Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám
„Az Űr testének és vérének tápláléka kapcsolja össze az egész testvéri közösséget1' Antiochiai Szent Ignác Számunk, bár az eukarisztiáról és a liturgiáról szóló írásokat gyűjt egybe, mégis eklézioló- giai alapozású, illetőleg kitekintésű. Az egyház ugyanis akkor válik „láthatóvá", „megragadhatóvá", amikor a hívők kisebb vagy nagyobb közössége liturgiára, kiváltképp az eukarisztia megünneplésére gyűlik egybe. Minden olyan emberi, testvéri szeretetközösség, amely a liturgikus ünneplés során, az Úr asztala körül formálódik, — egyszersmind egyházi közösség. Ezért mondhatjuk, hogy az eukarisztiának, a liturgiának közösségteremtő ereje, egyházi közösséget formáló, éltető ereje van. A krisztus- hivők közössége ünnepli meg az Úr vacsorájának misztériumát, és ez a kisebb vagy nagyobb hivősereg épp azzal válik „közösséggé", hogy Krisztus hívását követve gyülekezik az Ő asztala köré, hogy ott „az Úr testének és vérének tápláléka kapcsolja össze az egész testvéri közösséget" (Antiochiai Szent Ignác). Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás nyomán tanítja a 2. Vatikáni zsinat, hogy „a püspök szent szolgálatához kapcsolódó bármelyik oltárközösség jelképe annak, ami nélkül nincs üdvösség: a szeretetnek és a titokzatos test egységének" (Lumen gentium 26.). „Ezekben a közösségekben, jóllehet gyakran kicsinyek, szegények és szétszórtságban élnek, — jelen van Krisztus, az ő ereje kapcsolja össze így az egyházat" (uo. N. Szent Leó nyomán). Mindenütt, ahol az embereknek a kegyelem által egybehívott eukarisztikus vagy általában liturgikus közösségével találkozunk, elmondhatjuk, hogy ott „eseményszerűen", „élménysze- rűen" jelen van Krisztus és az Őhozzá tartozók egész közössége. Épp ezért a legintenzivebb egyházélmény— ehhez aligha férhet kétség, mivel ilyenkor mindig a Fő, Krisztus által egybe- gyűjtött tagok közösségével találkozhatunk — az eukarisztikus ünneplésben tapasztalható meg. Az eukarisztikus közösségben lesz Krisztusnak és az őhozzá tartozóknak egysége láthatóvá, mintegy külsőleg is „megragadhatóvá". A liturgia végzése, az eukarisztia ünneplése nemcsak az egyházban történik, hanem az adott eseményben mindig az egyház lesz egyszersmind élményszerűvé: ott és akkor ,,megéljük" az egyházat. A liturgiában, kiváltképp pedig Krisztus asztalánál mindig „megéljük", hogy m i a krisztushivők közössége, Krisztus egyháza vagyunk. Ezért nevezi már a Szentirás is az egyes helyi közösségeket, ahol a „memoria Domini"-t, az Úr emlékezetét ünnepük, — ekléziának ugyanúgy, ahogy a földkerekségen szétszórt krisztushívők közössége is — eklézia, egyház. Nem csupán azt valljuk, hogy Krisztus azért adta saját testét és vérét, hogy őbenne eggyé, „egyházzá" legyünk, hanem helyesen fogalmazunk, ha ezt mondjuk: egyház csakis úgy létezhet, hogy van „vinculum caritatis", van eukarisztia, van a híveket az adott helyen, de egyszersmind az egész földön is egybegyűjtő eukarisztikus ünneplés. Az egyház csakis azért válhat a krisztushivők „nagyközösségévé", nagy egységgé, mivel a „kis egységek", az eukarisztikus kis közösségek alakítják-gyarapitják azzá. leien számunkban közzétett írások — különféle szempontokat kiemelve, kifejezetten vagy bennioglaltan — arra kívánnak rámutatni, hogy az eukarisztiának, a keresztény kultusznak, liturgiának közösségformáló, közösséget létrehozó ereje és jelentősége van. Nem azért, mert a „szertartásokat" közösen végezzük — ez már csak következmény —, hanem mivel a benne hívőket maga Krisztus gyűjti egybe közös imára, közös ünneplésre, közös emlékezésre. Krisztus nevében gyűlünk össze és az Ő erejében, Őbenne válunk élő közösséggé. Sz. A. 1
