Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - KÖRKÉP - Kiss László: A nemiség - történeti távlatból
A feudcüs társadalomban A „patriarchális családszemlélet" következménye, hogy a férfi — főleg a nemességben — legtöbbször „érdekből nősül", hogy legyenek fiúutódai, hogy vagyona öröklődjön, neve fennmaradjon. Ugyanakkor nem volt ritka a szerelmi kapcsolat olyan nagyrabecsült hölggyel, akinek lovagjává szegődött. („Minne”) - Személyes kapcsolat nélküli kielégülést viszont a „metreszeknél" keresett. Nagyon félrevezető volt az a biológiai felfogás is, hogy a férfi magja — mint gondolták — az egész embert (homunculus) magában foglalja, a nő szerepe így nem lenne más, mint a méhébe telepített „emberkének" a kihordása, megszülése és felnevelése. Minthogy sokan a nemi bűnöket merőben biológiai szeempontok szerint ítélték meg, ebből olyan hamis felfogások keletkeztek, hogy például egy asszony idegen férfinak adott csókja mindig „halálos bűn" — mert szerintük a természetben nincs „csókra való hajlam"; ugyanakkor egyesek nem tartották bűnnek a férfi és nő házasságon kívüli teljes nemi egyesülését, ha azok úgy érezték, hogy „természetük ösztönözte” őket erre az aktusra. (így vélekedtek a beginák, waldiak, albiak). - A hivatalos egyházi felfogás azonban visszautasította az ilyen és hasonló véleményeket. A reformáció és a katolikus megújulás korában A nemiséget és a házasságot a hitújítók is az általánosan elterjedt „egydimenziós nem- zésideológia" szerint értékelték. Jézus mondását — hogy a feltámadás után nem lesz házasság (vö. Mt 22,30par) - úgy értelmezték, hogy a házasság nem szentség, hanem evilági kapcsolat. Mégis a protestánsok többre értékelik a házasságot, mint az „Isten Országáért” vállalt szüzességet vagy önmegtartóztató életet. Luther a házasság értékét a hitvestársi kapcsolatban és a gyermeknevelésben látja. A nő élethivatása az anyaság. A Tridenti zsinat határozatai alapján készült Katekizmus hangsúlyozza, hogy mennyire fontos a házastársak kölcsönös egymást-segítése, és az élet továbbadása, mert a gyermek az anyagi javak örököse, de fenntartja és áthagyományozza a katolikus hitet is. A janzenizmus korszellemének hatására, főleg a XVI. században Franciaországban „erkölcsi szigor" (rigorizmus) uralkodott. Azt tartották, hogy a nemiség az ember szellemiségét és erényeit fenyegető veszély. A nemi bűnök megítélésénél fő szempont a nemi aktus módi'a. így a házasságtörést, a vérfertőzést, a nemi erőszakot „természet szerinti bűnnek" tartották; az önkielégítést, a megszakított nemi közösülést (coitus interruptus) „természetellenes bűnnek" nevezték. VII. Sándor pápa egy feltett kérdésre írt válaszában azt írta, „a nemi dolgokban súlyos bűn a legcsekélyebb szándékos gondolat, érzés, cselekedet"10 is. XI. Ince pápa elítélte azt a nézetet, hogy „csak a gyönyör kedvéért végzett házassági aktus mentes minden bocsánatos bűntől"11, — vagyis ha valaki minden más célt kizár, az bűnt követ el. Főleg ennek a két pápai nyilatkozatnak a hatására egyre elterjedtebb lett az erkölcsteológusok közt az a nézet, hogy a házasságon kívüli, legkisebb, szabadon akart nemi öröm is „belsőleg súlyos bűn (intrinsece malum), azért nincs olyan „csekélység" (parvitas matériáé), ami miatt bocsánatos bűn lehetne, továbbá a házasságban is — legalább is bocsánatos — bűn minden olyan aktus, amely „csak az öröm kedvéért" (ob solam voluptatem) történik. Ezt az ún. „materia-gravis-tant a sextumban" azzal igazolták, hogy egyrészt a felébredő nemi vágy mindig teljes kielégülésre törekszik, - tehát a legcsekélyebb engedmény is utat nyit a súlyos bűnnek —, már pedig a „súlyos bűnre vezető alkalmakat" éppúgy kötelességünk elkerülni, mint magát a súlyos bűnt. — A másik ilyen érvet legtömörebben talán a „Hittani Kongregáció Nyilatkozata a nemi erkölcs némely kérdéséről” (1975. dec. 29.) fogalmazta meg: „A nemi erkölcsi rend értékei az emberi élet szempontjából olyan nagyjelentőségűek, hogy direkt és szándékolt megsértésük súlyos bűn!” Mivel pedig a Tridenti zsinat határozata szerint „minden halálos bűnt. .. faja szerint" — és szám szerint meg kell gyónni,12 az „anyagánál fogva belülről súlyos bűn"-tana sok lelki konfliktust okozott, a megtörtént esetek részletes elemzéséhez, aggályoskodáshoz, — vagy éppen erkölcsi lazasághoz vezetett. Ez a szemlélet az egyes nemi aktusokat az életfolyamat összefüggéséből kiragadta, nagyító alá helyezte, figyelmen kívül hagyta a személyes jelleget. így a bűnbánat szentségének a kiszolgáltatása és felvétele sokszor nagyon kínossá vált. „Vádolom magamat ezekért a bűnökért, amennyiben Isten előtt felelős vagyok!” — Ilyen, vagy hasonló vallomással fejezte be a bűnbánó gyónását. A gyóntató erre hasonló megfontolással adta meg a feloldozást. A kiosztott és az elnyert bűnbocsánat örömét azonban továbbra is megzavarta a kérdésekben fennmaradt bizonytalanság. 176
