Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Sólymos Szilveszter: "... az üdvösséget az asszony kezébe adtad..."
iránti szeretet volt a paradicsom asszonya számára az egyetlen szerelem, mert Isten férjében önmaga látható képét állította eléje. Éva azonban a kísértésben elhagyja partnerét, Ádá- mot — a kígyóval áll szóba, — és ezzel elhagyja Istent is; most már a Sátánra hallgat, neki engedelmeskedik. — Bár a bűnbeesés egyszer és mindenkorra mint Ádám bukása került be az üdvösség, ill. az ember bűnének történetébe, mégis beláthatatlan jelentőségű az a tény, hogy előbb Éva bukott el, és a bukásba magával húzta Ádámot. Az előbbi is jelentős és éppúgy igaz, mint ez a második tény. A bűnbeesés lényege nem a tiltott gyümölcs élvezetében volt; nem is abban, hogy az ember számára tilos ismeret után vágyott. A legmélyén a bűnnek inkább az önös vágy volt, hogy olyan legyen, mint az Isten. Az ,,olyan-lenní-mint-az-!sten” paradicsomi bukásától egyenes vonal vezet a nagy Babilon büszke szaváig: „Mint királyné trónolok, nem vagyok özvegy és nem ismerek gyászt." (Jel 18,7) — Első pillanatra talán nem tűnik elő ezekben a szavakban a parázna-házasságtörő jelleg, inkább a dőlvfös büszkeség; Én uralkodom, sem férfinak, sem Istennek magam alá nem vetem. A nagy Babilon sem nem jegyes, sem nem feleség, sem nem anya. Ö az asszony, aki vonakodik magát odaadni, aki elzárkózik és csak magának akar élni. Éppen ez a magatartás teszi paráznává, mert ebben szegi meg ősi- asszonyi magatartását, az alázatos elfogadást és szolgáló odaadást. Elutasítja azt a „fiat mihi — legyen nekem, ahogy akarod" jegyesi magatartást, amelyben az asszonyi együttműködés az isteni elgondolással mintegy időtlen érvényűén van kimondva, A nőietlen ön- istenítés, amellyel a parázna Babilonban találkozunk, következménye és kihatása ennek a belső eltorzulásnak, csődnek. Itt érintjük a teremtésben a bukás, a kapcsolattörés azon pontját, amely nemcsak az első esetben, hanem mindenegyes ember életében is döntő jelentőségű. Először is azért, mert ezzel az eseménnyel az áteredő bűn következtében valamiképpen mindenki kapcsolotba kerül; másrészt és mindenekelőtt azért, mert ezt a törést, hűtlenséget minden személyes bűn megújítja. Minden bűn „házasságtörés” mint a teremtői odaadás megtagadása, mint az ember alapvető jegyesi-befogadó alapmagatartásának csődje. Az ősi-asszonyi magatartás felbonthatatlanul össze van kötve az ember ősi vallásos magatartásával, az embernek Istenhez rendelt mivoltával. A szimbólumszerűséget tekintve tehát azért jelentős, sőt szükséges, hogy a bűnbeesés először az asszonyban ment végbe. A paradicsomi bukás az összemberi helyzetre döntő jelentőségű, de különösen is az a nőre. A kísértés Évát mint az emberi természet vallási princípiumát érintette, és így ebben az ember alapvetően sebesült és romlott meg. Ha az Istennel való kapcsolatban a legérzékenyebb szerv egyszer megsérült, megromlott, a többi már szinte magától következik. Éva alakjában minden nőnek újból és úiból fel kell ismernie: mit tervezett vele Isten, mire hívta meg. A nő a teremtett világ leqérzékenyebb helyét jelzi; a kaput őrzi, sőt ő maga a kapu, akin keresztül az isteni vagy démoni erők beáramlónak, hogy jegyesi mivoltában kiteljesítsék, illetőleg megszentségtelenítsék. A Sátánnak való engedés már nem odaadás, hanem önmaga eladása; ez a hűtlenség mellett a parázna nő másik jellemzője. Odaadás csak ott lehet, ahol a partner a felajánlkozónak meg tud felelni, igényét be tudja tölteni. Isten válasza a teremtmény odaadására —- élet; élet a lét minden síkián, a csíra sarjadásától addig az isteni teljességig, melyről Krisztus beszél: „Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust" (Jn 17,3). — A Sátán nem tud életet fakasztani. Az elbukottat hatalommal és élvezettel próbálja elkábítani, hogy végül aztán széqyene pusztasáqában magára hagyja a pusztulásban. A hűtlenül elpártoló azonban, mielőtt végleges eltaszítás lesz a sorsa, még csábítója kezére is játszik. Ez megfelel természetének, hiszen arra volt rendelve, hogy férie és ura segítője legyen. Ez a segítség Ádám számára élet volt. — A parázna nő is segítség, de a Sátán segítője: pusztulás, terméketlenség, minden szentnek megrontása, —• Istentől elszakadás és halál a műve. A gonosz szolgálatában mutatkozik meg a parázna nő sátáni arca, megdöbbentően üres és csillogó maszkja: „Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve . . .” (Jel 17,4). Az először félrevezetett maga is félrevezetővé, csábítóvá lesz; már az első asszony szeméből is ez néz ránk, amikor az aimát Ádámnak nyújtja. Ez a csábító áll előttünk a nagy Babilon alakjában, akinek királyok és országok esnek áldozatul; vele találkozunk — sokszor erősen áttételes formában — a politikai, társadalmi, sőt mindennapi élet ezer területén. Mert ez a csábító, parázna asszony nem csupán valami időtlen kép, hanem jel, amely itt és most is él és munkálkodik. Az első asszony azzal, ami kezébe adatott, a romlás és rontás mellett döntött. Éva a teremtett világot belekésztette a hűtlenségbe, az Istennel való házasságtörésbe, így érthető, hogy Isten menyegzője az emberiséggel nem egyetlen újjongó ünnepben valósul meg, hanem vér- és könnyáztatta esemény lesz, amelynek döntő fordulójában a kereszt áll, az új Évának, az Ecclesia-nak „jegyesi ágya". Az üdvösségtörténet már nem csupán a menyasszony hazavezetése, hanem a hűtlen, parázna és házasságtörő visszavétele a házas 170
