Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Kiss László: Nők az ősegyházban
Nők, mint apostolok Mindenekelőtt szembetűnő, hogy sem maga Jézus, sem halála után az „apostoli kollégium" nem hívott meg nőt tagjai közé apostolnak. Szent Péter szempontjai: — Mátyás apostollá választása előtt —, ezek voltak: ,,akik mindig velünk tartottak (...), velünk együtt tanúskodjék leitámadásáról" (ApCsel 1,21 k) — ám ezek a szavak nőkre is ráillettek volna. Később az Apostolok Cselekedetei Barnabást és Pált is ,,apostoloknak” nevezi (14,14), pedig nem tartoztak a „tizenkettő" kollégiumába. Ilyen tágabb értelemben véve mondják az egyes szerzők, hogy „voltak női apostolok" is. M.-J. Lagrange neves egzegéta szerint Andronikusz és Junia éppúgy, mint Aquilla és Priszka „missziós házaspárok” voltak. — Nincs semmi okunk arra, hogy a Junia nevet a Juniasz férfinév megrövidített alakjának tekintsük, különben is ez a név megszokott női név volt akkor. Andronikusszal együtt az Apostol „rokonai és fogolytársai" — előbb lettek kereszténnyé, mint ő, és „episzémoi en toisz aposztoloisz" — röviden így fordítható: „kiváló apostolok" (Rám 16,7k). (vö. Lagrange: Epitre aux Romains, Paris, 1916. 366.) Jézus tanítványai között több nő szerepel, akik nyilván az ősegyházban is tovább működtek. Ismerjük a magdalai Máriát, — Máriát, Kleofás feleségét (Jn 19,25), — Máriát, Jakab és József édesanyját (Mt 27,56), — Máriát, Jakab anyját és Szolomét (Mk 16,1; Mk 15,40; vö. 15,47); Lázár nővéreit, Mártát és Máriát, Johannát, Heródes intézőjének, Kuzának a feleségét, és Zsuzsannát (Lk 8,3). Az Apostolok Cselekedetei kiemelik a jótékonykodásáról közismert Tabitát (Dorkászt), aki „tanítvány" volt Joppéban. Péter apostol támasztotta fel a halálból (vö. ApCsel 36—43.). Az egyházatyák is „apostolnak” mondják Jézus női tanítványait és üzenetének közvetítőit. Az asszonyról, — akivel Jézus Jákob kútjánál elbeszélgetett — (vö. Jn 4,1—42) ezt írja Origenész: „Krisztus az asszonyt apostol gyanánt küldi el a város lakóihoz, miközben szavaival szívét lángra gyújtja" (Johannes evangélium 13,28; PG 14.448B). A szentatyák „apostoloknak” nevezik azokat az asszonyokat is, akik húsvét hajnalán hírül vitték a „tizenegynek” Jézus feltámadását. Hippolütosz szerint: „Isten apostolai lesznek a nők" (Énekek énekéhez írt kommentárja, 3,1—4). Szent Ágoston így fogalmaz: „A Szentlélek Magdolnát az apostolok apostolnőjévé tette" (Sermo, 132,1). A nők, mint próféták Péter apostol a pünkösdi eseményt Joel próféta jövendölésével szemlélteti: „Az utolsó napokban — mondja az Úr — kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom lelkemet ezekben a napokban, hogy prófétáljanak" (ApCsel 2,16—18; vö. Joel 3,1—2) Joel próféta látomása az egyház megindulásakor beteljesedik; a megváltás új szövetségében mindenkire rászállt a Szentlélek és a nők sem maradtak háttérben. Szent Pál apostoltól értesülünk, hogy a férfi és a nő egyaránt „imádkozik vagy prófétái” (vö. 1Kor 11,4—5). Nem személyes magánimádságról van szó, hanem az istentiszteleti gyülekezeten való imádkozás és prófétálás ajándékáról. A nők tehát „szolgálatot teljesítettek a szószéken is, az oltárnál is”, Pál a kor szokásának megfelelően csupán a „fátyol viselését" kívánja meg tőlük, — illetve „hosszú haj viselését” (vö. 1Kor 11,16), véleménye egyébként ez: „A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele (...) Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek” (iKor 12,7—11.), „Ez mind épüléstekre szolgáljon" (IKor 14,26). A korintusi első levelet tovább olvasva ezt találjuk: „Mint a szentek minden közösségében, az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniök kell, — ahogy a törvény is mondja (14,34). — A korintusi levélnek ezt a kijelentését az egész levél összefüggésében kell értelmeznünk, tehát egybehangzóan azzal a mondásával is, amivel megengedi a nők prófétálását (11,5). — Szent Pál tizenkét- féleképpen idézi az Ószövetséget, de sohasem így, mint itt: „ahogyan a törvény is mondja”. Ez tehát az a kritikus rész, amely megszakítja a szövegösszefüggést. Egzegetikai magyarázatra szorul továbbá az a tény, hogy az idézett 14,34k versek miért kerültek a 14,40. vers után a legfontosabb kéziratokban, a legrégibb fordításokban és a negyedik századból való „Ambróziaszter-kommentárban”, Ezeknek az eltéréseknek a megállapítása után „az exegé- zis egyre inkább eljut annak feltételezésére, hogy a 14,34k versek nem Páltól származnak, hanem későbbi betoldások a szövegbe” írja Karl Hermann Schelkle (Der Geist und die Braut, Düsseldorf, 1977. 166; vö. G. Fitzer, „Das Weib schweige in der Gemeinde”, über den unpaulinischen Charakter der mulier-taceat-Verse in Korinther 14, München, 1963; és J.-M. Aubert, i. m. 41.). 175
