Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Az öregkor szociológiája és a lelkipásztorkodás
a lakosság 21%-át alkotják, s a közeljövőben ez az arány eléri a 25%-ot. Viszont Budapesten is elsősorban a belső kerületekre jellemző az elöregedés, míg a külső kerületek új lakótelepeik révén fiatalabbak (9,11). AZ IDŐS NŐK SAJÁTOS HELYZETE. — Az öregedés adatait vizsgálva szembetűnik a nők sajátos helyzete. A nők átlagos életkora a fejlett országokban 4—7 évvel hosszabb mint a férfiaké (hazánkban 4 évvel). Ebből természetszerűen az következik, hogy az idősek között több a nő mint a férfi. (Ennek okai tisztázatlanok. Sokan a férfiak feszített munkastílusát, mások az alkoholfogyasztást stb. okolják.) — Ha korcsoportonként végzünk összehasonlítást, az is kiderül, hogy —• a fejlett országokban — minél idősebb egy korcsoport, annál több nő jut ezer férfira (70 év felett Magyarországon kb. másfélszer annyi a nők száma, mint a férfiaké). — Ha figyelembe vesszük, hogy a nők általában eleve néhány évvel fiata- labban házasodnak, mint a férfiak, és ugyanakkor tovább élnek, nyilvánvaló, hogy sokkal több a magányos nő mint a férfi. Ehhez hozzájárul az is, hogy általában — s amint láttuk különösen az idős korban — nőfelesleg van, és így a férfiak számára az újraházasodás ■ még igen magas korban is könnyebben megvalósítható, mint a nőknél (9,27). A magyarországi adatok szerint a 60 év feletti férfiaknak kereken csak 20%-a él magányosan, míg a nőknek 60%-a. (És mivel a nők aránya e korosztályban már eleve is nagyobb, mint a férfiaké, abszolút számban kifejezve a magányosok száma nemcsak háromszorosa a férfiakénak — amint a 20%—60% arány sejttetné — hanem közel négyszerese.) Az öregség a szociológia szempontjából A demográfiai adatok rávilágítanak, hogy az ember életében egy új korszak jelent meg, az öregség (hiszen a várható átlagos élettartam 1900-tól 1975-ig 35 évről 70 évre emelkedett); hogy a társadalom életében — és a lelkipásztorkodás feladatkörében — egészen új helyet foglal el az öregek korosztálya, amely az iparilag fejlett társadalmaknak kb. 20%- át alkotja. De az öregség problémájának igazi súlyát valójában csak a szociológiai jellegű vizsgálódás után érzékelhetjük teljességében. A TÁRSADALOM ÉS A CSALÄD MEGVÁLTOZOTT SZERKEZETÉNEK HATÁSA AZ ÖREGEK HELYZETÉRE. — Az öregkor legsúlyosabb kérdésének ma többnyire a magányosságot tekintik. Az öregek sajátos helyzete, illetve magánya pedig lényegi kapcsolatban áll a társadalom, illetve a család szerkezetében beállt változásokkal: A hagyományos falusi társadalom felbomlása, illetve az urbanizáció döntő hatással volt a család szerkezetére, s ezzel együtt az öregek helyzetére is. A falusi patriarkális „nagy családban" az öregek természetszerűen helyet találtak. Nemcsak tisztelet övezte őket, de megvolt a sajátos szerepük, feladatkörük, s ezzel együtt fontosságtudatuk. A városiasodás során a nagycsaládok felbomlottak, s a „kis család" nem foglalja többé magába a nagyszülőket. Az öregek nagy arányban magukra maradnak, gyakran kielégítő emberi kapcsolatok, életcél nélkül. Azokban a családban is, ahol a nagyszülők együtt laktak a fiatalokkal vagy szoros kapcsolatban vannak velük, a régihez viszonyítva egészen új helyzetet teremtett a nők nagyarányú munkábaállása. Amíg a gyermekek kicsik, addig még szükség van a nagyszülők segítségére, de ha azok nagyobb iskolások lesznek, az öregek magukra maradnak. — Betegség, elgyengülés esetén pedig gyakran nincs, aki ápolja, gondozza, jó szóval erősítse őket. Noha egyes vizsgálatok arra vallottak, hogy az idősek nem szenvednek olyan mértékben a magánytól, mint azt olykor feltételezik, és nem kis részük nem is kíván együtt lakni gyermekeik családjával, mert igénylik az önállóságot, a kérdés mégis súlyos és összetett. — Mindenképpen elgondolkoztatandó, hogy az idős emberek „magánya” Magyarországon rendkívülien nagyarányú. Az öregeknek mindössze 13%-a él együtt gyermekeivel, míg pl. Angliában a 40%-uk. Hazánkban — úgy tűnik — nagyon nagy a nemzedékek közti távolság. (Ez bizonyára összefügg az utóbbi évek nagy társadalmi változásaival, a nagyfokú elvándorlással és társadalmi mobilitással, amely országunkban aránytalanul nagyobb volt az elmúlt 30 év alatt, mint pl. a nyugati országokban. A generációk nemcsak földrajzilag kerültek távol egymástól, de gyakran szemlélet, életvitel stb. szempontjából is.) — Ez a helyzet azonban nemcsak az idős korosztály elmagányosodását hozza magával, hanem azon túl csökkenti a családok összetartó erejét (a nagycsalád lélektanilag erősebb, „tartósabb”, j mint a kiscsalád), és súlyos nyomokat hagy a gyermeki szocializációban (hiszen a gyermek így könnyen azt tanulja meg, hogy nem kell törődni az öregekkel; — s egyszer majd ő is hasonlóan fog viszonyulni szüleihez). 56
