Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: "Az Ige megtestesült" (Karácsonyi elmélkedés)
Isten befogddta őt a saját Titkába, amikor az Igéje beletestesült az emberbe. Isten csak úgy mondhatta ki belső titkát a semmi ürességébe, ha előbb megteremti azt, aki felfogja. Ügy is mondhatjuk, hogy Isten teremtésébe kezdettől beletervezte az embert, azért, hogy majd egyszer kimondhassa Igéjét az Emberfiában. Isten önkijelentésének és emberi befogadhatóságának a ténye: a karácsony titka. Ennek a különös, egyedi eseménynek a további titka abban a megdöbbentő tényben van, hogy Isten szeretet-találkozását nem őrizte meg pusztán szellemi létében, hanem földi kunyhókba, emberi testbe „vágyakozott". Ezért testesült meg „itt és most”: a Názáreti Jézus megszületett Betlehemben, Fölötte megáll az ég csiljaga, mi pedig könnyek között lábaihoz borulva imádkozzuk: És az Ige testté lön és miköztünk lakozék! (Jn 1,14) Hordozzuk magunkban a karácsony lelkületét! — Ha a megtestesülés titkát hittel elfogadjuk, akkor többé nem szakíthatjuk el Krisztust az embertől, — de ne is próbáljuk az embert Isten nélkül értelmezni. — Ha tudjuk, hogy Isten emberré lett és ezt az emberségét mindörökre felvette, akkor többé már a hivő ember nem nézheti le a másikat, mert ezzel magát az Istent értékelné le. — Ne csak karácsony ünnepén, hanem egész évben őrizzük meg lelkűnkben a karácsonyi együttérzés és szeretet lelkületét. Assziszi Szent Ferenc úgy mondja: Vivere secundum formám Evangelii!—• Éljünk az evangélium mintája szerint! — — Amikor Isten Igéjét olvasva Szent Ágostonnal felkiáltunk: Vita tua vita nostra! — a Te életed a mi életünk is, —akkor a karácsonyi Jézus hfv minket: Jöjj, kövess engem! (8,22) — Ha Jézus Krisztusban felismertük és befogadtuk a közénk testesült Igét, örömhírét, emberlétünk legkomolyabb és legboldogítóbb üzenetét, akkor Jézust többé nem kerülhetjük ki. Akarva vagy akaratlanul, tudatosan vagy öntudatlanul utána járunk, mert Ö mondta: Én vagyok az Út, és senki sem jut az Atyához, csak általam! (Jn 14,6). —• Most már megsejtjük, hogy az Ige, akiben öröktől kifejeződik az Atya, a megtestesült Jézus Krisztusban lett megtapasztalhatóvá és szavaiból árad istenemberi Teljessége. Mindannyian Jézussal együtt megkaptuk a fogadott fiúság lelkét (Rám 8,11), ezért, ha valóban követjük a megszületett Gyermeket gyöngeségében, önátadásában és önkiüresítésében —, Szent Pállal elmondhatjuk: ,,Élek én, de már nem én, Jézus él énbennem" (Gál 2,20). KARÁCSONYI SZERETETÜNKET azonban megzavarhatja még egy aggódó kérdés. Mi történik azzal, aki nem ismeri az isteni Kisdedet? — — Vannak olyanok, akik a megtestesülésről szóló keresztény tanítást elutasítják, de elismerik Jézust olyan történeti személynek, aki kereszthalálával az emberiség megmentéséért fáradozott. Akik így gondolkodnak, valamiképp Jézust mégis annak tartják, okinek a kereszténység tanítja. — Az olyan ember, aki Jézust nem ismeri, de elfogadja saját emberségét, gyengeségeit és kudarcait, mellőzéseit, szenvedéseit pedig némán, türelemmel — mint megoldatlan titkot — hordozza magában, az már eleve elrejtőzött a Megtestesült irgalmába, és halála magába rejti az eljövendő életet. — Aki igent tud mondani az emberi élet nehézségeire, az már rábízta magát a Végtelenre. Az olyan ember, aki szeretetből kiüresítette önmagát másokért, azt betölti a végtelen Isten. Az ilyen ember igent mond Krisztusnak, mégha nem is tud róla. — Aki megbocsátóan el tudja fogadni felebarátja gyengeségeit, az befogadta az Emberfiát, mivel Isten Jézusban öröktől befogadta az embert. „Ha az írásban az áll, — mondja Karl Rahner —, hogy az tölti be a törvényt, aki embertársát szereti —, akkor ez csak azért lehet végső igazság, mert Isten előbb lett felebarátunkká. Minden embertársban — legyen az közeli vagy távoli — Jézust szeretjük!" (i. m. 86.) Széli Margit AZ ÖSKERESZTÉNY GONDOLKODÁS teljes értelmű választ ad a Messiás-kérdésre. Ez a válasz: az élő Názáreti Jézus. Az Újszövetség arról tanúskodik, hogyan és miként felel meg egymásnak Isten Igéje az Írás alakjában és Isten Igéje ember alakjában. Josef Nielen 235
