Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Lukács László: Lelkipásztori fölkészítés a párválasztásra
művészet némileg pótolhatná a való élet hiányosságait. Az igazán művészi igényű alkotások azonban realisták, s így többnyire korunk emberének érzelmi vergődéseit tükrözik. Az előző korszakok hagyományos ,,pozitív hősei" eltűntek a kortárs irodalomból. A filmek jelentős része pedig a szórakoztatóipar olcsó tömegcikkeként, a reklámtechnikával együtt a legigény? telenebb ösztönök felpiszkálásával hívja föl magára a figyelmet. Az életben saját jövőjük lehetőségeit fürkésző fiatalokban mind gyakrabban előbukkan a fájdalmas, szkeptikus, fiatalosan végletes kérdés: Létezik-e egyáltalán jó házasság? Érdemes-e nyakukba venniük a házasság terhét? Lehet-e keresztényül szerelmesnek lenni? — Van, aki visszariad a kockázatvállalástól, s visszahúzódik magányába — és fölkészületlenül találja a mégiscsak rátörő szerelem. Van, aki enged igényszintjéből, akár azért, mert a keresztény erkölcsi eszményt megvalósíthatatlannak érzi a gyakorlatban, akár (főleg huszonéves lányoknál) az egyedülmaradás fenyegetőnek érzett veszélye miatt. A fiatalok közt mozgó lelkipásztornak égetően szüksége van tehát jó keresztény családok segítségére. A pap szava egymagában nem hangzik elég hitelesen. Hamar szemére vetik: könnyű neki „kívülről", személyes tapasztalat nélkül, pusztán elvek alapján eszményi képet rajzolni szerelemről és házasságról. Kevésnek bizonyul az az érvelése is, hogy az orvos is, bár maga egészséges, mégis jobban ismeri a betegséget betegeinél. A pap boldog házaspárok eleven példájával bizonyíthatja a leghitelesebben, hogy létezik jó házasság, ök mondhatják el a legvonzóbban és a legtanulságosabban, saját tapasztalataik alapján, hogyan lehet eljutni a boldog családi élethez. 2. Jelentősen megváltozott korunkbn a házasságról vallott közfelfogás. Századunk meghirdette a szerelmi házasságot, az érzelmek szabadságjogait. A házasság eszerint szerelmen alapul, a szerelem pedig lángoló érzelmekből áll. A legtöbb házasságban így sose jutnak el az igazi, elkötelezett odaadásig: az érzelmek csitultával-vóltoztával befejezettnek mondják ki a fennálló házasságot, és újabb érzelmi fellángolásokban keresnek oldódást. A házasságok így osztoznak az érzelmek változékonyságában. Hogy mennyien kötnek meggondolatlanul, egy-egy hirtelen fellobbant érzés hatására könnyelmű házasságot, jól mutatja ez a tény: jelentősen csökkent a házasságkötések száma Magyarországon, amióta bevezették a házasságkötési szándék bejelentésétől számított harminc napos kötelező várakozási időt.5 Az emberek cselekvési szabadsága megnőtt, kevésbé kötik őket kialakult hagyományok, szokásrendszerek. Szabadabb, de ugyanakkor bizonytalanabb és fenyegetettebb lett az életük. Az életüket kezdő fiataloknak eszmék és eszmények kavargásában számos életfölfogás közül kell kiválasztaniuk-kialakítaniuk a magukét. Mit tartanak boldog, értelmes, tartalmas életnek? Milyennek képzelik el a boldog házasságot? Hogyan vélik elérhetőnek a boldogságot? Mennyit hajlandók áldozni érte? Pluralista korunkban ezekre a kérdésekre kinek- kinek magánok kell válaszolnia, és a maga útját járva, környezetétől egészséges függetlenségben élnie a maga életét. A párválasztást sokban nehezíti (bár ugyanakkor egyértelműbbé is teszi!), hogy az egymással megismerkedőknek minél előbb és minél alaposabban tisztázniuk kell hovatartozásukat, kilétüket, azonosságaikat: vágyaikat, életfölfogásukat, terveiket arról, hogy hogyan akarják berendezni az életüket. E mélyreható azonosítások, tisztázások nélkül aligha lehet remény arra, hogy harmonikus személyiséget és házasságot alakíthassanak ki. 3. Nemcsak a külvilág változásai nehezítik az eligazodást a fiataloknak, hanem saját belső feszültségeik-logyatékosságaik is. Testükben hamarabb éretté válnak, mint szüleik s főleg nagyszüleik nemzedéke — a lelki-szellemi érettséget, felelős, felnőtt önállóságot azonban később érik el: tanulóéveik meghosszabbodtak az élet minden területén. Az akceleráció okozta átmeneti feszültség aztán sokaknál tartósul, és a személyiség maradandó fogyatékosságává súlyosbodik. Ha pedig személyiségükben bizonytalanabb, fejletlenebb, felszínesebb emberek kerülnek össze, akkor kapcsolatuk is könnyen felszínes és bizonytalan marad. Egymás nélkül nem juthatunk el igazi önmagunkhoz sem. De sokan kritikátlan és szeszélyes vadócként hagyják felnőni önmagukat. Még fokozódó rossz közérzetük figyelmeztetésére sem szánják el magukat önvizsgálatra és önnevelésre — sokan azt remélik, hogy egy partner feltűnése a láthatáron, a szerelmi érzés fellobbanása megoldaná minden belső problémájukat, és biztosítaná boldogságukat. Sok embert ér el ez a keserű csalódás: sült galambként várják a szerelmi boldogságot, s helyette az együvé zárt idegenek magánya, ellenséges, talán gyűlölködő marakodása lesz osztályrészük. 4. Nem kis gondot jelent az is, hogy a katolikus erkölcstanon belül a nézetek jónéhány kérdésben módosultak, illetve nyíltszíni vita tárgyává lettek az utóbbi évtizedekben. (Témakörünkön belül az alapvető, s mindmáig minden részletében megnyugtatóan és következetesen nem tisztázott kérdés: Mi a nemiség értelme és célja az ember életében? Szerelmesek, házastársak hogyan élhetik meg és milyen módokon fejezhetik ki személyes szeretetüket egymás iránt? Ehhez az alapproblémához aztán jónéhány részletkérdés csatlakozik a fiúk— lányok kapcsolatától és a kamaszkori önkielégítéstől kezdve a családtervezésig és az elváltak 1-82
