Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE VAS ISTVÁNNAL - A humanizmus határai
A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE VAS ISTVÁNNAL A HUMANIZMUS HATÁRAI Amikor jó tizenöt évvel ezelőtt hallottam az ön Via Appia című versét Mensáros László előadásában, akkor kezdtem megérteni, hogy műveiben az emberi értékek védelme s ezt a védelmet féltő bölcsessége mélységesen összefügg a jézusi humanizmussal. Azért most arra kérem a mestert, hogy mutassa be egyetemes humanizmusát olvasóinknak. Igen, valóban gyakran gondoltam arra, látta-e Jézust Péter a Via Appián? — Arra kérem, olvassa tovább! Es mennyi kétely és talány. Azután a könnyű magyarázat: hogy azt látta, amit belül látott, s egyremegy, a Genezáret vagy a Via Appia. Hiszen akkor is testileg és akkor is azt a testet, amelyet mindnyájan úgy szerettek, hogy föl kellett támadnia. — Quo vadis? — Hová mégy? — Én mindig megértettem Péter eszét, nem volt könnyű belátnia, hogy mégis meg kell halni Krisztusért... De ő láthatta azt is, ami a katakombákon kivül maradt és kezdte látni talán az életüket és azt, hogy a földön nemcsak meghalni, élni is lehet... Ezeknek nem kellett az, ami belül volt, nem az a hatalom ... akik jöttek egyre többen a Via Appián, többnyire az apostolok lován... S a falakat, az iveket, oszlopokat szét akarták porlasztani. Mélyen a Via Appia alatt... És melyik az erősebb? És melyik a bátrabb? ... És akik győztek? Meghúznád-e a határvonalat a Via Appia fölött és a Via Appia alatt kedves Carciusom? — így tette fel ön a kérdést, ami továbbgondolkodásra késztetett. Hát, igen, ez történt Péterrel, amire maga emlékszik. Én így képzeltem el az ő emberi vonakodását, és végül vértanúi eiszánását. — De nekem itt, most a humanizmusról kell beszélnem. Nagyon zavarbaejtő kérdés, de nagyon fontos is: a humanizmus. Annyiféle jelentése van! Egy történelmi, egy filozófiai és van egy köznapi jelentése is. — És valljuk be, legtöbbször ebben az értelmezésben említik. A humanizmus egyszerűen annyit szokott jelenteni, mint emberiesség, szeretet, békére való törekvés, az erőszak elvetése. Humánusnak azt nevezik, aki szelíd, aki nem erőszakos, aki szereti az embereket. Ilyen értelemben — ha fellapoz engem az irodalomtörténetekben, ott nemcsak engem, hanem nemzedékem majdnem minden tagját ezzel a címszóval kezelnek: „polgári humanista". És az ember ilyen címkék ellen nem is tiltakozhat, és miért is tiltakozzon? Ez nagyon kényelmes és elfogadható. — Olyan bocsánatos bűnféle az, ha az ember polgári humanista. Én nem szeretem a viszályt, még a vitát sem, én a békét szeretem. — Elveim és eszméim szerint azonban nem vagyok abban az értelemben humanista, ahogy gondolják. Húszéves korom óta — ha nem is pártszerű keretek között —, de kommunistának tudtam, ma is annak tartom magam —, és mindig forradalompárti voltam. A forradalom pedig erőszakkal jár, s ezt az erőszakot nem tudom elítélni. Ilyen értelemben hát nem vagyok humanista. Hallhatja ebből a dalból is. Ez Hubay Miklóssal és Ránki Györggyel közös zenés tragédiánknak, az Egy szerelem három éjszakájának lemeze — és ez a szám, amit éppen hall, a Vita a humanizmusról: Sándor: Aki az életedre tör, az is csak ember. Károly: Nekem nem az, ha ott a kezében a fegyver. Sándor: Hát pedig én nem adom fel a rám fogott pisztoly előtt, Sem a drága reményt, hogy bölcseletem meggyőzheti őt. Károly: Elkésett, hidd el, minden vita és filozófia már, Mikor érveivel beleszól kattogva a gépi gitár. Bálint: Hiába itt a puszta szó: Akármi újat sütsz ki, — Csak a szúrni-vágni-ütni Marad ultima ratio. (részlet) Amint ezeket a sorokat hallom, úgy tűnik, hogy mind a három ember, vagy embertípus másként érti a humanizmust, vagy akár egy ember is lehet, más és más helyzetben. Na látja! A háború alatt nem voltam humanista. Amikor már a fegyverek csörögnek, — és valahol mindig dörögnek a fegyverek —, akkor az egyik fél pártján vagyok. A háború 18
