Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Kiss László: Nők az ősegyházban
NŐK AZ ŐSEGYHÁZBAN Jézus korában a patriarkális zsidó hagyományok, törvények és szokások határozták meg a nők helyzetét. A zsidó férfi naponta hálát adott Istennek, hogy nem született hitetlennek, rabszolgának és nőnek. A zsidó rabbi illetlennek tartotta, hogy egyáltalán szóba álljon egy nővel. Nők nem lehettek a törvény előtt tanúságtevők, gyakorlatilag vallásos oktatásban nem részesülhettek és csak a jeruzsálemi Templom külső udvarában foglalhattak helyet. Jézus magatartása a nőkkel szemben forradalmian új: „tanítása és viselkedése a nők iránt gyökeres újítást jelentett kora zsidó környezetében. Ez pedig a nők férfiakkal egyenlő méltóságának elismerésében áll” — írja Jean-Marie Aubert (La femme. Aníiféminisme et christianisme, Paris, 1975. 21.). Jézus közvetlenséggel, tiszteletteljes szeretettel viselkedik a nők iránt nemcsak azért, mert a társadalom peremére szorultak, hanem azért is, hogy helyre állítsa a „teremtés eredeti rendjét", hiszen a férfiban és nőben együtt valósul meg az istenképmás (vö. Tér 1,27). A nők ősegyházi szerepének értelmezései A nők ősegyházi szerepét az újszövetségi Szentírásból ismerhetjük meg leginkább. A szentírási kijelentések értelmezésében azonban nagy eltérések vannak. Vannak olyan magyarázók, akik már a kezdettől fogva be akarják bizonyítani a nők teljes egyenjogúságát, — mások ellenkezőleg: a „férfi vezető szerepét" próbálják igazolni. Az egzegeták az alábbi értelmezések szerint csoportosíthatók £. Schüssler Fiorenza tanulmánya szerint (Die Rolle der Frau in der urchristlichen Bewegung, Concilium 1976/1. 3—9): 1. — A betűszerinti értelmezés azt vallja, hogy a Biblia szövegeiben a nők a férfiak alá vannak rendelve és ez az alárendeltség isteni kinyilatkoztatáson alapul, azért minden áron ragaszkodnunk kell hozzá az „egyenjogúsítás mai eretnekségével szemben” is. 2. — Más szerzők — így például A. Feuillet (La dignité et le rőle de la femme; New- Test. Stud. 21/1975/175—191), Pb. Tribble (Depatriarchalisation in Biblical Interpretation, Jour. Am. Acad. Real 41/1973/30—48) — szerint az őskereszténység először hirdette a nő emancipációját és felszabadítását. Szerintük Szent Pál a nők teljes egyenjogúságát vallotta (vö. Gál 3,28), ám később a Korintusban kialakult visszás helyzet miatt belátja és a hagyomány tisztelete is megkívánja, hogy a nők vállalják azt a szerepet, amit koruk kultúrája kíván meg tőlük. Ezeket valló egzegéták hiányolják a történeti szemléletet azoknál a hittudósoknál, akik a később kialakult egyházi struktúrákat vetítik vissza az Újszövetségbe és az ősegyházról alkotott képükbe. 3. — E két szélsőséges értelmezés között vannak a „közvetítő megoldások”. Az első felfogás különbséget tesz a hagyomány két ága között: — egyik a nők egyenjogúságát, másik a nők alárendeltségét adta át. Az „alárendeltség” felfogást nem fogadják el hitelesnek. Indokuk, hogy ebben a kérdésben nem irányadó sem az Efezusiaknak írt levél, sem a Kolosszeieknek írt levél, sem pedig a pasztorális levelek, — az első korintusi levél egyes részeit pedig (11,2—16; és 11,33b—36) későbbi, célzatos betoldásoknak tartják: „Ezek a versek nem eredetiek, hanem közbeiktatottak” — írja J.-M. Aubert (i. m. 41.). Az egyenjogúságot közvetítő hagyomány megértési kulcsa: a „történeti fejlődés" megértése. Minden nagy mozgalomban a „kezdeti lendületet" követi a későbbi „intézményessé merevedés". Továbbá a környezet „patriarkális" viiágfelfogása és berendezkedése behatolt az egyházba is. Az egyház akkori vezetőinek rendelkezései és határozatai azonban nem örök érvényű isteni parancsok, nem is a természetjogban gyökerező megváltoztathatatlan normák, hanem „történetileg feltételezettek" és ezért nem kötelező jellegűek a jelenkor kérdéseiben. Az Újszövetség szerzői a bőségesen rendelkezésükre álló szóbeli és írásbeli hagyományból teológiai álláspontjuknak és célkitűzésüknek megfelelően válogatnak, és — feltételezhetően — a nők helyzetéről szóló anyagnak is csak csekély töredékét adják tovább. Többször észrevehetjük a nők jelentőségét csökkenteni akaró szándékukat is. Ilyen például Szent Márk megjegyzése, hogy a Jézus sírját üresen találó asszonyok „elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt" (16,8). Lukács evangélista szerint az üres sírról, angyali jelenésről beszélő asszonyok beszámolóját az apostolok „üres fecsegésnek tartották és nem hittek nekik” (24,11). Pál apostol a feltámadás első tanúi között meg sem említi az asszonyokat (vö. 1Kor 15,5kk). Mindez az egyoldalúság azonban mit sem változtat a feljegyzett tényeken és azon, hogy a feltámadt Jézus „először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte” (Mk 16,9). 174
