Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: "Az Ige megtestesült" (Karácsonyi elmélkedés)
S körülrobajlik a zord katlanokban. / Visszhangosan eget-földet verőn, / Hogy megrendül a Mindenség szíve: / Kezdetben vala az Ige. / S az Ige testté lön. // (Reményik Sándor, János evagéliuma, részlet, idézi Donáth László: írók a jászol körül, Lelkipásztor, 1978. dec.). Az Istennél kezdettől létező Ige: az Élet volt. És ez az élet lett az emberek világossága. Az igazi világosság a világba jött: az Ige testté lett... az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén nyugszik, az nyilatkoztatta ki. . . A kegyelem és az igazság Krisztussal valósult meg (vö. Jn 1,2.4.9.14.17—18). János adja hírül, hogy az Ige isteni személye testté („hússá” — incarnatio — enszarkózisz) lett az emberekért. — Jézus megtestesülése tehát a kinyilatkoztatás csúcsa: Ű az Élet, a Fény, az Igazság. Az Úr színeváltozásánál az Atya ünnepélyesen kinyilvánította: „Ez az én választott Fiam, Öt hallgassátok!” (Lk 9,35). Origenész ezt a jelenést így magyarázza: „Amikor ott a Tábor hegyén az apostolok felemelték tekintetüket, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. Mózes, aki a Törvényt, Illés, aki a prófétákat jelképezte, most egy és ugyanaz: Jézus. Ö az Evangélium, az egyedüli Örömhír I” (idézi Josef M. Nielen, Theologisches Jahrbuch, Leipzig, 1963. 282.) Minden eddigi jövendölés és beteljesedés, jel és értelmezés, ígéret és történés eggyé lett Jézus Krisztusban, ezért elmondhatjuk, hogy a Szentirás, az Ó- és Újszövetség írott betűje egységes tekintély és normátadó tanúságtétel a közénk testesült élő Igéről: Jézus Krisztusról. A SZENTATYÁK SZERINT Isten emberré lett, hogy az ember istenivé lehessen. — Később annyira eltolódik a hangsúly az ember „megistenülése” felé, hogy elhomályosult az Isten emberré válása. Pedig ez a mai embernek többet mond, jobban segíti, hogy „emberibbemberré" legyen. — „Nem az, Übermacht’, a hatalom istene teszi emberiesssé az emberi életet, hanem a kereszten függő Isten a maga tehetetlenségében (Ohn-macht), — ezzel nyitotta meg számunkra a szabadságot. Itt kapja meg súlyát és értelmét a karácsonyi történet is. Isten már a gyermek-jézusban kinyilatkoztatta emberszeretetét, benne Isten Igéje és Akarata lett testté. Nem szabad azonban ezt a tényt Jézus fogantatására vagy születésére mint egy .matematikai pontra' összesűríteni. Jézus egész élete Isten Igéjének hirdetése és Isten akaratának beteljesítése volt. Jézus egész személyében Isten Igéjét, akaratát hirdette, kijelentette és kinyilatkoztatta. Valóban elmondhatjuk: Jézus Krisztus az, akiben teljesen ledi egymást a Szó és a Tett, — a Tanítás és az Élet, — a Lét és a Cselekvés. Ő az Isten Igéje emberi alakban." — így foglalja össze Hans Küng, mintegy hitvallásként a megtestesülést (Christ sein, München, 1974. 54. o.). Emberségünk mintája: Jézus Krisztus Jézus történeti alakja a Szentirásban számunkra mindig jelenlévő. Úgy ismerjük meg, mint Isten Igéjét (Lk 8,21), mint Utat, amelyen járnunk kell, Ö az Üdvösségünk, /gazságunk és Életünk (vö. Jn 14,5). Jézus azt kívánja tőlünk, hogy amit megélt, azt mi is megtanuljuk („Tanuljatok tőlem...” Mt 11,29), tanítsuk és hirdessük („Menjetek és hirdessétek az evangéliumot” Mk 16,15), „Jézus tanított és tett egészen mennybevétele napjáig” (ApCsel 1,1). — Amint Jézus tanított, úgy élt és úgy is halt meg. Jézus saját maga volt tanításának élő példája: Jézus a megtestesült Szó, a Magvető (Mt 13. fej.). Ö nem a hűtlen, hanem a hűséges Intéző (Lk 16. fej.), az irgalmas Szamaritánus (Lk 10,30—37). Jézus a Jó Pásztor (Jn 10. fej.), aki életét adta juhaiért. Jézus eledele az Atya akarata (Jn 4,34), ezért a végső önátadásában beteljesíti az Atya művét. Jézusban nemcsak elérkezett a Megváltó, hanem Ő az Eljövendő! Jézusból, az önmagát kiüresitett Istenből ismerjük meg mindenkor Isten örök szerete- tét, mert ahol a szeretet, ott az Isten. Az önátadás titkánál AZ ÖNKIÜRESÍTÉS, az önátadás szolgálata vonul végig Jézus egész életén, mígnem a halálban egészen átadta magát minden emberért. Az Ige megtestülésében megváltásunk lényegileg már megtörtént. De a karácsony és a húsvét között ott áll Jézus kereszthalála. Az örömujjongásba mindig belehasit a szenvedés disszonanciája. Amikor a hideg, szúró szalma között, a jászolba fektetett Gyermek a világ- ra-szakadtság magányában először felsírt, akkor már magára vette emberlétünk szenvedését és elővételezte a kereszt kínjait. Babits Mihály élete szenvedésében végigjárta ezt a nehéz utat a Betlehemtől a keresztfáig. Előbb rákérdez a Kisdedre: „Miért fekszel jászolodban ég királya? Visszasírsz az éhes barikára...”, (Karácsonyi ének), de azután szótlanul maga is elindul a „Csillag után”. De 233
