Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 1. szám - KÖRKÉP - Kiss László: Az egyház új humanizmusa
bizonytalan fenntartása, hanem a „rend nyugalma” (Szent Ágoston), amely az igazságosság állandó kereséséből fakad és így az „igazságosság műve" (Iz 32,17). Akkor van béke, ha Isten terve valósul meg az emberben, és az ember tetteiben kifejezi az isteni tervet. Ez a béke csak úgy jöhet létre, ha minden egyes ember uralkodik szenvedélyein, és a közhatalom állandó éberséggel őrködik a jogrend fölött. A béke — mint az emberi boldogság feltétele — lényegében erkölcsi mű, amelyet az emberek őszinte jóra törekvése valósít meg. Gyakorlati megvalósulásához nem elegendő az „igazságosság mércéje”, szükség van a kölcsönös bizalomra, testvériségre, az ember méltóságának tiszteletére. „így nézve a béke a szeretet gyümölcse is" (GS 78.). Az ilyen béke viszont „mása és eredménye Krisztus békéjének" (GS 78.). — A keresztények „szeretetben cselekedve az igazságot” (Ef 4,15), minden jóakaratú emberrel összefogva valósítják meg a békét. A zsinati konstitució dicséri az erőszakmentességet, bár megállapítja, hogy — a bűn miatt — még fenyeget a háború réme, de ha az emberek szeretetben találkoznak, legyőzhetik a bűnt és az erőszakot. A zsinati dokumentum először a háború elkerüléséről (GS 79—82) szól, majd egy „nemzeteket átfogó közösség kiépítéséről" (GS 83—90.). A zsinat „teljesen új szellemben" (GS 80) vizsgálja a háború kérdését. Az atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek korában ugyanis a háborút nem lehet többé a „sértett jogok helyreállítása" eszközének tekinteni, amint ezt már János pápa is megfogalmazta „Pacem in terris” enciklikájában. Sürgős feladatnak tartja a zsinat a háború embertelenségének megfékezését. A technika fejlődése lehetővé tette, hogy a modern háború hallatlanul barbár és kegyetlen legyen. A zsinati dokumentum felhívja a figyelmet a népek természetjogban gyökerező jogrendjére. A cselekmények és parancsok is bűnösek, ha ezt figyelmen kívül hagyják. A „parancsra tettem” — hivatkozás nem mentesít a felelősség alól. A zsinat kárhoztatja a népirtást a nemzeti kisebbségek elnyomását, dicséri azok bátorságát, akik ellenállnak a jogtalan parancsok kibocsátóinak. A hadviselésről szóló nemzetközi egyezmények célja, hogy „kevésbé embertelenné váljanak a hadműveletek és következményei” (GS 79.). E szerződések megtartását és tökéletesítését sürgeti a zsinat. — A háború olyan szomorú valóság, amellyel számolnunk kell. Amíg nincs illetékes és megfelelő hatalommal felruházott nemzetközi tekintély, amely a vitás kérdéseket békésen megoldaná, addig nem lehet megtagadni a kormányoktól az „igazságos védekezés jogát, feltéve, hogy kimerítették a békés megegyezés minden lehetőségét” (GS 79.). Egyesek talán csodálkoznak azon, hogy a zsinat nem említi külön az atomfegyvereket, jóllehet azok alkalmazását János pápa idézett enciklikája is elítélte, és IV. Maximosz pátriárka és Alfánk bíboros is határozottan állást foglaltak ellene. Hosszas viták után alakult ki az a vélemény, hogy nemcsak az atomfegyverek alkalmazása erkölcstelen, hanem a „mind szélesebb körben bevetett hagyományos fegyvereké" is. A zsinat elítéli a totális háborút, a fegyverkezési versenyt, és állást foglal a háború általános tilalma mellett. (GS 80—82.). Végül a zsinat javasolja, hogy állítsanak fel egy világi tekintélyt, ruházzák fel egyetemes hatalommal és megfelelő eszközökkel, hogy megvalósíthassa minden nép békéjét és biztonságát (GS 83—90). A zsinat a maga részéről hozzá akart járulni a béke építéséhez: — A béke műve mindenek előtt a gondolkodás megváltoztatásával kezdődik. Sok türelmes nevelő munka szükséges ahhoz, hogy — leküzdjük a faji előítéleteket, egymás kölcsönös megvetését, — saját ideológiánkhoz ragaszkodó makacs kötődést. — Új szellemmel kell áthatni a közvéleményt és az ifjúságot. A béke erkölcsi tett, Krisztus szellemétől sugallt mű. „Krisztus egyháza kitart a reménységben és kéri gyermekeit, gondoljanak arra, most érkezett el annak az ideje, hogy munkához lássanak, most van a kegyelem ideje, az üdvösség napja" (Henri de Riedmatten: Von der Vermeidung des Krieges, Baraúna, i. m. 432.). „Az egyház a mai világban" zsinati konstitúció mindvégig annak bizonyítéka, hogy az egyház felelős vezetői megértik az „idők jeleit”, egyre mélyebben átértik és meg fogalmazzák az egyház küldetését a mai világban. Az ember örök életre szóló hivatásának szolgálata kiterjed az ember világára is. Az ember úgy lesz egyre jobb keresztény, hogy egyre inkább emberséges lesz. Az egyház hivatása az is, hogy elősegítse a szebb, jobb emberi élet kibontakozását. Az „emberarcú” Istent, Krisztust ismerteti meg a világgal, hogy „istenarcúvá” formálja az embereket, hiszen az Ő művét folytatja, „hogy életük legyen, és bőségben legyen...” (Jn 10,10) Kiss László 37
