Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)

1980 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Kreativitás és keresztény konkreativitás

lémáit, és ez az érzékenysége nagyban segíti az új felismerésében (Maslow, Fromm, Rogers meghatározásai alapján). Az ember alapvető készsége, hogy újból és újból átstrukturálja a létet, átértelmezze az igazságokat és a korábbiaktól eltérően oldja meg feladatait. A kreativitás hasonlít az egészséghez. Az egészséges ember nyitott és spontán, ezért is tudja magát mindig megújítani. Sokakban a környezet visszaszorítja az ösztönös, a kreatív készséget, helyes neveléssel azonban mindenkiben valamiképpen kialakítható ez a bizonyos helyzetekben nélkülözhetetlen jellemvonás (I. és C. Taylor: The nature of the creatif process, New York, 1960). A. Toynbee történetfilozófus arra biztat, hogy minden országban és nagyobb közösségben számos kreatív személyiséget kellene nevelni. A kulturált társadalom és vallás egyaránt igényli a teremtő egyéniségeket. A történeti és dogmatörténeti kutatások visszamenően is kimutatják, hogy az egyházban a teremtő egyéniségek mennyire előre lendítették a fejlődést (M. Schmaus, A. Grillmeier, Z. Alszeghy kutatásai). Napjaink hittudománya, a hit tanításának aktualizálása számos új lehetőséget nyitott a lelkipásztorkodásban és a keresztény személyiség tudatos formálásában (A. Müller, A.-P. Liégé, Y. Congar, A. Vergote).

A KREATÍV SZEMÉLYISÉGJEGYEK közül az egyik legfontosabb a közeledő új korszaknak, valamint a veszélyhelyzeteknek korai meglátása, gyors, határozott tudatosítása és megelőzése. A teremtő egyéniségek sokkal korábban megérzik, mit hoz a jövő. — Strindberg ezt írja a századforduló művészi köréről: „Mindegyikünk lesen volt, hogy elsőként adjon formát az eljövendő kor alkotásainak" („Kloster" című önéletrajzi regényéből). Az egyházban XXIII. János pápa az átlagnál előbb ismerte fel a zsinat szükségességét és bátran meg is valósította. Karl Rahner a teológia antropológiai fordulatának lett az elindítója. Yves Congar és M.-D. Chenu korunk egyházképének megújítását segítette elő. A zsinat előtti kor egyik legönállóbb gondolkodója, Chenu maga mondja egyik interjúban: „A keresztény hit területén is az elméleti meggondolások helyett — mint ma mondják — a .praxis' teológiáját kerestem. És mindig ugyanarra az elvre gondoltam: az Isten Szavára, az Isten Igéjére, akit elsősorban Jézus Krisztus megtestesüléséből nyertünk. Ebből a tényből arra következtettem, hogy Isten Igéjét a földi dolgoktól elválasztani annyit jelentene, mintha Krisztus istenségét elválasztanánk emberségétől ... A saulchoiri dominikánus főiskolán a teológia művelésébe már 1907-ben bevonták az egyéni kezdeményezést, mint ma mondanánk, a kreativitást. Gardeil atya a hitet úgy tanította nekünk, mint igazi, szellemi szabadságot. Kezdettől világos volt előttünk, hogy a hit szabadsága együtt jár a kutatás szabadságával. A szellemi szabadságot Aquinói Szent Tamás helyesen magyarázott teológiájából ismertük meg. Nálunk a „tomizmus” nem zárt rendszert jelentett, hanem inspirációt a hit mai megértésére." (Un théologien en liberté, Jacques Duquesne interroge le Pere Chenu, Paris, 1975. 42kk.)

Teremtő cselekvésre késztethet a feszült szorongás (XII. Pius) éppen úgy, mint a derűs kedély, a könnyed átélés és az újítási kedv (XXIII. János pápa). Mert mint Y. Congar írja: „Semmi újat sem alkothatunk, mielőtt azt át ne éltük volna vagy ki ne fejeztük volna, mellőzve az eddigi konformizmust. Filozófiailag azt jelenti, hogy az alany is belép az igazság fogalmába. Megkérdi, ki beszél? kihez? — Innen fakad a hermeneutikának mindig időszerű kérdése, és az, hogy az ember egzisztenciális beszédre vár, nem pedig személytelen normákra (Initiatives locales et normes universelles. La Maison-Dieu, 1972. 54.). A történelem azt mutatja, hogy a veszélyeztetett időkben a közösségek bezárulnak, az újat kereső korszakokban feltárulnak. 1. Maritain úgy látja, hogy az egyházban ismételten megvalósul a magvető gesztusa, aki a búzát markában szorítja a meddő talajon, de szabadon hinti a termékeny barázdában.

A teremtő meglátású egyén az elszigetelt jelenségek között is megtalálja az összefüggéseket. így például Newman kardinális, majd később Bea bíboros prófétái meglátással és teljes intenzitással dolgoztak a keresztény egyházak közös kapcsolatainak kialakításán. — A bibliakutatásban invenciózus egyének (Lagrange, Bultmann, Léon-Dufour) vezették be a történetkritikai módszereket és felismerték az értelmezés szabályait.

A kreatív egyéniség könnyen megtalálja az új kapcsolatokat, mert ítéleteiben az átlagnál függetlenebb a környezettől, gondolatai újszerűek, találóak, eredetiek, azaz relevánsak. Moreno a kezdeményező erő alapját a belső ösztönző erőben, a spontáneitásban látja. Rogers szerint mindenki ránevelhető arra, hogy problémás helyzetében meglássa a kiutat, és előítélet, általánosítás nélkül próbáljon új helyzeteket teremteni. Aki le tudja küzdeni énközpontúságát, az nyitott lesz a külvilág számára, ezért képes a jelenségeket újszerűén szemlélni. E. Fromm Poincarét idézi, amikor azt mondja, hogy a géniuszi adottság szorosan összefügg a meglepődés készségével. M. Mead a zárt kultúrákat vizsgálva ott talált csodálkozni tudó, ötletes egyéniségeket, ahol már a gyerekek is szabadon gondolkodhatnak, mert nem fogják be őket korán szabályozott viselkedési formákba. így