Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sólymos Szilveszter: A megújított zsolozsma mint az egyház közösségi imája
nevében való együttlét örömet jelent és az égi kórushoz való csatlakozást idézi fel; ugyanakkor az ilyen imádkozó közösség mindig bizonyos feszültségben él, mert átérzi, hogy földi munkája mellett is az alkonyatot nem ismerő örök nappal várományosa. Röviden összefoglalva: az új zsolozsma funkciója az egyház életében megváltozott. Nem klerikális ima, melyet az azzal megbízottak az egyház nevében végeznek, hanem Isten egész népének imája. Ez a közös ima egyszersmind „szentségi jel", melyben megmutatkozik az egyház misztériuma. A zsolozsma közös ünneplésének megvalósítása: lehetőségek és elgondolások A liturgia mint közösségi ünneplés egyházunkban ma elsősorban az eukarisztiát, a szentmise ünneplését jelenti. A szentségek közösségi kiszolgáltatása kezd már imitt-amott tért hódítani, a zsolozsma ünneplése — sajnos — még fehér holló számba megy. Igaz, még a technikai feltételek is hiányoznak hozzá, de nem kevésbé van szükség szemléletváltozásra is. Az egyház tudatában van, hogy az életkörülmények különböző helyek és adottságok között nagyon eltérők. Ezért az eszmény hirdetése mellett a legelső követelményekre is rámutat, amelyekre nagyon komolyan törekedni kellene. A zsolozsma egyházi jellegéből folyik, hogy „valahányszor csak biztosítható a közös zsolozsma kellő létszámú hivővei és azok tevékeny bekapcsolódásával, azt előnyben kell részesíteni az egyéni vagyis ún. „magán" végzéssel szemben. — Mielőtt még a hívek részvételével foglalkoznánk, a papság szerepére irányítsuk figyelmünket. Ök is megváltozott szellemben ugyan, de mintegy „hivatásszerűen" kell, hogy a zsolozsmát végezzék. Ma még változatlanul elterjedt a jogi-, az érvényességi-, a penzum-szemlélet. A Zsinat nagyon jól látta, hogy a liturgikus élet megújításában, a hivek tevékeny részvételre nevelésében döntő súlya van a papságnak. „Ennek megvalósulására azonban semmi remény nincs addig, amíg magukat a lelkipásztorokat teljesen át nem hatja a liturgia szelleme és ereje..." (Lk 14.). Tudatában vagyunk annak, hogy ma még technikai nehézségek is vannak, a végleges zsolozsmáskönyv várat magára stb. De vajon hányszor fordul elő, hogy együtt lévő papok a Vesperás idején együtt végeznék el az Esti istendicséretet? — ahogy sokan természetesnek találják már, hogy együtt misézzenek. — Ma még, — függetlenül a közös szövegtől — eléggé ritka, hogy egy-egy közös papi megbeszélést, gyűlést a zsolozsma éppen időszerű imaórájának közös elimádkozásával kezdjék vagy végezzék. Vajon olyan elképzelhetetlen-e, hogy egy-egy imaórát (pl. ebéd előtt a napközit) plébános és káplánja a háznépével együtt imádkozzon? Aki ilyesmit megtesz, minden bizonnyal az egyházközség egy kicsi csoportját is megszervezte már pl. a napi Vecsernyére. Nézzük meg konkrétan, milyen imaórák jöhetnek az egyházközségi életben leginkább számításba. Az egyház új szemléletében a zsolozsma imaórái közül sarkpontként emelkedik ki a reggeli és esti istendicséret (Laudes és Vesperás). Ezekről mondja az ÁRZS 40. pontja: „Igen nagyra kell értékelnünk a reggeli és esti istendicséretet, mint a keresztény közösség imáját. Nyilvános és közös ünneplésüket szorgalmazni kell, főleg azoknál, akik közös életet élnek. Ajánlatos azonban ezek elimádkozása még a világi hívőknek is, ha a közös imán részt venni nem tudnának." — Mai életkörülményeink között a világi hívők számára a közös esti istendicséret látszik inkább megvalósíthatónak. Ha reggel van szentmise, akkor estefelé a Vecsernye lehetne a legeszményibb közösségi istentisztelet. Szükséges lenne természetesen felülvizsgálni istentiszteleteink rendjét. Bármennyire központi szerepe kell, hogy legyen az eukarisztia ünneplésének, mégis az egyensúly, a helyes arány megbomlott a szentmise és a többi liturgikus cselekmény között. Újra vissza kell állítani a helyes arányt a szentmise, az igeliturgiák, a zsolozsma és egyéb áhítatgyakorlatok között. Városban különösen ügyelni kellene arra, hogy egymáshoz közel lévő templomok ne mind ugyanazt nyújtsák híveiknek; ha az egyikben esti mise van, a másik Vecsernyét tarthatna. — A templomi közösségekben tehát elsősorban a Vecsernye jön számításba, melyet vasár- és ünnepnap különösen is szorgalmaz az egyház; ennek még hagyománya is van sok helyen. — Úgy látszik azonban, hogy nem alkalmas összekapcsolni a kettőt, — szentmise és vecsernye — mert annak sietség a vége. Az egyház természetesen más kisebb közösségekre is gondol, így a családnak „mint az egyház házi szentélyének” nemcsak azt ajánlja, hogy közösen imádkozzanak, hanem azt is, hogy alkalomadtán a zsolozsma egyes részeinek imádkozásával fűzzék magukat szorosabban az egyházhoz (IG 27). így pl. a családban este a Kompleto- rium, a lefekvés előtti ima végzése is szép közös ima lehet; bár még ilyenkor is alkalmas lehet az esti istendicséret, mely sajátosabban egyházi, közösségi jellegű. A zsolozsma a néppel végzett közösségi formájában bizonyos rugalmasságot tanúsít. így pl. a kiemelt időket kivéve, ahol az ünnepelt misztérium szorosabban áll szem előtt, megenged bizonyos változtatásokat, ill. szabad választást. így pl. a közösséget érintő okból ie
