Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Lukács László: Lelkipásztori fölkészítés a párválasztásra
II. Hogyan szóljunk a fiúk-lányok kapcsolatáról, a párválasztásról? Ezekben a kérdésekben nem lehet megnyugtató eligazítást adni anélkül, hogy át ne világítanánk az életnek velük összefüggő egyéb területeit is. — 1. A társas emberi kapcsolatok törvényeivel együtt, — 2. a személyiség fejlődésének részeként, — 3. az emberi szeretet többi fajtái között, - 4. a krisztusi szeretet távlataiban készíthet föl a lelkipásztor leginkább a párválasztásra. 1. Társas emberi kapcsolatok. A lelkipásztornak először tisztáznia kell: a rábízottak menynyire tették magukévá az emberi együttélés alapvető szabályait? Család és iskola, barátok és alkalmi ismerősök milyen elveket és milyen gyakorlatot alakítottak ki bennük? A fiatalok szabadságra és önállóságra vágynak - mennyire tanultak meg élni a szabadságukkal? Mennyire teremtették meg személyes szabadságuk föltételeit: az önfegyelmet, a felelősség- tudatot, a másik iránti tiszteletet? Mennyire figyelmesek és tapintatosak másokkal? Mennyire tudják saját érdekeiket összehangolni másokéval? Tudnak-e engedni másoknak, elsőbbséget adni a magukénál fontosabb szempontoknak, tudják-e megosztani a magukét másokkal, tudnak-e együttérzően részt venni mások életében? Mennyire becsületesek, őszinték, megbízhatóak, mennyire érzik magukat felelősnek másokért, környezetükért, a rájuk bízottakért? Könnyíti a lelkipásztor dolgát, hogy a jó családi és iskolai közösségek az élet természetességével kiformálják ezeket az értékeket. Ha a fiatalok jó közösségi neveltetést kaotak, akkor legföljebb a tudatosítás, rendszerezés, új szempontokkal kiegészítés feladata várja ezeket a megbeszéléseket. , De mi lesz azokkal, akik nem jó környezetben nőttek föl? A közösségi együttélés ábécéjét nem elég pusztán oktatni, a társas érintkezés törvényeit nem lehet egyszerűen kihirdetni. Ezeket a gyakorlatban kell kipróbáltatni, készséggé, jártassággá (az erkölcstan kifejezésével: erénnyé) fejleszteni őket, erre pedig csak egy közösség életében nyílik lehetőség. Felnőhetnek-e, megerősödhetnek-e a plébániai ifjúsági közösségek annyira, hogy azok a tagjaik is belénevelődhetnek az együttélés emberi és keresztény formáiba, akiknek erre másutt nem adódott lehetőségük? 5 a lelkipásztorok szerteágazó tevékenységük közben tudnak-e időt-energiát szánni egyéni és közösségi nevelésnek kevésbé látványos aprómunkájára is, mint az egyházi iskolák szerzetesei? 2. A személyiség íejlödése. A felnőtt személyiség kialakulása a 16-24. életévekre esik. Ebben az időszakban az ember különös érdeklődéssel vizsgálgatja önmagát, néz szembe környezetével. Ekkor nyílik lehetősége arra is, hogy egyre tudatosabban alakítsa ki önmagát, kitűzött eszményeinek megfelelően. Mindenkinek egyéni létkérdése, saját sorsának egyik alapvető meghatározója: mennyire készül föl az életre, mennyi tudást és önismeretet, tapasztalatot és életbölcsességet, akaraterőt, készséget és jártasságot gyűjt össze, alakít ki magában. Amíg szülei szeretete burkolja körül, addig az ő oltalmuk elhárít sok bajt, amit saját könnyelműségével idéz elő. De ha a szerelemben kölcsönös, egyenrangú és kizárólagos kapcsolatba lép valakivel, akkor felelőssége sokszorosára nő: nemcsak önmagáért, hanem egymásért és egymás iránti szeretetükérí (s később a szeretetükből született gyermekekért) is felelősséget kell vállalnia. Milyen hozományt adnak egymásnak személyiségükben? A párválasztáskor sokkal élesebben fölvetődik a kérdés, mint bármikor korábban: melyiküknek mekkora önismeretre-ön- uralomra sikerült eljutnia? Főleg egy-egy kapcsolat kezdetén, a megismerkedés idején köny- nyen öntudatlan alakoskodásba kezdenek: nehogy csalódást okozzanak, s ezzel esetleg elveszítsék a másik tiszteletét, érdeklődését, szeretetét — önkéntelenül is igyekeznek előnyösebb oldalukról bemutatkozni: elhallgatnak homályos, szégyellnivaló tényeket a múltból, eltakarnak gyöngeségeket a jelenből, kerülik a nyílt szembekerülést egymás nézeteivel. Tartós és mély kapcsolat nem jöhet létre őszinteség nélkül. Az ismerkedők csak úgy juthatnak igazán (nem csupán érzelmeikben) közelebb egymáshoz, ha őszintén föltárják egymás előtt múltjukat. A múlt eseménytörténetének folytatásaként aztán egyre mélyebb betekintést engednek jelenükbe is: megvailják egymásnak érzelmeiket, vágyaikat, hogy így leg- személyesebb-legbensőbb életükben is egyesülhessenek. Egymás igazi tükrévé válhatnak így, átsegítve egymást nemcsak az alakoskodáson, hanem a felszínességen, sőt a lélek átmeneti homályain is. — Párbeszédük így egységüknek mindennapi kenyerévé válhat: idejében és folyamatosan tudják jelezni egymásnak belső életüket. Érzékenyen és tapintatosan veszik át egymásnak szótlan rendüléseit. De kialakították sajátos szótárukat is, mindannak jelzésére, amire a köznyelvnek nincsen szava, szeretetükben túljutva így a szavakkal mondható világ határain. Megtanulják azt is, hogy a nézeteltérések idején is hogyan tudják fenntartani egymással az eleven összeköttetést: hogyan tudják minél hamarabb visszaállítani a párbeszéd folytatásához szükséges érzelmi harmóniát. A szeretetben megnő az önuralom jelentősége is. Az egymást szeretők már nemcsak önmagukért tartoznak felelősséggel, hanem kettőjükért: minden könnyelműség, szeszély, elhamarkodott cselekedet annak okozhat a legtöbb kárt, akit a legboldogabbá szeretnének tenni. - Amíg az ember egyedül él — magának gyűjt, magát építi, a maga érdekeihez igazo184
