Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Sólymos Szilveszter: "... az üdvösséget az asszony kezébe adtad..."
az antifóna a Magnificat-ot, Mária háladalát övezte. Ezáltal a vers különös rezonanciát kapott, és arra utalhatott, aki a világ üdvösségében olyan kiemelkedő módon közreműködött, De az antifóna sem Judit, sem Mária nevét nem említi, egyszerűen azt mondja: Az üdvösséget a nő, az asszony kezébe adtad, Ha ezt a kiielentést minden történeti személyre vonatkoztatás nélkül, csupán önmagában szemléljük, akkor valami ilyesmit érezhetünk mögötte: A nőnek különleges szerepe, jelentősége van az üdvösségben, — mégpedig Isten megbízásából, rendelkezéséből, — De joggal rohanják meg az embert a gondolatok: mit kezd a nő ezzel a rábízott lehetőséggel? Há a döntés nála van, akkor az üdvösség ellen, a romlás és kárhozat mellett is dönthet. Hogyon áll a nő a világ előtt? — mint az üdvösség vagy a romlás jele? A kinyilatkoztatás valóban mintha az asszonynak e kettős arculatát használná fel az üdvösség és a romlás érzékeltetésére. Alakja a történelem végén úgy áll ott, mint aki egyrészt a parázna Babilon, másrészt a Bárány jegyese, az új Jeruzsálem. „Ezután láttam egy angyalt. . . Teljes erejéből kiáltozott: Elesett, elesett a nagy Babiloni... erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele erkölcstelenkedtek a föld királyai és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből." (Jel 18,1—3) — Ezt a szörnyű képet felváltja az égi Jeruzsálem ragyogó látomása: „Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony” (Jel 21,2). Kik ezek, akik a történelem utolsó órájában mint a nagy „parázna” és mint a „jegyes" állanak a világbíró előtt, akikben a női mivolt ebben az órában mint a végleges pusztulás és a ragyogó beteljesülés jelenik meg? Elsősorban is a teremtett világ, a „creatura” áll a Jelenések könvvében a női szimbólum negatív és pozitív arcával, Az egész teremtményi mivolt uayanis Isten elgondolásában rejt valami nőit magában: életet befogadó, hordozó, világrahozó, szolgáló és odaadó magatartást. Szimbolikusan, de valóságban is ez Isten terve a nővel. Benne kell a kozmosz néma odaadásának összesűrűsödni és szellemtől megvilágosított szeretetben a Teremtőnek magát visszaaiándékozni. Ahogy a férfi istenképisége a teremtő, uralkodó princípiumban rejlik, úgy a női a jegyesi odaadásban és az anvai- szolpáló szeretetben. Annál meglepőbb az Apokalipszis kijelentése a nagy parázna Babilonról. Az új Jeruzsálem jegyesi tökéletessége ellenképeként a parázna Babilon a nő eltorzult, tökéletesen deformálódott arca. — A jegyes és a parázna kettős arca legmélyebb értelmét azonban a házassággal kapcsolatban nyeri el. Isten maga arra törekszik, hogy a teremtett világot, a teremtményt mint jegyesét birtokolja. Különös és csodálatos dolog: világrahozza a semmiből, úgv birtokolhatná mint egy táravat, és ő méais úav küzd érte mint szerelmes a választottióért! És mindezt azért, mert a választott szabad valaki, és az a szabadság éopen Istennek iránta való szeretetében gyökerezik. A parázna nő alakja megdöbbentően mutatja Isten jegyesi szeretetének mélységét: az ember elfogadhatja, de el is utasíthatja ezt az őt igénylő szeretetet. Isten az emberrel szemben azt a legbenső valamit igényli, amit a jegyesi szeretetben igénylünk: a személy önátadását a másik személy részére ajándékozó aesztus- ként. Isten az embert szabad személynek alkotta, a tagadás, a nem-et mondás lehetőségével. Ez utóbbit választani annyit jelent, mint házasságot törni. — Édd itt mutatkozik mea az isteni jegyesi kaocsolat valami szent más-sága. Ez a kapcsolat többet igényel és jobban kötelez, mint más emberi megkérés. Hiszen emberi szinten kérőjének egy nő nyugodtan nem-et mondhat anélkül, hogy saját mivoltát elveszítené. — Isten azonban a világ kezdetétől a teremtmény egyetlen és lényeges partnere, ura. Neki nemet mondani és mást választani, ez nem annyit jelent, mint sok kérő közül egyiknek kosarat adni, hanem: az egyetlen joaos jegyeshez hűtlennek lenni. Ez a hűtlenség annvi mint elhagyás, mint házasságtörés. Márpedig van valaki, aki Istentől a jegyesét kezdettől törekedett elcsábítani — és ez a Sátán. Sokféle alakban közeledik az emberhez, hogy házasságtörésbe vigye: bálványozza, hatalmat, élvezetet ígér neki, hogy megnyerie. A paradicsomban mint kígyó környékezte meg. Az a beszélgetés, melyre ráveszi az első asszonyt, a történelem első és döntő házasságtöréséhez vezet. Szent Ágostonnak van ehhez egy mélyértelmű szava: Talán testileg rontotta mea a kígyó Évát? — Nem. És mégis kioltotta szíve szüzességét (Sermo 213,7). — A kígyóval való beszélgetés után, a bűnbe beleegyezés következtében Éva többé már nem Isten jegyese; ezután már házasságtörő, parázna teremtés. Itt lesz világos a parázna nő fogalmának üdvtörténeti jelentősége a maga egész sajátosságában. Éva nem követett él testi paráznaságot. Mégis elesett, megesett, mert lényének az isteni teremtésben kapott vonásait eltorzította. — De miben állott ez az eltorzulás? Isten a nőt a férfi oldalából hozta elő, hogy oldalára adia mint szűzi-jegyesi segítőjét. Azt akarta, hogy a nő egész lénye férjére és rajta keresztül Teremtője felé irányuljon. Ez lényegében odaadás, önmagáról megfeledkező befogadás lett volna. Engedelmesen befogadónak és szeretettel válaszolónak gondolta el Isten az asszonyt. Engedelmes odaadásában ajándékozta volna vissza az egész teremtett világot a Teremtőnek, férjén, „papi közvetítőjén” keresztül. A férje és Teremtője 169
