Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)

1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Az evangéliumok történeti hitelessége

és nem tudom, hová tették”. Jön a „kertész”, és rajta is Jézus holttestét keresi Magdolna: „Ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvigyem magammal ..(Jn 20.). Végül azért, mégis rádöbben, hogy a Feltámadott az, akivel beszél ... Ha ilyen nehéz volt Mag­dolnát meggyőzni az üres sír egyfajta értelmezéséről (= Jézus feltámadt), csoda-e, ha a vének tanácsa a másik magyarázatot fogadja el, mégpedig azt, hogy Jézust testét ellopták? Látjuk tehát mennyire döntő a tények mellett a tények értelmezése. Az apostolok — Jézus tanítása fényében és a Szentlélek kegyelme folytán — úgy értelmezik az eseményeket, hogy Jézus Isten volt, megváltotta a világot, tanítása egyedülálló és üdvözítő. Nem csoda hát, ha elsőrangú feladatuknak tekintik, hogy Jézus életének eseményeivel kapcsolatban ezt a véleményt, ezt a meggyőződést, ezt a hitet terjesszék. Szerencsére előnyös helyzetben vannak: a tények mindenki előtt ismeretesek, az istenhit arra összpontosíthat, hogy az események ke­resztény értelmezését továbbadják, mely mindenkinek megváltoztathatja, megoldhatja éle­tét, mint ahogyan őket is új emberekké tette. Az első korszak igehirdetésének ez az egyetlen célja döntő módon rányomja bélyegét az igehirdetés lassanként kikristályosodó anyagára, a mai „evangéliumokra". Az apostolok nem Jézus élettörténetét igyekeznek részletesen és kimerítően ismertetni, hanem v á I o g a t n a k: keresik azokat az eseményeket Jézus életében, amelyek alkalmasak arra, hogy Jézus alakjá­nak természetfölötti értelmezését alátámasszák. Nem életrajzot ismertetnek, hanem hitet éb­resztenek. Ezért nem szólnak olyan eseményekről, amelyek a történészt érdeklik, a hit szem­pontjából viszont nincs jelentőségük. Márk evangéliuma is teljes, ha nem beszél Jézus hétköznapjairól, nem jegyez fel szórakoztató részleteket, anekdotákat, nem említi az időponto­kat: Jézus születésének, halálának évéről; ha nem ír Jézus testi alkatáról, arcvonásairól. Ru­házatáról, étkezéséről is csak akkor esik szó, ha annak valamilyen teológiai jelentősége van (pl. eszik a vámosokkal, utolsó vacsora). Szinte azt mondhatjuk: még véletlenül sem kerül az evangéliumokba semmilyen részlet, amelynek a hit szempontjából nincs jelentősége, mert az apostolok meggyőzni igyekeztek, nem pedig a történeti érdeklődést vagy a kíváncsiságot kielégíteni. (A szamaritánus asszony elszalad a faluba és ottfelejti a korsót a kútnál; erre sem véletlenül emlékszik János: feltűnt neki még akkor, hogy milyen hatást gyakoroltak az asz- szonyra Jézus szavai). Viszonylag részletes beszámolót egyedül Jézus utolsó napjairól olvas­hatunk. Ez érthető, hiszen itt szinte minden részletnek jelentősége van, és e napok története kezdettől fogva a hivő érdeklődés középpontjában állt. A hit, a meggyőződés szempontjából érdekes anyagválogatás nemcsak az elbeszélt, felidézett események számában mutatkozik meg, hanem az egyes elbeszélések során az ese­ményekkel kapcsolatos részletekből is egyedül azokat a mozzanatokat említik, amelyek a hit szempontjából fontosak. A béna meggyógyítása pl. kezdődhetne így is: „Tibériusz császár 15. évében, Ab hónap 8-án történt. Jézus már négy napja Péter anyósának házában volt, Kafarnaumban, a Fazekasok utcájában, jobbra a harmadik házban . . .” Nem, ilyen rész­letek nem fontosak, a hagyomány nem őrzi meg ezeket a topográfiai és kronológiai adato­kat, mert nincs jelentőségük. Mindössze azt tudjuk meg ,hogy nagy tömeg volt ott, hogy egy igen súlyos beteget hoztak, akit azután a tetőről bocsátottak le, és Jézus meggyógyította. A tömeg rendkívül elcsodálkozott: „Mindnyájan ámultak, dicsőítették Istent, és ezt mondo­gatták: Ilyet még nem láttunk soha” (Mk 2,1—12). — Egyetlen fölösleges részlet sincs, ami ne járulna hozzá valamiképpen a hit erősítéséhez, ne támasztaná alá azt a meggyőző­dést, hogy Jézus az Isten Fia. A csodák felidézése során mindig kiemelkedő helyet kapnak azok a részletek, amelyek a betegség súlyosságára vonatkoznak, mert minél súlyosabb a betegség, amit Jézus meggyó­gyít, annál nyilvánvalóbb Jézus hatalma. így megtudjuk, hogy egy asszony ..12 év óta vér- folyásban szenvedett, és sokat kiállt az orvosoktól, de egy sem tudott rajta segíteni, és semmi javulás sem mutatkozott, inkább romlott az állapota” (Mk 5,25—26). Egy megszállottról: „Még lánccal sem tudták fogva tartani. Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékezni ..." (Mk 5,3—5). Itt, az utóbbi esetben az evangéliumi szöveg három egész verset, összesen 57 szót szentel arra, hogy a beteg siralmas állapotát ecsetelje. Minél súlyosabb a betegség, mi­nél legyőzhetetlenebb a tisztátalan lélek, annál erősebb Jézus, aki kiűzi a gonosz szel­lemet. — Érdekes: Jézusról nem tudjuk meg, hogy hány éves, meddig működött, a betegek­ről viszont megtudjuk, hogy mennyi ideje betegek! A hit szempontjából Jézus életkora nem lényeges, a betegség súlyossága annál inkább. Hasonló fontos részlet még az is, hogy milyen hatást váltott ki Jézus tette az emberekből. A leírás legtöbbször megemlíti, hogy nagy tömeg volt jelen, és Jézus beszéde vagy cso­dája láttán „magukon kívül voltak a csodálkozástól", „csodálkozva felkiáltottak". Ez is fontos emlék, hisz ha a jelenlevőkből ekkora hatást váltott ki az esemény, akkor most a történet hallatán a hallgatóságban is meg kell születnie ennek a csodálkozásnak, a csodálkozás kö­vetkeztében pedig a hitnek. 206

Next

/
Thumbnails
Contents