Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 1. szám - KÖRKÉP - Paleta Éva: Mit írsz te ott Tamás?
A kishitűség leánya az aggályos lelkiismeret. Az aggályos ember sokszorosan érzi a félelmet ott, — ahol arra semmi oka sincsen. Ami egyáltalán nem bűn, azt bocsánatosnak, — ami bocsánatos, halálosnak képzeli. Fél, hogy gyónása sohasem tökéletes, bánata sohasem teljes, és hogy bűneit sohasem bocsátják meg egészen. Aztán újra, és újra gyónik és gyötri magát, meg gyóntatóját is, és egyetlen elmondott imájával sem elégedett, csak ha újra meg újra elmondja, s ha egy dolgot háromszor mondott el, végülis éppoly kevéssé elégedett vele, mint az elsővel. Szíve örökké nehéz, nyugtalan és rettegő, tele kétséggel és bizonytalansággal, vigasz és lelki béke híján. Isten igazságainak rideg értelmezéséhez akarja magát tartani, s ettől nem tud Isten nagy, hatalmas irgalmára gondolni, amiért is dolgait nehézkesen, vigasztalanul, lassan tudja csak végezni. — Továbbiakban az ördög arra sóvárog, hogy jótetteit és imáit kínzóvá és unalmassá tegye számára. Hamis lelkiismereti szabadságra tanítja, a hamis lazaságba bele is esik hirtelen és örömmel, s ez még sokkal rosszabb lesz, lelkiismerete éppoly tág és laza lesz, mint amilyen szűk és merev előtte volt.20 A kishitűség más megnyilvánulása a kísértés az öngyilkosságra. Ez olyan kísértés, amire nem vigasz, hanem jótanács kell, — mert az ilymódon megkísértett embert az efféle megpróbáltatás nem zavarja meg lelkében, sőt inkább élvezi azt és annak következményeit. Mert egyeseket ostoba gőg kísért, valami haragféle, félelem nélkül, s kedvüket lelik benne.26 — Itt történetekkel találkozunk könyvében, melyek képtelenségük ellenére is világosan mutatják, hogy Morust még a börtönben sem hagyta el áldott humorérzéke. Igazi „akasztófahumor” ez. Szikrázó iróniával villantja meg kora és társadalma gyöngéit, visszásságait a már-már rémtörténeteknek beillő elbeszélésekben. Történet az ácsról és feleségéről. Élt Budán, Ulászló király idejében egy szegény, tisztességes ács a feleségével. Ez az asszony oly sátáni volt, hogy az ördög — átlátva természetét — azt sugallta neki, hogy dühítse fel annyira a férjét, hogy megölje őt, s akkor föl fogják majd akasztani. A férfi éppen egy darab fát hasogatott, s az asszony szokásához hűen elkezdte szidalmazni. Az ember dühös lett és ráparancsolt, hogy menjen ki, különben hát- bavágja a fejsze nyelével és azt is mondta, hogy még az sem lenne nagy vétek, ha a fejsze fejével a fejét is levágná, amiben ily undok nyelv van. Akkor úgy látta az ördög, itt az ideje. Megélesítette hát az asszony nyelvét, s az így szólt: — Nesze, itt a fejem, — s azzal lefektette azt a fahasábra. Az ács dühében valóban levágta a fejét. — De később a király megkegyelmezett neki.27 Másik történet a gazdag özvegyről. Volt egy gazdag özvegy, gőgös és büszke. Egyik szomszédjával haragban volt. Megvesztegette egy másik szomszédját, hogy jöjjön el hozzá egyik hajnalban és vágja le a fejét. Utána helyezze el valamiképpen a véres fejszét haragosánál, hogy úgy tűnjék, az ölte meg gonoszságból. Ügy gondolta, akkor ő mártír lesz. Továbbá kellene egy pénzösszeget küldeni Rómába, hogy a pápa sürgősen avassa szentté. A szerencsétlen szomszéd megígérte, de nem volt szándékában megtenni. Nem is volt rá képes, csak egy kicsit megsebezte. Jóval később azonban a gazdag özvegy saját kezével akasztotta föl magát.28 A fafaragó felesége viszont arra akarta rábírni férjét, hogy nagypénteken haljon meg Krisztusért, ahogy Krisztus is meghalt érte. Ennek más keze által kell megtörténnie, mivel Krisztus sem ölte meg magát. Fel is ajánlotta, hogy ő majd fölszegezi férjét egy nagy keresztre, amit az éppen feszületnek készített. Ennek a férj nagyon megörült, de az asszony azt is mondta, hogy Krisztust meg is ostorozták előbb és tövissel megkoronázták. De nem engedte sokáig szenvedni férjét. Úgy vélte, erre az esztendőre elég volt a szenvedésből. Jövő nagypéntekre hagyták a többit, de amikor az eljött, már elment a férfi kedve tőle. Már nem vágyott többé Krisztust követni.29 Az ördög öngyilkosságra csábítja az embert, de Szent János mondotta: — Ne adjatok hitelt minden léleknek, hanem próbáljátok ki, Istentől való-e? Szent Pál pedig: — A sátáni angyal a világosság angyalának álcázza magát.30 A III. könyv visszavezet bennünket a dialógus elejére: Magyarország 1527—28-ban. Morus itt egyenesen szembenéz a kiinduló problémával: a hitüldözés kérdésével. A török megszálláskor kényszerülve lennénk-e elhagyni Krisztus hitét és szégyenletes babonás szektájukhoz csatlakozni, vagy pedig kegyetlen és elviselhetetlen kínzásokkal halálba kül- denének. — Ez választás az élet és az Isten szeretete között. Aquinói Szent Tamás így ír erről: — Nem minden szeretetnek van barátság jellege, csak ahol a szeretet jóakarattal párosul, ha úgy szeretünk valakit, hogy jót kívánunk neki. A barátság barát és barát közt áll fenn, és ez a kölcsönös jótkívánás valamiféle kommunikációra alapozódik. Mivel az ember és Isten között is van kommunikáció, — olyanannyira, amennyire ő megosztja boldogságát velünk —, erre a kommunikációra valamiféle barátságnak alapozódnia kell. Az a szeretet, ami ezen a kommunikáción alapszik, — a karitász. Morus fokozatosan halad a karitász végső kiteljesedéséig, a „vágyig, hogy feloldódjunk Krisztusban, s vele legyünk.31 46
