevékenységével, hanem Krisztus egyházában egybe fonódnak a Lélek jelenlétének megtapasztalható jeleivel is. Ezek a jelek megvilágítják értelmünket, gazdagítják képzeletünket, feltárják szívünket. AZ ÖNKÉNTESSÉG napjaink megújuló egyházának szembetűnő jele. Itt nemcsak az emberi spontaneitásról van szó, hanem a Lélek ösztönzésének arról a jellegzetes kifejezéséről, amellyel felébreszt tunyaságunk álmából, kezdeményezésre, rögtönzésre, kreativitásra serkent. A.z Ige önkéntességéről, tevékeny részvételéről van itt szó — állapítja meg M.-D. Chenu egyik előadásában (Le réveil de l’Esprit, Diagnostic, Paris, Faculté de Théologie, 1975. kéziratban). Az ember tehát nem gépiesen ismételgeti az imádságos szavakat, a liturgikus mozdulatokat, hanem spontán tör fel belőle a közlés öröme, a szimbolikus kifejezés találékonysága, a gesztusok és mozdulatok változatossága. Ezt a jelenséget felismerhetjük a hivatalos liturgiában is, mely Krisztus szavainak és mozdulatainak emlékét rögzíti. Ma azonban mégis inkább arról van szó, hogy a Lélek felülmúlja a szabályokat, és megújítja a szokásokat. A Lélek szentesíti és áthatja a profán valóságokat, mégsem szakralizálja úgy, hogy bálvánnyá tenné azokat. A Lélek sokoldalú. A Szentírás felsorolja azokat a sokféle késztetéseket, amelyeket később a moralisták a parancs kategóriájába szorítottak vissza. A Szentirás külön beszél a Lélek ajándékairól (Iz 11. f.), a karizmákról fi Kor 12.13ff.), a Hegyi Beszéd boldogságairól (Mt 5,7ff.), és végül a Szentlélek gyümölcseiről (Gál 5.f.). A TANÚSÁGTÉTEL a • lelki ember tevékenységének jellemző gyümölcse. ,,A tanúságtétel nem valami kész tudás átadását jelenti, . . . hanem a hivő közli testvéreivel saját hitének, reményének és szeretetének belső élményét. Ezek az élmények nem a teológiai doktorok tekintélyével, gondolataival és bizonyítékaival hatnak, hanem a mélységes, átélt igazság, a misztérium kisugárzása fogja össze a testvéreket és szítja fel a belső hatóerőket az emberek szívében. Jól tudjuk, — mondja Chenu —, hogy a hit ,át nem ruházható’ valóság. A klasszikus katekizmus éppen azon bukott meg, mert a hitet moralizáló eszközökkel akarta továbbadni. A Jóhirt, az evangéliumot közölni kell! A közlés pedig nem más, mint a Lélek eljövetelében való kinyilvánítás, és annak elfogadása, kifejező tanúságtétele.” Korunk egyházának újra fel kell fedezni a hit ősi kifejezésmódjait, a világ számára. A tanúságtétel az Ige időszerűségét jelenti, azt, hogy a Lélek mindig „működésben van", és így az egyházi közösség történeti folyamatosságban marad fenn. Fennmaradásának biztosítéka az élő hagyomány. A hagyomány nem lehet olyan letétemény, amelyet mintegy tanbeli raktárba rejtve őrzünk, hogy biztosan védelmezzük az eretnekségtől. A Lélek úgy működik, ahogy Krisztus hirdette: „Én majd elküldöm nektek a Lelket, Ő majd elvezet titeket a teljes igazságra”. „A Történelem és a Lélek együttesen bontakozik ki a világban, A Léleknek velünk együttműködő tevékenysége újítja meg a világot. A Lélek nélkül Isten távol van tőlünk, Krisztus a múltban marad, az evangélium holt betű lesz, az egyház csupán tekintélyi uralommá válik", — így fogalmazta meg a Lélek szerepét I. Hazim, lattaquiéi metropolita 1968-ban, Uppsalában. PRÓFÉTAI NÉPNEK jelét hordozza a Lélek teremtő erejéből megújuló egyház. „Nem azért mondjuk prófétainak az egyházat, mert feltárja előttünk, vagy éppen megjósolja a jövőt, hanem mert érzékeli azokat az eseményeket, amelyek igazságosságban, békében előbbre viszik a világot, és elhozzák közénk Isten Országát" (M.-D. Chenu). Mindez azt kívánja, hogy ismerjük fel a társadalmi-kulturális összefüggésekben is az idők jeleit, - azt ugyanis, hogy korunk az Igére várakozik. Ebből a várakozásból nem következik, hogy ismét valami újabb, időkfeletti tanrendszert alkossunk. A Lélek az, aki megkülönbözteti a jót és a rosszat, nemcsak az egyes emberek belső életében, de nem is csupán a tanítóhivatal intézményeiben, hanem az úton lévő Isten népe közös zarándok egységében is. A LELKI SZABADSÁG a Lélek ébredésének a csúcspontja, mert „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" (2Kor 3,17). Ez a szabadság beteljesíti a törvényt, mert az igazi tekintély clapja nem a hatalom, hanem az apostolnak az a kívánsága, hogy „szeretettel szolgáljanak egymásnak!" (Gál 5,13) Aki a Lélekben teremtő cselekvést saját kötöttségei miatt, vagy a kockázatoktól való félelmében elutasítaná, annak tette annyit jelentene, mintha lemondana az idők jeleinek megvalósításáról, és ezzel elzárná korunk elől az evangeli- záció új útját. 220
