Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Buda Béla: A szexuális élet problémái napjainkban
E következtetéseket a szexológia úgy fogalmazza, hogy a szexuális magatartás nem divat- jelenség és kivülről vezéreltsége kisebb fokú, mint azt sokan feltételezték. Valóban van a serdülőkori kortárscsoportoknak ösztönző hatása a szexuális élet megkezdésére, azonban elsődlegesen a személyiség pszichoszexuális érése az a mozzanat, ami a szexuális viselkedést — sőt, lényegében a késztetéseket, vágyakat és készenléti állapotokat is — meghatározza. Ez pedig biológiailag és pszichológiailag programozott folyamat. Ez az érés lényegében nem fejeződik be a serdülőkor végén, nagyon gyakran hosszú évekkel eltolódhat, nem ritkán a harmadik életévtized közepéig is. Amíg a személyiség pszichoszexuálisan nem eléggé érett, a heteroszexuális nemi életre ritkán kerül sor. A serdülés után ilyenkor az autoeroticizmus dominál, a szexuális vágyak a fantáziában jelennek meg és rendszerint önkielégítésben vezetődnek le. Az autoeroticizmus fázisa mai ismereteink szerint szükséges és fontos szakasz a pszichoszexualitás fejlődésében. Visszafojtani nem lehet, és nem is célszerű. Ez igen fontos tétel, ugyanis több évszázados neveléselméleti és orvosi hiedelem, hogy az autoerotikus megnyilvánulások tiltásával késleltetni lehet a szexualitás kibontakozását, ill. hogy az autoerotikus kielégülés a szexualitás későbbi fejlődésére és az egész személyiségre káros. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez nincs így, az önkielégitésnek nincs semmilyen kára, sőt, szükség van rá a további éréshez. Jól ismerjük az elmúlt két évszázad szexualitást elnyomó nevelési gyakorlatát, az önkielégítés ellen folytatott már-már embertelen küzdelmét, és az orvosi, tudományosnak kiadott riasztó állításokat a maszturbáció kövekezményeiről. Ezek nemcsak tévesek voltak, hanem maguk is nagymértékben hozzájárultak egy sor egészségtelen szexuális megnyilvánulás kialakulásához. Különösen a férfiak körében tömegméretekben jelentkeztek szexuális neurózisok, önértékelési krízisek (a maszturbációról nem sikerült „leszokni”), az onániós bűntudatban szenvedő ember szinte kényszerszerűen „kipróbálta magát” a legelső kínálkozó szexuális alkalmakkor, és mai ismereteink szerint a homoszexuális személyiség- fejlődés és a súlyosabb szexuális devianciák fő oki tényezője a represszív és traumatizáló szülői nevelés, különösen a családi kapcsolatok kóros szerkezetével párosultan. Az önkielégítés elleni „kereszteshadjárat'’ sikertelensége és kárai mutatják, hogy a szexualitást nem lehet és nem jó elnyomni, viszont ugyanez érvényes fordított irányban is, a szexualitás pszichológiai rendszere annyira öntörvényű, hogy lényegesen nem lehet siettetni sem a szexuális élet kibontakozását. Viszonylag csekély a gondolati-akarati döntések jelentősége a nemi élet megkezdésében, sokkal inkább az érzelmi és párkapcsolati érettség számít, továbbá olyan pszichológiai tényezők, amelyek a szülőkkel és a fontos felnőtt, környezeti személyekkel történő öntudatlan, észrevétlen azonosulás (identifikáció) nyomán épülnek be a személyiségbe. Az identifikáció mintája — ez rendkívüli fontosságú tény - nem a szülő vagy a nevelő személyiségének kívánt, tudatosan előtérbe helyezett, idealizált arculata, hanem annak pszichológiai valósága. A morálra vonatkoztatva ezt úgy lehet kifejezni, hogy nem az hat mintaként, példaképként, amilyennek valaki lenni igyekszik. Lehet, hogy az igyekezet során formálisan sikerül is valamilyen erkölcsi felfogásnak megfelelő viselkedést mutatni, ha azokban a vágyak és a fantáziák valósága más, a fiatal korosztályra sokkal inkább ez a réteg hat. Pszichológiai therápiák — különösen családtherápiák — során gyakran tapasztaljuk, hogy fiatal lányok tiltott szexuális viselkedését éppen a tiltó — és látszólag erkölcsösen élő - szülők mélyebb lélektani valósága, fantáziavilága kényszeríti ki sajátos, tudattalan kommunikációs folyamatok révén. Mindez arra mutat, hogy a szexuális viselkedés szabályozásában a tételes morálnak csekély szerepe van, más pszichológiai erők hatnak, ezek a fiatalok személyiségén belül jelentkeznek és nagyrészt a felnőtt generációval való érzelmi viszony jegyeit hordozzák. Következik ebből, hogy a tiltások jóformán haszontalanok, a pozitív nevelés, a megértés, a kibontakozásban való segítés, az új korosztály viszonyainak elfogadása a járható út. Mielőtt azonban erről bővebben szólnánk, meg kell említeni, hogy a korunkban terjedő katasztrófahiedelmek, a teljes szexuális züllés, erkölcstelenedés félelmei ellenére tudományos szempontból egyértelmű, hegy egészséges szexuális fejlődés, felszabadulás megy végbe a társadalomban. Ez különösen a fiatalok körében figyelhető meg. Az utóbbi évtizedekre eltűntek a represszív szexuális nevelési gyakorlatok (ill. nagyon csekély körre szorultak vissza), emiatt a súlyosabb szexuális személyiségfejlődési zavarok gyakorisága csökkenőben van. A családi kapcsolatrendszer bizonyos zavarformái még nem csökkentek eléggé, valószínűleg ennek köszönhető, hogy a homoszexuális fejlődés ma is viszonylag gyakori. Ez viszont szabadabban, konfliktusmentesebben alakulhat ki, és kevésbé jelent súlyos életproblémát a homoszexuális személyiségnek, a társadalom lassanként elfogadja a homoerotikus viselkedést normális szexuális variánsnak (a homoszexualitást önmagában ma sem tekintik már betegségnek vagy perverziónak, a világon szinte mindenütt megszűntek vele kapcsolatosan a törvényes szankciók is). Szinte teljesen megszűnt az onánia miatti bűntudat, és az onániás félelmi neurózis, a vonatkoztatásos szorongás stb. A fiatalok természetesebben viszonyulnak 145
