Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: Teremtő Isten - alkotó ember
Kiss László TEREMTŐ ISTEiN! — ALKOTÓ EMBER Hosszú évszázadok folyamán alakult ki a választott népnek a „teremtő Istenbe” vetett hite úgy, amint azzal a Szentírásban találkozunk. Az ószövetségi Szentírás a héber „bara” = „teremteni" igét mindig csak olyan mondatokban használja, amelyeknek Isten az alanya. „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet” (Tér 1,1). — A teremtésről szóló legrégibb elbeszélés (Tér 2,4-25) az első emberpár megteremtését helyezi előtérbe: minden más csak az emberi élet feltételét, keretét szolgálja. Isten mintegy „kézműves” módjára dolgozik. Műve tökéletes, de az ember bűne rendetlenséget és átkot hoz a jónak alkotott világba. A papi elbeszélés (Tér l.f.) szélesebb képet fest a világegyetemről: eget és földet teremtő és az őskáoszból rendezett szépségű világot építő Istenről. Aki „szavával hoz létre mindent” (vö. Zsolt 148,5). Az isteni alkotás csúcspontja és koronája a saját képmására és hasonlóságára teremtett ember: „Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinek és nőnek teremtette. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá" (Tér 1,27k). Az ember tehát egyrészt az Isten-alkotta világnak egy része, szoros összefüggésben van vele, — de lényege nem merül ki a „csak-teremtettségben". öntudata, értelme, szabadakarata van. Tudja, hogy a személyes Isten műve és ez a tudat egyúttal alapja a saját, emberi személyiségének. Soha sem lehet „olyan mint az Isten” - hiszen ez az őskígyó kísértése (vö. Tér. 3,5), Isten kezében csak olyan, mint „az anyag a fazekas kezében" (vö. Jer 18,6; Rám 9,20k). Ám az ember még sincs csak passzivitásra, befogadására, tehetetlenségre ítélve és nem is csupán életszükségletei és ösztönei rabja. Mint „Isten képmása" az ember is végezhet - analóg értelemben vett - alkotó munkát: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze" (Tér 2,15). — Az ember, mint férfi és nő: együtt Isten képmása, a benne rejlő istenhasonlóságot a férfi és nő közti szerelméből fokadó teljes életközösség megvalósításával, az emberi élet továbbadásával, a föld megművelésével és meghódításával és lelki világa kifejlesztésével bontakoztatja ki. Alkotó munkája úrrá teszi a természet fölött. Szabad és független lény („majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad" — Zsolt 8,6) - egyúttal azonban Isten megbízottja, sáfáro: Felelősséggel tartozik Urának. Sirák fiának könyve nagyon szépen értelmezi az ember Isten hasonlóságára való terem- tettségét: „Az embert is földből teremtette az Úr... Felruházta őket saját erejével, saját képmására teremtette őket... Ö alkotta száját, nyelvét, szemét, fülét, s hogy gondolkodjék, szívet adott neki. Eltöltötte őket érteni-tudással s megmutatta nekik, mi a jó, mi a rossz. Saját maga szemét helyezte szivükbe, hogy feltárja nekik művei nagyságát” (17,13.6-8). A ,,bölcsesség"-irodalom még tovább mélyíti Isten tettének értelmezését. „Az Úr bölcsességgel alkotta a földet” (Péld 3,19). A megszemélyesített ,,Bölcsesség" Isten legelső műve (Péld 8.f.). A Bölcsesség jelen volt már a világ teremtésénél (Bölcs 9,9). — „Minden bölcsességnek az Ür a forrása” (Sir 1,1). A zsoltárok szerzői Isten megszemélyesített Szavának és Lelkének tulajdonítják a teremtést (Vö. Zsolt 33,6; 104,30; Jud 16,14). A hellénista korban már megtaláljuk a „semmiből létrehozott világ” gondolatát. A mak- kabeusi szabadságharcok idején vértanúságot szenvedő édesanya így szól egyik fiához: „Gyermekem, kérlek, tekints az égre, és nézz a földre és mindarra, ami rajta van! Gondold meg, hogy Isten semmiből teremtette, és az emberi nem is ugyanígy keletkezett” (2Mak 7,28). Ezért hirdeti a Bölcsesség könyve: „a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket” (13,5). Az isteni teremtés azonban nemcsak a világmindenség kezdeti létrehozását jelenti, hanem a világtörténelem irányítását és ezen belül Izrael népének kiválasztását és sorsának gondja viselését (vö. Iz 43.É). — Népük történetén elmélkedők. zsoltárszerzők Isten teremtő csodái mellett Izrael népe érdekében véqbevitt „nagy és csodás" tetteit is felsorolják (vö. Zsolt 135; 136.). Végül az ószövetségi Szentírás Isten teremtő, gondviselő és történeti nagy tetteit egybekapcsolja a „végső üdvözitéssel". Izrael megtérése „új dolog lesz” (vö. 31,22), az „új Jeruzsálemben" a szabaddá vált nép paradicsomi boldogságban él (vö. Iz 65,18; Jer 31,35kk). Isten „új eget és új földet teremt” (Iz 65,17; 66,22.), és új szívet, új lelket teremt az emberben (vö. Ez 11,19; 36,25kk; vö. Zsolt 51,12). „Mindent Általa és Érte teremtett” (Kol 1,17) Az újszövetségi Szentírás átveszi a teremtő Isten gondolatát, - aki „létbe szólítja a nem létezőket” (Róm 4,17). Benne élünk, mozgunk, vagyunk (vö. ApCsel 17,28). Ő teremtette az egész világot (ApCsel 14,15; 17,24; Jel 10,61). - Új gondolat viszont, hogy Isten mindent 204
