Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - KÖRKÉP - Pákozdy László Márton: A "kijelentés theologiája" a mai protestáns theologiában
KÖRKÉP A „KIJELENTÉS THEOLÖGIÁJA” A MAI PROTESTÁNS THEOLOGIÁBAN Kiindulásul azt a brutum lactum-ot veszem, Hogy egységes kijelentés-teológia a protestantizmusban ma nincsen. Valamennyit ismertetnem lehetetlen. Csak annyit tehetek, hogy a reformáció négyes tételén állva, — solus Christus, sola gratia, sola fides és sola scriptura — a sacra sciptura sui ipsus interpres (a Szentírás önmagát értelmezi) reformátori herme- neutikai alaptételéből deskriptiv módon felvázolom e tételnek a reformáció első nemzedékeiben igazában fel nem ismert, nem sejtett, de a Biblia jobb, tudományos megismerésének kibontakozása során már elháríthatatlanná és szükségszerűvé vált következményeit. Azután érintek néhány mai fontos álláspontot, végül megint csak a leíró módon, a kijelentésnek egy olyan modem protestáns fogalmát vázolom, ahonnan kitekintve konvergálás mutatható ki 2. Vatikáni zsinat legújabb néhány jelentős, jövőbe mutató megnyilakozásában. I. A sola scriptura sui ipsius interpres sarkalatos elvnek keletkezését és jelentőségét akkor értjük meg jobban, ha olyan egyháztörténeti analógiába állítjuk, amelyet az ókatolikus egyház történetéből, közös múltunkból veszünk. Az Újszövetség és ezzel az egyháztörténet nem úgy indult el, hogy Jézus Krisztus megdicsőülése után ittmaradt számunkra egy „Újszövetség nevezetű gyűjtemény, mint Muhammad után — legalább is rudimentumaiban és sokkal gyorsabban gyűjteménnyé váltan — a Qur’án. Az óegyház Bibliája a zsidó irásjok) volt(ak). Ezt a Zsinagóga és az Egyház fokozatos eltávolodása után csak másként értelmezték; a Zsinagóga a Tórán túl is minden Iratban mindenek előtt az életben eligazító gyakorlati Tanítást vagy más szóval a ,,Törvény"-t kereste; az Egyház pedig úgyszólván kizárólag csak azt, amiben Jézusban, mint Messiásban való hitének megjövendölését, megerősítését megtalálhatta. Az ihletés tana és az írásmagyarázó módszer azonban lényegében mindkét oldalon ugyanaz volt — és ez igen figyelemreméltó körülmény —, csak a magyarázat eredménye különbözött. Az antik hermeneutika az allegorizálás, tipologi- zálás és spiritualizálás fogásaival lehetővé tette, hogy az ex-hégésist mindenütt megelőzze a cél: a már kész dogmatikai tartalomból táplálkozó e/s-hégésis, a szövegbe belemagya- rázás. Ez a magyarázati mód korábbi a zsidóságnál is, hellenisztikus eredetű és az alexandriai zsidóság közvetítésével hatalmasodott el a zsidóságban, majd a kereszténységben. Az első század végéig az Újszövetség minden lényeges irata készen volt. — Gyűjteménnyé válása véglegesen, — előbb a keleti egyházi területeken, később nyugaton — a 400. év körül alakult ki, Nem kétséges azonban, hogy az apostoli leveleket kezdettől fogva olvasták a gyülekezetekben, hogy ezekből gyűjtemények alakultak ki területenként különböző tartalommal-terjedelemmel. Hasonlót mondhatunk az evangéliumról. Egy külön új kánonra azért volt szükség az eladdig az ószövetségi kommentárjául használt levelek és evangéliumok helyén, írért Markion föllépése fundamentumaiban rázta meg az Egyház épületét. Markion elvetette az Ószövetség demiurgos zsidó-istenét, vele együtt magát a Kánont. Ennek helyére alkotta meg a maga új kánonját két részből, az Euangelion-ból és az Apos- tolosból. Ez a lépés védelemre indította az Egyházat. Szükségessé vált az Ószövetség mellett egy új gyűjtemény összefoglalása és körülhatárolása, kánoni tekintélyre emelése. Lehetségessé vált egy ilyen kánon összeállítása, mert 1. az Ószövetség védelmét vette célba, 2. megvolt hozzá egy kommentárirodalom és mert 3. az Ószövetségnek a gnósztikusok támadta nehéz részeit könnyűszerrel meg tudták védelmezni a praechristianus, és egészen a XVIII. századig túlnyomórészt használatos, allegorikus módszerrel. így a II. sz. vége táján (Irenaios, Ad, Haer. 180—190) a nagy ókatholikus Egyházban is van már egy-egy evangéliumi és levél-gyűjtemény; egyes iratoknak a bevétele azonban a IV. századig vitatott volt. E század végén nyugaton is megvan a két szövetség irataiból egyesített nagy Kánon. E folyamat során elkerülhetetlen volt, hogy az ószövetségi iratokhoz fűződő inspirációképzeteket — amelyeket az őskereszténység az ószövetségi Kánonnal együtt átvett — azt 236
