Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: A házasság-gondozás égető kérdései
módjuk, ha vállalják a „testvérként élés" kötelezettségét. Áldoztatnunk egyébként még ilyen esetben is csak diszkréten ajánlatos, a botrány veszélye miatt. A kölcsönösség alapján ugyanezek a szempontok érvényesek azokra is, akiknek ugyan nem volt előző házasságuk, de olyan valakivel élnek, akinek már volt egyházi házassága. MIT TEHETNE A LELKIPÁSZTOR AZ „IRGALMASSÁG JEGYÉBEN"? A rendelkezésünkre álló lelkipásztori lehetőségek az elvált újraházasodottaknak szentségekhez-engedését illetően eléggé szűkösek. Folyóiratunk már több alkalommal teret szentelt olyan írásoknak, amelyekben a szerzők továbblépési lehetőségeket kerestek (vö. 1—6,10; 14—15). Az elvi elképzelések remények egész sorát vetik fel a praxis szempontjából is — elsősorban a feloldozható- ság szemszögéből. Félreértené ezeket a meggondolásokat az, aki úgy látná; a felbontha- tatlanság alóli kibúvók kereséséről van itt szó. A katolikus egyház számos „főbenjáró” bűnt feloldoz, de ezzel még nem segíti elő a bűnözést. Ugyanígy itt sem a válás „könnyebbé tételéről" van szó, hanem arról a lelkipásztori gondról, amelyről a világegyház több püspöki kara is tanúságot tett már: hogyan tudnánk még többet segíteni az ,,irgalmasság jegyében" (2,160). Nemcsak a szentírás-értelmezésben, hanem pasztorációnkban is alapelv: Krisztus szavát mindig az adott korhoz szólóan kell értelmeznünk. Mivel ma o házasságeszmény sok tekintetben megváltozott — a tárgyi szempontokról a személyes szempontokra tevődött át a hangsúly s a közvélemény egyre kevésbé szól a válás, újrakezdés ellen — nem zárhatjuk ki eleve új megoldások lehetőségét (9,287). Ami a feloldozás kérdését illeti, számos szakember szerint ez nem lehetetlen még elvált újraházasodottak esetében sem. Ha az új házasság egyházjogilag rendezhető, ez könnyen belátható. A feleknek ugyan ennek érvényesítésére kell főleg törekedniük, de — mivel az eljárás rendszerint hosszadalmas, már az érvényesség (ill. az első házasság semmissége) kimondása előtt, talán már a rendezés szándékának bejelentése után meg lehetne adni a feloldozást (3,40). — Mint sok szakember hangoztatja, akkor sem kellene megtagadni a feloldozást, ha a másodházasságúak megalapozottan meg vannak győződve az első házasság érvénytelenségéről, bár ezt jogilag nem tudják megnyugtatóan bizonyítani. Még akkor is lehetne gondolkodni a feloldozáson, ha a felekben kétség ébred az első házasság érvényét illetően, vagy ha az első érvénytelenségére felhozott érveik nem objektívek, de meg vannak győződve, hogy a második házasságot Isten megáldotta (a „bona fides” bizonyos formája lenne, vö. 10,9; 9,287 és 11). — De vegyük azt az esetet, ha biztos, hogy az első házasság szentségi házasság volt. Számos teológus szerint a kérdés még ebben az esetben sincs véglegesen kizárva, hogy lehetséges a feloldozás. Biztos, hogy aki válása után második házasságra lép, súlyosan vét Isten akarata (a felbonthatatlansóg) ellen. Ám Jézus még főbenjáró bűnök esetén is módot adott megtérésre (jobblator, házasságtörő asszony). Kérdés tehát, helyes-e, ha az újraházasodottat elzárjuk a szentségi feloldozástól, amennyiben bűnét igazán megbánta? — Számos lelkipásztor, teológus, moralista szerint nem helyes (vö. 2). Az utóbbi, legsúlyosabb esetet szem előtt tartva, külön is érdemes megvizsgálnunk, mik lehetnének az érvénytelen házasságban élők feláldozásának feltételei? — A hagyományos feltétel, mint láttuk, a házasélet kizárása volt. A Hittani Kongregációnak az érvénytelen házasságban élőkre vonatkozó döntésében azt a kitételt, hogy „belső fórumon” kapjanak orvoslást, egyesek úgy értelmezik, nem foglalja magában feltétlenül a testvérkéntélés követelését (12). A Francia Püspöki Kar külön bizottságot hozott létre ennek a kérdésnek a vizsgálatára (1,182). A kutatások alapján érdemes végiggondolnunk, mik lehetnének a feloldozás egyéb feltételei (hiszen a hagyományos feltétel gyakorlatilag azt követeli, szakítsák meg a kialakult szeretetköteléket). — Lehetne a feloldozás feltétele pl. maga a hűség (az új házastárs felé) vagy a gyermekek keresztény nevelésének vállalása, esetleg valamilyen próbaidő. Mérlegelni kellene azonban, ki és miért kéri a feloldozást: olyan, aki részt vesz, amin csak lehet: misén, katekézisen, lelkigyakorlaton? Csak valamilyen családi ünnepség (elsőáldozás, temetés) végett, vagy igazi lelki szükségletből kér-e feloldozást? A végső kritérium az lehetne: visszalordithatatlan-e már az új család helyzete, — amit eldönthetne az, mióta áll fenn az új közösség, vannak-e gyermekek, stb. A döntést sokak szerint a helyi főpásztor lenne hivatott meghozni, esetleg megfelelő szakemberek (lelkipásztorok, családos hívek, pszichológusok) bevonásával (13,149). Ha az illetékes a feloldozás mellett döntene, kívánatosnak látszanék, hogy az újraházasodottat a szokottnál súlyosabb vezeklésre kötelezze, nehogy úgy tűnjék: az egyház automatikusan szolgáltat mindenkinek kegyelmet, tekintet nélkül arra, mi volt a bűne. Még a feloldozhatóságnál is fogasabb kérdésnek tűnik az elvált újraházasultak megál- doztatásának kérdése. Még olyanok is, akik kétes esetekben nem zárnák ki a feloldozás megadását, figyelmeztetnek: az eukarisztiához-engedés (legalábbis a közösség jelenlétében) nehezebb problémának tűnik, a botrány-okozás miatt, s arra intenek, hogy még ha 123
