Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - KÖRKÉP - Kiss László: A nemiség - történeti távlatból
zálja önfeláldozó szeretetben, hűséges engedelmességben. „Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom" (5,32). így az Apostol szerint a Teremtés könyvéből vett idézet (Tér 2,24) Krisztus és Egyháza kapcsolatára vonatkozik, „az emberek közti házasság több, mint hasonmás, hiszen a Krisztus-test tagjai közötti házasságban is megvalósul valami Krisztus Egyházával kötött, életadó egyesüléséből. így a házasság nemcsak mint hasonmás, hanem mint rész-esemény is bevonul a nagy alaptitokba: Krisztus, a Vőlegény egy test Menyasszonyával, az Egyházzal".4 Az egydimenzionális értelmezés veszélye A kereszténységben évezredek során arra tolódott a hangsúly, hogy a házasságon belüli nemi aktus célja: a gyermeknemzés. Ennek a felfogásnak kialakulásában és elterjesztésében szerepe volt a gyermekáldást nagyra értékelő ószövetségi leifogásnak (vö. Tób 6,16kk a Vulgáta szerint), továbbá a keresztény gondolkodásba is beszüremkedő sztoikus bölcseleti felfogásnak, amely a szenvedélyek feletti tökéletes uralmat hirdette és a testi gyönyört megvetette. Különösen nagy hatású volt a gnósztikus, dualista, manicheus gondolkodásmód, amely szerint az anyag, a test minden rossznak és bűnnek a forrása. így alakult ki azután az a nézet, hogy a „teljes önmegtartóztatásban élő" ember a tökéletes keresztény, és a házassági aktus csak a „gyöngéknek tett engedmény" —, amelynek egyetlen célja az emberi élet továbbplántálása, esetleg az eredeti bűn következtében fellépett „bűnös kívánság gyógyszere” (remedium concupiscentiae), ahogyan Pál apostol is emlegette: „... a kicsapongás veszélye miatt... nehogy a sátán megkísértsen... jobb megházasodni, mint égni..." (1Kor 7,2.5.9.). Ezt a véleményt tették magukévá nagytekintélyű egyházatyák is, mint Origenész, aki szerint a kihalás félelme ösztönözte az emberi természetet arra, hogy „továbbadja az életet”.5 Hasonlóképpen vélekedett Nazianzi Caesarius, Aranyszájú Szent János, Nisszai Szent Gergely. Alexandriai Kelemen arra biztatja a házastársakat, hogy a fogamzás bekövetkezése után éljenek „testvérek módjára". Szent Jeromos pedig a házasságot csupán azért értékeli, mert „szüzességre alkalmas utódokat hoz a világra." Szent Ágoston kettős harcot vív ebben a kérdésben. — Egyrészt védelmezi a házasságot, ami természeténél fogva jó; a manicheusokkal szemben, a pelagiánusokkal folytatott vitájában viszont azt állítja, hogy az eredeti bűn következtében Isten megengedte, hogy az ember nemi ösztöne fellázadjon az értelme és szabad akarata ellen.6 Ágoston véleménye kialakulására hatott ifjúkori és lelkileg fel nem dolgozott, rendezetlen nemi élete is. A hivatalos egyház azonban mindig elítélte a túlzásokat, és felemelte hangját a házasság szentsége mellett.7 Legtömörebben éppen Szent Ágoston foglalta össze a „házasság javait": — bonum prolis: a gyermekáldás, az élet továbbadása; — bonum fidei: a „hit" (vagy a „hűség") java; — bonum sacramenti: a „szentség java”: a házasság, mint kegyelem közvetítő jel és eszköz. A nemi öröm rehabilitálása Abelárd Péter a XII. században már azt hirdette, hogy a házasélet erkölcsi értékének fokmérője az istenszeretet. Aquinói Szent Tamás a nemzésről szóló tanítását összehangolja a „házasság javaival” — és azt tanítja, hogy a házasság — elsődleges célja: a laj fenntartása, gyermek nemzése; — ez megfelel az embernek, mint élőlénynek; — másodlagos célja: a kölcsönös hűség, ez megfelel az embernek, mint értelmes lénynek; — harmadik célja a házasság szentségi jellege, ez megfelel az embernek, amennyiben keresztény. Szent Tamás tehát a „házasság céljait" piramisszerűen építi fel: az alap: a fajfenntartás, erre épül a „hűség", vagyis az egymás kölcsönös segítése, kiegészítése, a személyes kapcsolatok kiépítése, és a piiamis csúcsán a házasság szentségi, kegyelmi javai, amelyek segítik a házasság Isten elgondolása szerinti megélését, egymásnak és gyermekeiknek elsegítését az örök üdvösségre: beleépülve Krisztus és az egyház kapcsolatának misztériumába. Aquinói Szent Tamás elévülhetetlen érdeme az, hogy rehabilitálta a nemi örömet: a há- zassáqi ak;:us erkölcsileg nemcsak jó, hanem szent is, mert Krisztus és az egyház kapcsolatát jelzi.8 A házassági javakat figyelembe nem vevő, és „csak az élvezetet" kereső házassági aktus viszont bűnös, mert „tárgyiasitja” a szerelmet, és megfosztja személyes kapcsolat-jellegétől. A „testhez" — vagy „a test használatához való jog” (ius ad corpus, ius ad usum corporis) későbbi egyoldalú jogi megfogalmazása nem fejezi ki a házastársak szerelmi aktusának legfontosabb dimenzióját, hiszen a „szerelem mindig a személyek közötti olyan kölcsönös kapcsolat, amely egyéni és közösségi célra irányultságában a jón alapul,"9 — írja Szent Tamás szellemében Karol Wojtyla.
