Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)

1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rózsa Huba: Az ószövetségi Szentírás szerepe az Újszövetségben

töltöttek vele, nyilvánvalóvá vált, hogy Jézus nemcsak egy ember a sok közül, hanem ő az Isten Fia, a Megváltó, akiről a próféták jövendöltek. — Az evangéliumok ugyanilyen elfá­tyolozott Krisztust adnak nekünk. Itt nem Jézus emberi teste fedi el az istenit — hiszen erről a testről alig tudunk valamit —, hanem az evangélista embersége, akinek a szavain keresztül — Jézus eljut hozzánk. A tények sohasem lesznek megfellebbezhetetlenül egyértelműek: több­féleképpen lehetett látni Jézust, amig élt, és többféleképpen lehet látni az evangéliumok Jézusát is. A tények mindig hézagosak lesznek. Semmivel sincs könnyebb vagy nehezebb dolgunk, mint a Jézus korabeli zsidónak, akinek azzal a meghökkentő és önmagában „el­lentmondást" hordozó ténnyel kell szembenéznie, hogy a názáreti ács fia: az Isten Fia. Semmit sem tud „bizonyítani”. Vagy felismeri benne az Isten Fiát, vagy nem. Végső soron nekünk sincs más lehetőségünk: vagy felismerjük Öt az evangéliumokban rejlő ellentmondá­sok kereszttűzében is, vagy nem. Ehhez a felismeréshez, a Jézus mellett való döntéshez szük­séges, hogy Istennel (Jézussal) találkozzunk. Ez a találkozás nem fizikai találkozás (vö. farizeusok stb.). Az emmauszi tanítványok, az üres sírnál a „kertész”-szel beszélgető Magdolna esete mutatja, hogy ez a találkozás akkor jön létre, ha az ember keres (=nyi- tott), és Isten (Jézus) megmutatja önmagát. Rózsa Huba AZ ÓSZÖVETSÉGI SZENTIRÁS SZEREPE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN 1) A címben felvetett probléma olyan ősi, mint maga a kereszténység. Az ősegyház számára Jézus Krisztus személye, tettei és tanítása elválaszthatatlanul összefüggtek az Ószövetséggel. Az apostoli egyházban a „Bibliát' Isten kinyilatkoztatott igéjét az Ószövetség jelentette, s így Jézus Krisztus mivoltának és a vele történt eseményeknek megértését (szenvedése, halála, fel­támadása, megdicsőülése, Szentlélek eljövetele), tanításának bemutatását az ószövetségi Szentírás segítségével keresték. így alakultak ki azok a témakörök, melyek az Újszövetség teológiáját, ill. krisztológiáját alkotják, például Krisztus praeegzisztenciája, halálának en­gesztelő jellege, főpapsága stb. Az evangélium tanúsága szerint erre maga Jézus szolgáltatta a példát, aki tetteinek és küldetésének igazolásaként, gyakran hivatkozott az Ószövetségre. Az Ó- és Újszövetség egymásrautaló jellegét jól illusztrálja Lukács evangéliumának egyik epizódja mikor Jézus szombati napon a názáreti zsinagógában Izajás könyvének egy részle­tét felolvasva (Iz 61,1—2), a következő szavakkal zárja le: „Ma beteljesedett az írás, amit az imént hallottatok1' (Lk 4,16—21). Az ősegyház az Ószövetség egészét mint egyetlen nagy prófétai művet fogta fel, mely Jézus Krisztusról, a beteljesedésről beszél. Mindez nemcsak az Újszövetség könyveiben fellelhető számtalan, kifejezett vagy utalás jellegű ószövetségi idézetben nyilvánul meg, melyek Krisztusra mutatnak bizonyítás vagy magyarázatként, ha­nem más jelentős vonatkozásban is: nyelvezetben, kifejezési és szemléleti formákban, érve­lési módszerben, fogalmi felépítésben. 2) A két szövetség egymásrautaltságának tudata mindig megtalálható az egyházban. Az Ószövetség integráns részét képezte a keresztény Bibliának, az Ó- és Újszövetség közötti kapcsolat alapvető jelentőségű maradt a Krisztusról szóló tanításban. Ugyanakkor a külön­böző korokban és különböző szerzőkről gyakran találunk eltérő véleményt arra vonatkozóan, hogy az Újszövetség egyes szerzői milyen mértékben támaszkodnak az Ószövetségre vagy hogy az Ószövetség mennyiben nyújt segítséget a Krisztusról szóló evangélium megértésé­ben. , i i | A múlt századtól kezdve megfigyelhető az Ó- és Újszövetség egymástól független, bizo­nyos tekintetben izolált kutatása. Az ókori kelet világának kutatása, az irodalmi emlékek felfedezése, az irodalmi műfajok felismerése, és alkalmazásuk az egzegézisben, hozzájárult az Ószövetség alaposabb megértéséhez. Ennek következtében Izrael és a jahvizmus történetét sokszor az egyetemes vallástörténet részeként tekintették, és így születtek meg azok a szisz­témák, melyek saját, immanens törvények, nemegyszer filozófiai elgondolások alapján fogalmazták meg az Ószövetség lényegét, figyelmen kívül hagyva ennek a beteljesedésre, azaz az Újszövetségre való irányulását. — A Biblia szövegének történeti mivolta is új kérdé­seket vetett fel. Izrael történetének feltárása bemutatta egy-egy szöveg kialakulásának hát­terét, indokait. A próféciák hátterét képező mozzanatok ismerete fokozottabban körvonalazta, hogy adott esetben mit akart a próféta kortársainak elmondani, milyen isteni tett bekövetkez­tét hirdette meg, és, hogy hallgatói mit értettek a hozzájuk intézett isteni üzenetből. A prófétai 210

Next

/
Thumbnails
Contents