Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: A hitoktatás megújulásának háttere és célja
mai ifjúság egy része éppen a szabad döntés „lehetőségének” a hiánya miatt utasítja el az „intézményesített hitet”, az egyházat.) Ugyancsak a gyors társadalmi változásoknak, pontosabban a hagyományos közösségi keretek (család, territoriális csoportok stb.) felbomlásának a következménye az emberek újfajta közösségi igénye és kapcsolata, a hívők között is.12 Az új tanúságtevő kisközösségeknek evangelizációs szerepük is van, A hitoktatásnak nagy a felelőssége ezeknek a közösségeknek a kialakításában.13 1.2. A kulturális változások nem kevésbé érintik a hit előkészítésének és elmélyítésének ügyét, az evangelizációt és a hitoktatást, mint a fentebb tárgyalt társadalmi változások. „Az elmúlt korokban a kulturális hagyomány jobban kedvezett a hit továbbadásának, mint ma. Korunkban a hagyományos kultúra olyan mértékben megváltozott, hogy egyre kevésbé lehet rá támaszkodni. Ahhoz tehát, hogy a hitet a következő új nemzedéknek átadhassuk, megújított evangelizációra van szükség.”1''1 Az elmúlt idők kultúráinak egyik jellegzetessége volt, hogy igen erősen a keresztény hit hatása alatt fejlődtek, növekedtek naggyá. Az emberi élet — minden megnyilvánulásával együtt — természetes módon magába fogadta a vallási kultúra értékeit. Korunk kulturális életének legfőbb vonása viszont éppen az, hogy lassanként teljesen kiveti magából a sajátosan vallásos elemeket, vagyis még „az európai keresztény kultúrának’’ nevezett életforma is elvilágiasodik. A kulturális élet szekularizálódása — pasztorális szempontból — azt jelenti, hogy az emberek életformája, stílusa, erkölcse, sőt életfelfogása és életbölcsessége (élnitudása, „Lebenswissen”) nem a hit és a vallás normái szerint fejlődik, hanem evilági, természetes értékek és irányulások szerint. Különösen három vonatkozásban figyelhető ez meg: az emberi kapcsolatok (Eros, Agapé, Sexualitás), a siker (tekintély, hatalom, szabadság) és a birtoklás (pénz, vagyon) területein.45 A hit által irányított európai kultúra és életforma például egészen a jelen század elejéig (kb. az első világháborúig) megőrizte a mindennapi életben és viselkedési formákban, sőt közösségi elvárásaiban is az egyház liturgiájából átvett szakrális vagy félszakrális szokásokat, szavakat és mozgásokat. Ezeket magától értetődően nemcsak gyakorolta, hanem becsülte és valóban értette is. Ezek a szokások egyúttal a hit kifejezései, sőt a tanítás alkalmai is voltak, s ezáltal a keresztény nevelés eszközeivé váltak az idők során. Később, amilyen mértékben elhalványult ezeknek a szokásoknak az értelme és hasznossága, úgy tűntek el még a falusiak életéből is, és sokszor velük együtt más vallási megnyilvánulások is. Nyilvánvalóan ezek a formák nem tudtak választ adni az új stílusú ember kérdéseire. Mert „bár az emberi természetnek és létnek alapvető igényei és követelményei ugyanazok maradnak, korunk embere új kérdéseket vet fel az élet értelméről és értékéről."18 Az evangélium és a keresztény hit minden kultúránál magasabb rendű életbölcsességet és élnitudást közvetít a ma emberének. „Ezért a keresztény hit sürgős feladata, hoqy bemutassa igazi természetét, amely szerint felette áll (transzcendálja) minden kulturális haladásnak, és feltárja újdonságát a szekularizált és demokratizált kultúrákban.”17 A megújult hitoktatásnak új feladata tehát, hogy bemutassa és megmentse múltunk keresztény értékeit, „hogy láthatóvá tegye, megtisztítsa és részleteire bontsa azokat az igaz értékeket, amelyek azoknak az emberi kultúráknak lelki hagyományában találhatók, amelyekben a vallásos érzék eleven maradt és az emberi létet egészen áthatja."18 A mai hitoktatásnak feladata továbbá az élő tanúságtétel, mert „a mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is” — mondotta VI. Pál pápa 1974-ben a világiak egy csoportja előtt.19 Elsőrendű kötelessége az is a mai hitoktatásnak, hogy az emberi jövő teljességét, reményét és örömét bemutassa Jézus Krisztus által, mert a végső kérdésekre senki más nem tud választ adni, csak az evangélium. 1.3. A tudomány és a technika fejlődése ugyancsak súlyos kérdéseket vet fel a mai hitoktatásban, amikor a tudományos és technikai világnézetet szembe állítják a hittel („mitikus világszemlélettel"). Valójában az történik, hogy a hitet és a tudományt egymás ellen játsszák ki. Meg kell jegyeznünk, hogy tudományon (science) nem a szellemtudományokat értik, hanem kizárólag a természettudományokat és ide sorolják természetesen az ún. emberi (humán) tudományokat (szociológia, pszichológia stb.). Ezek mindegyikében a vizsgálat tárgya a természet és az ember, tehát csupa olyan „dolog", amely a mindennapi élet tapasztalati körébe tartozik. Kétségtelenül más a „kutatási területe” a hittudománynak és a hittannak: Isten, a lélek és a szellem világa. Csupa olyan „dolog”, amelyet a tudományos és technikai világban élő ember tapasztalatszerűen és élményszerűen csak közvetve, eredményeiben tud megismerni, mint „hipotéziseinek és kísérleteinek lelkét."20 A legnagyobb különbség azonban a hit és a tudomány között nem a tartalomban van, hanem a gondolkodási formában, amely által az egyikben is. a másikban is eljut az ember az ismeretig illetve az igazságig. S ez a tudományos és technikai gondolkodásmód 69
