Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: "Az Ige megtestesült" (Karácsonyi elmélkedés)
— „Jaj, és mire odaérnék / hová a csillag vezet, / Te már függnél a kereszten / és lábad csupa seb, / s ahelyett, hogy bölcsőd köré / szórjak tömjént, aranyat, / megmaradt szegény mirrhámmal, / keserű szagú mirrhámmal / kenném véres lábadat." A MIÉRT-ek és a HOGYAN-ok minket is tovább gyötörnek. Hogyan lehetett a végtelen Isten véges ember? — kérdezzük minduntalan. — Mi csak az emberi külsőben megjelent Igének, a Názáreti Jézusnak tudjuk elhinni a karácsonyi eseményt: a Végtelen találkozott a végessel. Hitünk tanítja, hogy „Isten az örök Teljesség” — de az is hitigazság, hogy „Isten emberré lett” — és így emberiségünk története az Ige történetévé” vált. Filozófiánk és teológiánk ezen a ponton dadogni kezd. Mert valljuk, hogy Isten „változhatatlan". Ö, aki „van”. Úgy gondoljuk, hogy aki mindent birtokol, annak nincs miért mássá lennie, valamivé válnia. Mi, emberek könnyen megfeledkezünk a „másik” sorsáról, szeretetéről. A szeretet lényeges jele az önkiüresítés és a másik betöltése. Isten a Szeretet, aki minden hiányt képes betölteni. Végtelen teljességében, belső életében kiüresíti önmagát, és ugyanakkor betölti saját lényegével. Isten kilép önmagából: Ö lesz az önmagát ajándékozó, és ugyanakkor az elajándékozott Teljesség, a Másik. Isten öröktől kifejezi és megérti magát a Másikban, Igéjében, és ezzel megszületik Fia, — aki nemcsak hasonlít hozzá, mint a gyermek atyjához, — hanem aki teljesen egy Vele. Az ő kimondott Szava egészen Igaz, mert megfelel az örök Valóságnak. Az isteni Szeretet teljesen és szabadon árad kifelé, teremthet bármit és bárkit, anélkül, hogy önmagát csökkentené. Amikor Isten a lét ürességébe kimondta Igéjét: teremtett —, amikor pedig az Ige emberré lett, szeretetének további áradásával megváltotta a világot. Megfelelő volt tehát, hogy az isteni Ige legyen a teremtés mintája és élő modellje az értelmes embernek. AZ EMBERT értelmes élőlénynek mondják. Mi az, hogy értelmes? Értelmes az, aki öntudatra ébredt, aki felismeri, hogy léte titok, amit csak egy teljesebb Titokban, a felfoghatatlan Istenben oldhat fel. Az ember kétféleképpen értékelheti önmagát: vagy rádöbben léte őseredeti ürességére és akkor továbbra is cinikusan „semminek” mondja magát. Vagy felismeri, hogy „üressége” igazában nyitottságot, rendkívüli befogadóképességet jelent: befogadhatja az Istent! Képesek vagyunk tehát Isten titkát valamiképpen felfogni és befogadni. — „A szeretetben elfogadott titok szemlélete betölti a teremtményt, és boldoggá teszi. A megsejtett Titok táplálja az emberben a szeretet örök lángjának elérhetetlen csipkebokrát, — írja Karl Rahner (Zur Theologie der Menschwerdung, — Beiträge zur Christologie, Leipzig, 1974. 86. o.). Az ember csak úgy juthat el beteljesedéséhez, ha tudja és alázattal elfogadja, hogy léte Istenben van, Istentől függ és Istentől lehet boldog. Isten a megtestesült Igében adott élő Válaszában tehát megoldotta emberi létünk miértjét. LÁTHATÓ BIZONYÍTÉKA Isten önkiüresitésének, kimondott Igéjének Jézus Krisztus. Isten szeretetét kinyilvánítja és egyszersmind el is rejti egy emberben, akiben az emberi lét egyedileg a legtökéletesebben megvalósul. De miért éppen a Názáreti Jézusban jelent meg az örök Ige? — merül fel a további kérdésünk. Szükségessé tette-e az ember bűne a Megváltó eljövetelét? — És ha igen, miért éppen ebben a korban, a világnak ebben a zugában történt ez az esemény? — ezt kérdezi már a pogány filozófus, Celsus is a II. században. — És miért nem jelent meg Isten Fia sok testben, hiszen az Ige, az Eszme sokakban nyer befogadást? — kutatják Lessing és Strauss követői. A teológiai hagyomány a megváltást az ember miatt szükségesnek tartja, de nincs biztos magyarázata arra, hogy miért testesült meg az Ige éppen a Názáreti Jézusban? A teológiai „levezetések" itt csődöt mondanak, mert a „Jézus-esemény” egy levezethetetlen „történeti esetlegesség”. „Istennek semmiféle kényszerítő oka nincs arra, hogy a Názáreti Jézusban legyen emberré és így oldja meg az emberiség nyomorúságát. Csak azt mondhatjuk, így tetszett a kifürkészhetetlen isteni Szeretetnek!” — írja Jürgen Moltmann (Die ersten Freigelassenen der Schöpfung, München, 1972. 31—32,). — Istennek ebben a szabadságában és tetszésében azonban nincs semmiféle önkény. Az önkény és a szükségszerűség mellett van egy harmadik lehetőség: a megfelelés. „Isten kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban nem volt sem szükségszerű, sem önkényes, hanem egyszerűen ez felelt meg legjobban az isteni Szeretetnek” (Molt- mann, i. m. 32.). — Isten szeretete ugyanis nemcsak kijavította hibáinkat, gyógyította betegségünket, hanem szeretetében egészen új életet teremtett. Ezért mondhatja Szent Pál, hogy az ember meghal a bűnnek, a törvénynek és a halálnak és feltámad egy új életre (vö. Róm 6. fej. 7. fej.). HITÜNK TÉNYEKÉNT kell tehát elfogadnunk, hogy Isten saját belső valóságát olyannak mondta ki, mint mi vagyunk: emberré lett. — A megtestesülés titok. Az emberi is titok, olyan, aki képes feltárulni az Isten felfoghatatlan Titkára. De az ember azért is titok, mert 234
