Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)

1980 / 3. szám - KÖRKÉP - Thiry István: Társas kapcsolataink próbatételei

xualität, F. Bockte, Menschliche Sexualität und Kirchliche Sexualmoral, Düsseldorf, 19772 (51—73. o. ill. 74—105. o.), valamint vő. H. P. Müller, Die lyrische Reproduktion des Mytischen im Hohenlied, ZThK 3/1976 23—41. o. — 4. Max Zerwick, Der Brief an die Epheser, Düssel­dorf, 19675 171—172. — 5. Vő. D. Linder, Der usus matrimonii, München 1929. — 6. Augustinus, De genesi ad literam, 9,10. ed CSEL 28,279; - 7. Rouet de Journel, Enchiridion Patristicum, Matrimonium, ...570. p. - DS Index syst. J 9. - 8. S. Th. Quaest. Suppl. q 59 a 2. - A3, artikulusban azt bizonyítja Szent Tamás, hogy „a szentség (sacramentum) előbbrevaló cél a házasságban, mint a másik kettő!” — a 4. artikulusban azt állítja, hogy a házassági aktus nemcsak erkölcsileg jó, hanem „szent is”. - 9. Karol Wojtyla, Liebe und Verantwortung, München, 1979. 63. o. - 10. DS 2013; - 11. DS 2109; - 12. DS 1679-81; - 13. R. Egenter, Die Verfügung des Menschen über seinen Leib im Licht des Totalitätprinzips, Münch. Theol. Zeitschrift, 1965. 167-178. o. Kiss László TÁRSAS KAPCSOLATAINK PRÓBATÉTELEI Ember voltunk legdinamikusabb feszültségében a közölhetetlen személy ellenállhatatlan erővel akarja közölni magát. Nem merő találkozási törekvés ez, hanem az odaadottságnak létünk legmélyéről fakadó vágya. Nekünk keresztényeknek az Evangélium egészen lényeges mondanivalója is ez. A Megtestesülésben Isten odaadottsága valósul, az Istenember leg­nagyobb szeretete az élet (helyesebben a psyché, a lélek) odaadásában nyilvánul meg és ez az odaadás nemcsak golgotás halál, hanem azonosulás is az emberrel. Az életodaadás nemcsak istenemberi mű, hanem példa is, amelynek követése üdvösségünk feltétele. Kapcsolataink arányai Az igazi társas kapcsolat mindig kockázatot jelent. Magunktól a „másikhoz” vezető út első mozzanata az értékelés, amely szükségszerűen magában hordozza a viszontértékelés iránti várakozást. Amilyen könnyen csaphat át a várakozás elvárásba, vagy kikényszeríteni akarás­ba, olyan könnyen lehetséges, hogy a provokálás irányában egyáltalán nem mozduló vára­kozás nem nyer kielégítést. A száraz szavak mögött itt tragédiák bontakoznak ki. Az értékelés elköteleződést szül, az elköteleződés pedig a viszonzatlanság következtében veszélyes köny- nyedséggel csaphat át lehatárolódásba, ez pedig időleges vagy végleges kapcsolatképtelen­ségbe, amelynek az erőszakon, állhatatlanságon, haszonlesésen, bizalmatlanságon, bátor­talanságon kívül számtalan megnyilvánulási formája van. Bármennyire természetes bennünk a vágy, hogy kapcsolatainkban az értékelés, elkötelezett­ség és a belőlük fakadó megnyilvánulások kölcsönösek és arányosak legyenek, a megalkuvás szinte elkerülhetetlen. Részleges és időleges megalkuvások okosan kiépített rendszere hozhat eredményeket, a kierőszakolni akarás inkább csak az eredmény látszatát keltheti. Kapcsolatformálásunk ijesztő zsákutcája a megnyilvánulásoknak az értékeléssel vagy el­kötelezettséggel történő primitív azonosítása. Feledékenység, félreértés, vérmérséklet és szo­kásmechanizmus különbsége egyéb tényezőkkel együtt meghatározóan hatnak a megnyil­vánulásokra. Aki eme hatótényezők figyelmen kívül hagyásával a megnyilvánulásokat a belső értékelés és elkötelezettség szabvány kifejezésre juttatóinak tekinti, okvetlenül helytelen kö­vetkeztetésre jut, és ez előbb-utóbb helytelen aktivitásba lendíti őt. Jó annak, aki képes le­bontani saját tévedhetetlenségének hitét a „másik” megnyilvánulásainak megítélésében, mert viszonylag könnyen rátalál a megnyilvánulások igazi rugóira és így szinte napról napra gazdagodik a „másik" belső énjének megismerésében, melynek a megnyilvánulások nem egyértelmű tükrözői, hanem csak külső jelei. Ezek a jelek a születéstől kezdve folyamatosan alakulnak, a mindenkor adott környezeti hatásoktól függően differenciálódnak, törekednek az egyértelműségre és általánosságra, de mindig magukban hordoznak valami egyedit is. Aki számol ezzel, könnyen hajlik a megnyilvánulások és elkötelezettség közti különbség el­fogadására és így egészséges megalkuvások jól kiépített rendszerével a megnyilvánulások befolyásolójává válhat. Nincs olyan magas szintű elkötelezettség, olyan okos megalkuvásrendszer, amely teljesen arányos kapcsolatok kialakítására vezetne. Éppen ezért nem ésszerű az a várakozás, hogy a „másik” pontosan annyira értékeljen és olyan fokban kötelezze el magát irántam, mint 178

Next

/
Thumbnails
Contents