Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Kreativitás és keresztény konkreativitás
dezésére, elemi alkotásra (segédeszközei: anyag, papír, ópítőjátékok stb.). A produktív szinten az egyén meghatározott technikai készséget szerez, összeméri adottságait a realitással, iskolai vagy felnőtt vetélkedéseken, pályázatokon vesz részt. A teltalálói szintet saját megoldásaik alapján csak az átlagból kiemelkedők érhetik el. Széles körben döntő változtatást az újítási szintet elérő egyénektől várhatunk. Az újítások igazi értékét a kortársak rendszerint nem ismerik fel eléggé, inkább visszatekintve tudják csak értékelni. Ebből ered, hogy főleg a kreativitás magasabb szintjein nemcsak sikerrel, hanem kudarccal is számolnunk kell. A kreatív személyiségnek szinte nélkülözhetetlen tulajdonsága c hosszútűrés, az álló- képesség, az ellentmondó helyzetek türelmes elviselése (ambiguitás-tolerancia). Aki megoldatlan helyzetben is képes hosszasan dolgozni, az rendszerint váratlanul, előre nem látott, új megoldásokra bukkan. Az előreugró meglátásúak, — mint már említettük — rendszerint ellenállásba ütköznek. Az igazi teremtő egyéniség azonban még a csődhelyzetben is képes reménykedni és azt kérdezi: Mi jót lehetne ebből kihozni? Vannak, akik saját maguk keresik a komplex, a nehéz helyzeteket, mert érdekli őket a megoldás és ítéletüket képesek függetleníteni az átlag véleményétől. Az ilyenek rendszerint elégedettek önmagukban, ezért megvan a veszélyük, hogy a közösségtől elszakadnak. Néha ez a viselkedés különös kettősségben mutatkozik meg, amint Einstein írja magáról: ,,Az én szenvedélyes érdeklődésem a szociális igazság és felelősség iránt mindig különös ellentétben állt azzal a belső közömbösséggel, amit a közvetlen emberi kapcsolatok iránt éreztem" — (id. Paul Matussek: Kreativität als Chance, 1974. München). Minden, kreatív érdeklődésű egyént ezért feltétlenül be kell vonni a közösségbe, nehogy kezdeményezéseivel egyénieskedővé vagy túlzóvá váljék. De a közösségnek is szüksége van arra, hogy az átfogó meglátású egyének nagyobb súllyal hassanak lelkiismeretére és felelősségére. Az ilyen egyéniségek mutatják meg az emberiségnek, hogy hogyan kell gondolkozniok és érezniök. Ezt tette a maga módján Sziénai Katalin éppen úgy, mint hazánkban Széchenyi István. Napjainkban pl. Einstein, Szent-Cyörgyi, Heisenberg, Franki és Fromm figyelmeztették ismételten a társadalmat az előre látott veszélyekre és példájukkal a felelős magatartásra ösztönöztek. A teremtő törekvés igazi értékmércéje az, hogy mennyire szolgálja a közösség javát, amint erre H. Camara, M. Luther King, Teréz anya és korunk nagy pápái adnak példát. A keresztény konkreativitás Ha a kreativitás döntő felismeréseit a keresztény emberre alkalmazzuk, akkor bizonyos fokban el kell térnünk az evilági indítékoktól, és magatartás-formáktól. A keresztény ugyanis tudatában van annak, hogy csak igen korlátozott mértékben ura önmagának, és nemcsak evilágra tervez, hanem sikerének és beteljesülésének célja a végső üdvösség. Ambícióiban tehát nemcsak magára épít, hanem egybefonódik Krisztus megváltásával és a Szentlélek erejével. Jól ismeri az ősbűn lelkületét, — amit a Biblia a kígyó csábításával fejez ki, - hogy ugyanis az ember önerejéből akarta felülmúlni önmagát, azaz az Istennel akart egyenlő lenni (Tér 3,5). — A ma embere is önzőén önmaga akar dönteni sorsáról, pedig sokkal könnyebben elpusztíthatja önmagát mintsem, hogy garantálni tudná fennmaradását. A keresztény ember cselekvésvilágában ezért megfelelőbb konkreativitás- ról beszélünk. A keresztény együtt cselekszik Krisztussal, az egyház minden tagjával, közösségben van a régivel, kinyilvánítja erejét az újban. „A világot mi keresztények olyan vállalkozásnak tekintjük, ahová Isten hívta meg társul az embert. Az ember, ,együtt- teremtő", konkreativ" - mondja M.-D. Chenu (az ő kifejezése a „co-création”). — Az a tény, hogy semmiből csak az Isten teremthet, de éppen az Ö akarata szerint lett az ember tevékenysége tudatos és autonóm." (Un théologien .. . 71.) CSELEKVÉSÜNK PÉLDÁJA Jézus Krisztus. Jézus egyedülálló teremtő tette megtestesülése, melyben minden megújul (Kol 1,13). Jézus ezért üdvösségünk személyes oka. Minden teremtő kezdeményezés az egyházban belőle fakad. Jézus maga is konkreativen cselekszik. Mindent az Atyától kapott (Jn 5,26k), önmagát kiüresítette (Fii 2,7), hogy azután önmagával együtt, élete egész művét visszaadja a teremtő Atyának (Lk 23,46). Aki gyakran elmélkedik Jézusról, az a kreativitás minden pozitív jegyét felismeri benne. Rendkívüli könnyedséggel illeszkedik be környezetébe, éppen úgy megérti a bűnösöket, amint átlátja a farizeusok gondolkodását (Zakeus, Lk 19,1 kk; — szamariai asszony, Jn 4,7kk; — Nikodémus, Jn 3,1 kk). Elfogadja kora kultúráját, a zsidóság törvényeit, de tovább fejleszti, beteljesíti (Mt 5,17). Jézus erkölcsi magatartása alkotó-teremtő jellegű, amint Paul Matussek mondja: ,,A nyugati kultúrkörben élő ember számára, az erkölcs legismertebb mintája Jézus. Ö nem elégedett meg az ősi törvények teljesítésével, ha217
