Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: A Szentírás, a szentíráshagyomány és a tanítóhivatal
tünkből és életünkből kiindulva kérdezzük, vagyis meglevő hittételeink alapján. S ha a Szentírás a hit mértéke, akkor a dogmákat is e mérték alapján kell magyarázni és kiegészíteni. Csak így lehet éket elhatárolni, meghatározni és az egész hitrendszerbe beilleszteni. Az eg- zegézis feladata nemcsak az, hogy a dogmákat igazolja, hanem azt is ki kell mutatnia, hogy az egész kinyilatkoztatásból mit foglal és mit nem foglal magába. Ezért az egzegézis egyúttal a dogma új értelmezésének is a forrása. A dogma értelmezése az egyház és a hivő jelen tapasztalásában megy végbe. Az egyház élő hite nincs belezárva a betűbe, sem a Szentíráséba, sem a dogmáéba. A betű mögött meg kell látni a szellemet, „a lelket és életet” (Jn 6,63). Nem elegendő a szó-ortodoxia, hanem azt kell kideríteni, hogy az evangélium szelleméből mi a fontos az élő hit és a helyes cselekvés az ortopraxis számára. A hit nemcsak a régi kijelentések konklúziója, hanem a mindenkori vallási élet forrása. Végül ha abból indulunk ki, hogy a dogma az evangélium mellett tanúskodik, akkor a tanúskodás valódiságának a kritériuma az, hogy a dogma mennyire teszi lehetővé és mennyire táplálja az egyházi szeretetet. A Rám 12,3 szerint az egyén tanúságtételének, — akár hivő, akár elöljáró — „az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint” kell végbemennie. Vagyis figyelembe kell venni a másiknak a tanúságtételét, ahhoz igazodni, azt segíteni és kiegészíteni. Csak így alakul ki a „communio fideiium", a hivő közösség, amely maga az élő tanú Krisztus mellett. Az egyháznak ez a tanúskodása mindig történeti időben megy végbe. Lehet, hogy egy kezdeményezés csak később termi meg a gyümölcsét, de lehet az is, hogy egy állásfoglalás vagy meghatározás már nem elégíti ki a követelményeket vagy megmerevíti az életet. Akkor a hittételt a kinyilatkoztatás egészéből, a kor nyelvén újra kell fogalmazni és a követelmények szerint kiegészíteni. Ezzel az eredeti értelem nem változik meg, de jobban tükröződik benne Isten örök szava. A dogma és a Szentírás, illetve az Isten írott szava tehát nem úgy állnak egymás mellett, hogy szembe kellene őket állítani. Láttuk, hogy a kettőt nem lehet azonosítani. A dogma annak a kijelentése, amit az egyház az evangéliummal kapcsolatban a maga történeti útján megtapasztalt. Olyan tapasztalás ez, amely az igehirdetés adott helyzetében az egyházi közösségben a Szentírás alapján megy végbe. Ezt a tapasztalást ki lehet fejezni szavakkal, teológiai terminusokkal, de tudjuk, hogy a tapasztalás túlmutat önmagán, s keresi az új, hitbeli találkozást a megdicsőült Krisztussal, aki jelen van az evangéliumban. Éppen ez a jövőbe mutatás igazolja, hogy a dogma nem az egyházi tekintély önkényének a kifejezése, nem a törvény terhe, hanem az örömhír jelenlétének biztosítéka. Sulyok Elemér A SZENTÍRÁS, A SZENTHAGYOMÁNY ÉS A TANÍTÓHIVATAL A Szentírás, a szenthagyomány és a tanítóhivatal az egyház valóságának egymásba hajló, belső lényegalkotó elemei. Kölcsönös kapcsolataik, szövevényes átfedéseik boncolgatása szinte az élveboncolás kísérletével ér fel. Az egyháznak ez a valósága ugyanis az egyház élete, és mint minden élet egységes, szerves egész. Sokféle szemszögből megközelíthető és sokféle irányból felfejthető. De bárhonnan induljunk js el, az eszmélkedéssel vele jár, hogy bizonyos kérdések előtérbe kerülnek, mások viszont háttérbe szorulnak. Elemzésünket a 2. Vatikáni zsinat okmányai közül az isteni kinyilatkoztatásról szóló hittan i rendelkezés (Dei Verbum) 2. fejezetének („Az isteni kinyilatkoztatás továbbadása”) tükrében végezzük, és tovább szűkítve a kérdések körét, a hagyomány szemszögéből vizsgálódunk. A hagyományból kiindulva igyekszünk számba venni a Szentírás és a tanítóhivatal valóságát és a velük fennálló vonatkozásait. így szó lesz: 1. Jézus Krisztusról, aki a szenthagyomány és a Szentírás forrása, — 2. az újszövetségi hagyományról, — 3. a hagyomány és a Szentírás, — 4. valamint a hagyomány, a Szentírás és az egyház kapcsolatáról. Jézus Krisztus a szenthagyomány és a Szentírás forrása A Dei Verbum 7. szakaszában olvassuk: „Krisztus Urunk..., akiben a fölséges Isten egész kinyilatkoztatása befejeződik (Vö. 2Kor 1,20; 3,16—4,6), parancsot adott apostolainak, hogy hirdessék mindenkinek az evangéliumot, amelynek ígérete már a próféták ajkán el218
