Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Hubert János: Egzegézis és igehirdetés
pert, i. m.— 7. Die Exerzitien, Ignatius von Loyola, Einsiedeln, 1954/7. — 8. Fidelis Ruppert, i. m. — Az alapvető mű, melynek gondolatait felhasználtam: André Lóul, In uns betet der Geist, Johannes Verlag, Einsiedeln, 1974. Várszegi Asztuk EGZEGÉZIS ÉS IGEHIRDETÉS Isten igéjének szolgálatában kiemelkedik a szentmise reformjával rendszeresített homi- I i a. Alapját jórészt az új, hároméves perikopa-rend alkotja, de ez új követelményeket is támasztott a hívek felé elkötelezett igehirdetővel szemben. Az eltelt két évtized folyamán nem csekély kezdeti nehézséget kellett legyőzni. Akik tanulási készséggel láttak neki a feladatnak és az adódó forrásanyagot felhasználták, nem hiába fáradoztak. Az emberek mindenütt felfigyelnek, ha a Szentírás alapján a hit felől világos, eligazító, az élet számára útmutató szavakat hallanak. Meg kell azonban állapítani, hogy a biblikus prédikáció nem tudott a kívánt módon és mértékben tért hódítani. Igaz, a „hogyan prédikáljunk ma” kérdésében még tapogatózunk, és nem sikerült megtalálni az utat a biblikus megalapozású, korszerű homiliához. Leendő igehirdetők felkészítésében sem alakult ki határozott vonal. Ami a széles gyakorlatot illeti ,az egyik gyenge pontot a Szentirás önálló felhasználásában, a perikopák egzegetikai feldolgozásában láthatjuk. Sokan megtorpantak mert, úgy vélték, hogy az újabb bibliai tudomány elbizonytalanítja őket, és ha beláttatják is velük az új egzegézis adta „nyereséget”, arra hivatkoznak, hogy mindez túl sokat követel tőlük —• még időráfordítás tekintetében is. — Az így vázolt körülmények indokolják a címben felvetett problémát és a megvilágítására szánt szempontokat. A liturgikus cselekmény integrális része A 2. Vatikáni zsinat a liturgiában jelölte meg a homiliának, mint az egyház közösségében az Or megbízásából mondott beszédnek a helyét. „A homilia (a lekciókkal együtt) magának a liturgiának része, mert ebben a liturgikus év folyamán a szent szövegekből kifejtik a hit misztériumát és a krisztusi élet irányelveit.”1 Nem merő előkészítés tehát a homilia, sem nem járulékos hozzátétel. Isten üdvösséges cselekvése specifikus módon hat az Isten igéjében is, nemcsak az áldozati liturgiában. A hirdetett igének e hatására utal Kol 3,16: „Krisztus igéje éljen bennetek elevenen" —• az eredeti szöveg szerint: „ ... lakjék bennetek gazdagon.” Krisztus igéje a páli levelekben egyúttal azt az igét jelenti, amelyet az apostol hirdet: „Szüntelenül hálát adok Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogyan valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek.”2 Krisztusnak ez az apostoltól hirdetett igéje — közvetlen szövegösszefüggés alapján — azonos „az evangélium igaz tanításával”, amely „az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik”: felhangzott az istentiszteleteken, kivált az eukarisztikus szeretet- lakomákon. Ehhez az igéhez ragaszkodjanak a kolosszeiek, mert hasonlít az értékes, rájuk bízott kincshez, amely nem átmeneti, hanem maradandó javuk: gazdagon lakjék, elevenen éljen bennük. Homiliának két alapkövetelménye adódik a mondottakból. — 1. Igazodjék a hívők gyülekezetének szituációjához, az eukarisztikus áldozat és lakoma közelségéhez és ezekhez méltó legyen témájában, tartalmában, stílusában és előadásmódjában. Olyan eszközök, mint a könnyed csevegés, az olcsó hatásvadászat, napi szenzációkkal és történetecskékkel való kitöltés, amikkel néha vissza akarnák szerezni az érdeklődést, idegenek a homiliától. De még a kimondott oktató módszer, illetve ismeretközlés sem juthat benne túlsúlyba, mert elveheti természetes kérügmatikus és sürgető-serkentő jellegét. — 2. Akár tematikusán épül fel a homilia, akár szövegkifejtő formában, kötődjék az előtte felolvasott, legfőbb tekintéllyel rendelkező szentszövegekhez. — Nem az következik ebből, hogy a prédikációkat most több szentírási idézettel és bibliai utalással díszítsük, vagy az egyháztól definiált és őrzött hitigazságokat utólagosan még szentírási helyekkel támasszuk alá. A Zsinat azt óhajtja, hogy a Szentírást, mint az egyház első számú hittani és igehirdető könyvét komolyan vegyük, és felelősségteljes írásmagyarázattal — az áthagyományozott keresztény hithez való hűségben — úgy adjuk tovább, hogy a mai ember aktuális isteni szólításként hallja és értse, vagyis kötelező erejétől találva érezze magát. 247
