Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Lukács László: Lelkipásztori fölkészítés a párválasztásra
dik. A szeretet az ember legmélyebb viszonyrendszerét változtatja meg. Ettől fogva nem önmaga a legfontosabb, hanem a másik. Érte szívesen (tehát örömmel!) lemond a saját idejéről, szempontjairól, indulatairól, s ez nem gúzsba köti, hanem éppen legmélyebb energiáit szabadítja föl. Ez az erőtérátrendeződés azonban nem következik be magától. „Meg kell tanulni, mint minden más művészetet és tudományt, a zenét, a festészetet, az ácsmesterséget, az orvosi vagy a mérnöki tudományt."7 , 3. A szeretet művészete. Erich Fromm idézett könyvében szenvedélyesen bizonyítja, hogy az ember csak a szeretetben találhatja meg a boldogságát. De nem érheti el a szeretet beteljesülését az, aki nem tanul meg őszintén és egész szívvel szeretni; aki nem képes kilépni saját önzéséből, törődni a másikkal, gondoskodni róla, tisztelni és ismerni őt sajátos, titokzatos különállásában. Jézus paradoxona az ember legmélyebb igényét és egyik legfontosabb döntését veszi célba: „Aki meg akarja nyerni életét, elveszíti azt; aki elveszti életét énérettem, megnyeri azt." Az emberi szeretet minden fajtája Fromm szerint a bibliai főparancson alapul; „Szeresd embertársadat, mint önmagodat”. Szeretetünk egyetemesen nyitottá tesz minden ember iránt, kifejleszti bennünk a másokról való gondoskodást, a segítséget, részvétet, együttérzést, szolidaritást, alázatot, hűséget. A szeretet különböző fajtái közül a szerelmet fenyegeti leginkább az a veszély, hogy pusztán érzelemnek tartják, s nagyságát az érzelmek hevességén mérik le. Valójában azonban a szeretet nem önkéntelenül támadt érzelem, hanem az ember egyik legszemélyesebb elhatározása, egész bensejének elköteleződése: szabad, teremtő tette.8 — A kapcsolat kezdetén, a megismerkedés és közeledés időszakában az érzelmek nagy erővel jelentkeznek: a szerelmeseket átforrósítja az öröm. A fellobbant szerelem elindíthatja a szeretetnek az ember egész lényét megforgató átalakulását, belső átrendeződését. De az érzelmek — éppen hevességüknél fogva — csapdát is állíthatnak: a szerelmesek érzelmeikben megélik az eqye- sültség örömét, anélkül, hogy a valódi, személyes egységre eljutottak volna. Az érzelmek elcsitultával derül ki csalódásuk. Ilyenkor aztán, ahelyett hogy elszánnák magukat a szívük mélyéig hatoló, föltétien odaadásra, megszakítják a fölszínesnek bizonyult kapcsolatot. Új partnert keresnek szerelmükhöz, újra megrekedve a fellobbanó érzés okozta átmeneti örömben egyre végzetesebbé váló magányukban, felszínességükben. Az igazi szerelmesek végigjárják a szeretet iskolájának minden osztályát: megtanulnak az édesanya gyöngédségével gondoskodni egymásról, az édesapa biztonságot adó erejével megtartani egymást gyöngeségeikben is — ugyanakkor gyermekként megbújni egymás oltalmazó és erőt adó bizalmában. Megtanulják a föltétien odaadást, az áldozatvállalást és a hűséget: összes, önmaguk előtt is rejtett erőtartalékaik fölszabadulnak a szeretet szolgálatában — mégsem teljesítményeikért vonzódnak egymáshoz, hanem egymást semmiféle bajban el nem hagyó feltétlen hűséggel. Megélik a szeretet közelségének minden örömét és a szeretet távolságainak minden fájdalmát, fölfedezik, hogy szeretetük nemcsak a közelségben, hanem a távolságban is egyre nagyobbra nőhet. Megtanulnak élni egymással a teljes fel- tárultság, oldottság kristálytiszta szabadságában, egymás megismerésén és mélységes sze- retetén keresztül megtanulnak ismerni, értékelni és szeretni minden embert, a számukra idegeneket is. 4. A krisztusi szeretet távlatai. A szeretet túllépi az emberiét korlátáit. Végtelen vágyú szeretetünk Krisztuson keresztül kapcsolódhatott össze Isten végtelen szeretetével. Benne az emberszeretet egyetlen vérkeringésbe olvadt össze: az Atya és a Fiú egymás iránti szeretetével kell szeretnünk egymást s egymásban Krisztust. Ennek a megszentelt, kegyelemmel átjárt szeretetnek elsődleges tűzhelyei közé tartozik a házasság. Az Ószövetség a teremtő Isten szándékai szerint való jónak, az emberélet egyik nagy értékének mondja a házasságot. A próféták Istennek a választott néppel való szövetségét hasonlítják hozzá, Szent Pál pedig Krisztusnak az egyház iránti szeretetét.9 Pál teológiája szerint mindent, de főleg a szeretet cselekedeteit „az Úrban” kell tennünk. A házasságban az ember olyan teljesen, életre-halál- ra odaadhatja magát házastársának, hogy ezáltal hasonlóvá lesz az életét értünk áldozó Krisztushoz. így a házasságot a lehető legmagasabb rangra emeli: szeretetre épülő, egy és felbonthatatlan életszövetség „az Úrban”, amely az isteni szeretet áramkörébe kapcsolja bele az embert. Olyan emberi élettevékenység tehát, amely földi boldogságán túl az üdvösséghez is közelebb segíti: szentség, Isten kegyelmének forrása a hózastórsak számára. A házasság ugyanakkor élettermő közösség is: örömmel fogadja be a szeretetükből született gyermekeket, és felelős szeretettel gondoskodik róluk. Az Atya föltétien szeretete eszménye és példaképe minden szülő gyermekszeretetének.10 — Az Újszövetség ugyanakkor megnyitja az élet eszkatologikus távlatait is, s ezzel besorolja a házasságot a múló földi élet múlandó tényei közé. Az örök boldogság egysége már nem ismer házasságot és vérségi kapcsolatokat. A keresztény házasság eszményéhez szorosan kapcsolódik a Krisztusért vállalt szüzesség: a kettő együtt hordozza emberi körülményeink között a szeretet isteni titkát. • 185
