Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - KÖRKÉP - Görres, Albert: Lélektani észrevételek a szexuáletikáról
Segítséget az embernek ahhoz, hogy nemisége terén helyesen tájékozódjék, vagy inkább csak akadályozta ebben, esetleg még inkább megsokasította ezt a terhet? A keresztény teológiának már kezdettől fogva nehézségei voltak a kiegyensúlyozott nemi erkölcs kibontakoztatásában. Jézusnak erre a témára vonatkozólag csak kevés szava maradt ránk, inkább hallgatásával beszélt. Néhány szavával megerősíti a házasságot, mint Istentől alapított és ezért felbonthatatlan szövetséget, és megköveteli a szív legbensőbb rendüléséig terjedő hűséget. , A fiatal kereszténységnek az Ószövetség szolgált tájékozódásul az emberbaráti nemi erkölcs elemeivel: a házasság és a hűség érinthetetlenségével, a termékenység nagyrabecsülésével, az erotikus gyöngédség elfogulatlan dicséretével az Énekek énekében és más szövegekben, a nemi romlottság józan leírásával, annak minden embertelen következményeivel együtt... A kereszténységnek történelme első évezredében a nemiséggel szembeni beállítottsága ebben a megfogalmazásban fejezhető ki: Csak annyit, amennyi szükséges -, olyan keveset, amennyi csak lehetséges! A nemiséggel való helyes élés leginkább ajánlatos módja az volt tehát: lehetőleg tartózkodjunk használatától, maradjunk házasság nélkül, éljünk önmegtartóztatásban a mennyek országáért, — vagy azért, mivel közel van az idők vége, vagy pedig azért, mivel a házasság minden értéke és szimbolikus-szentségi magasztossága ellenére is elkerülhetetlen szorongattatásokat hoz magával az üdvösség útján. — A házasságra is érvényes: csak annyira éljünk vele, amennyire szükséges .. . Még a házastársak nemi érintkezése is — terhesség idején, vagy a termékenységi időn túl — olyannak tűnik az első évszázadokban, ami nehezen igazolható. Csak Aquinói Tamásnak sikerült később rehabilitálnia a nemi élvezetet. Mindenféle szellemtörténeti magyarázat helyett legyen szabad rámutatni arra, hogy ez a bizalmatlan tartózkodás a nemiséggel szemben, amely évszázadokon át végigkísérte a kereszténységet, nem valami csodálatos kuriózum, hanem nagyon is érthető okai vannak. A nemiségnek megvan az a feltűnő sajátossága és hajlandósága arra, hogy az énhez kötődjék és az én túlzott hangsúlyozásának a kifejezési terévé váljék. A gyönyörnek a vitális értéke és elbűvölő ereje különösen arra tör, hogy szó szerint lebilincselő legyen. Más területeken ez a helyzet talán ritkábban fordul elő és nem ilyen mértékű. A nemiség sajátos elbűvölő erejével (fascinosum) a vallásosság vetélytársa lesz. Lényegénél fogva az egyén határainak a legyőzésére rendelt, ám az önfelülmúlás látszatának álarca alatt könnyen az önkeresés orgiáinak esik áldozatául. Szenvedélyes vonzerejével a kábítószerekkel vetélkedik és szenvedélyessége jellegének megfelelően brutálisan, vagy finomabb formában, de könnyen semmibe veszi a másik jogait. Az új nemi romantika hajlik afelé, hogy ezeket a jelenségeket ártatlan színben tüntesse fel, vagy pedig az egyszerűség kedvéért egészen figyelmen kívül hagyja. Tagadja azt a dologi tényt, hogy az integrált, boldogító nemiség a sikeres személyes fejlődés és partneri kapcsolat jelensége. Az emberi erők és mozgások koncertjébe a nemiségnek a megjelenése gyakran disszonanciát keltő; épp ez teszi érthetővé, hogy minden kultúrnépnél vannak nemiséqellenes érzések, ez pedig a helyes integrációnak a gyakori sikertelenségéből ered. Ilyen módon a teológiába, a lelkipásztori és nevelési gyakorlatba is könnyen behatol a rendezetlen nemiségellenes érzés. Az egyébként annyira gondos erkölcsteológus, H. Noldin (1911) például ezt írja: „A Teremtő helyezte a természetbe a gyönyört és annak kívánságát azért, hogy egy olyan dologra vegye rá (csábítsa) az embert, ami egyébként szennyes és következményeiben is terhes." Micsoda istenkép! Egy ilyesféle nyelvbicsaklás azonnal súlyos bizalmatlanságot kelthet az erkölcsteológia iránt és arra is hajlamossá tesz, hogy az új tanoknak sokkal nagyobb igazságtartalmat tulajdonítsunk, mint amennyit azok valóban jelentenek. A kritikai megkülönböztetés itt nagyon nehéz feladat! De nemcsak a múlt tévútjaiba való egyre nagyobb betekintés juttatta válságba a katolikus nemi erkölcsöt. Az erkölcsteológia a filozófiai és teológiai alapvetések hatóerejét, ami a középkorban érte el a csúcsát, lényegileg egészen századunk közepéig megtámadhatatlanul megőrizte. Fritz Tillmann a harmincas években adta ki nagy kézikönyvét, amelyben tudatosan elszakadt az iskolás tomizmustól, — és a biblikus teológia eredményei, valamint az újkori filozófia és a tapasztalati embertudományok alapján keresett a katolikus etika számára új tájékozódást. — Ez a kézikönyv még úgy mutatja be a nemi etikát, mint megállapodott, nyugodt tudományt, amely szerinte teljesen mentes a megoldatlan problémáktól és vitáktól . .. Az erkölcsteológiai békevárban való nyugodt időzés azonban ma már a múlté. A katolikus nemi erkölcs kérdésességének tudata különböző dolgokból forrásozik: a mai pszichoterápiái megtapasztalás alapos gyanúra adó mozzanatokat tár fel arról, hogy a katolicizmusban való erkölcsi neveltetés is egyik olyan tipikus alkotóelem lehet, amely jórészt hozzájárulhat a neurotikus és hibás fejlődéshez; ezt a „szakmán belül” el is nevezték „egyházi neurózisnak”... 161
