Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: A nők papságának kérdéséhez
azért ma sürgősen felül kell vizsgálni? Hogy a dolog nem ilyen egyszerű, az már abból is kiviláglott, amit a probléma dogmatikai oldaláról mondtunk. De gondolni kell arra is, hogy egy törvény akkor is lehet igaz és fontos, ha a megokolása, főleg az utólagos meg- okolása nem elégséges. Az egyház álláspontja szerint a jelen esetben a törvényhozó maga Jézus Krisztus. Ő nem okolta meg semmivel eljárását, de csak férfiakat választott ki. Bizonyára neki is megvoltak a motívumai. S ha elfogadjuk, hogy ő mégis csak a megtestesült Ige, aki az Atyától jött, akkor nem lehetett mindenestül korának gyermeke. Ö minden időkre meghirdette az evangéliumot, s egyházát is minden időkre alapította. Amikor tehát a problémát feszegetjük, nem elég csak abból kiindulni, hogy a nők éppen olyan alkalmasak lennének a papi szolgálatra, mint a férfiak. Egyes esetekben lehetnek alkalmasabbak is, de ez még nem dönti el a dogmatikai kérdést, azaz Krisztus rendelkezését. Érdemes-e tehát egyáltalán a problémát feszegetni? Az embernek, a hívőnek is joga van minden ésszerű kérdést felvetni, és mindenre magyarázatot várni. A teológia is csak akkor fejezi ki tudományos jellegét, ha szembenéz minden kérdéssel. Nézetünk tehát az, hogy mivel itt szentségtani tételről és apostolokig visszamenő hagyományról van szó, a vizsgálódásnak arra kell kiterjednie, hogy az egyház gyakorlata kétséget kizáróan Krisztus rendelkezésének jele-e, s akkor a hit megváltozhatatlan tételével állunk szemben, vagy pedig pusztán egyházi hagyomány állandósult, amelyet meg lehet változtatni. A döntést végső fokon csak az egyházi tanítóhivatal adhatja meg, akár elvi határozattal akár, úgy, hogy egyszerűen bevezeti a nők pappá szentelését. Nem valószínű, hogy ilyen változásra belátható időn belül sor kerül. Ez kitűnik a keleti egyház magatartásából és a pápai nyilatkozatokból. A teológia azonban közben sok problémát tisztázhat, elsősorban azt, hogy a múlt gyakorlatában valóban a hit fejeződik ki, vagy csak egy kor felfogása. így a teológiai vita előkészítheti az egyház hivatalos döntését. Emellett természetesen vitatkozni lehet a gyakorlati és a modern megokolásokról is. Ezekben a vitákban elsősorban arra kapunk választ, hogy melyek azok a munkakörök és feladatok az egyházban, amelyeket a nők több érzékkel elvégezhetnek. S ez sem utolsó dolog, főleg paphiány esetében. Nem is katolikus, hanem protestáns teológusnál találtam ilyen megjegyzést: A nők papságával nem jár-e együtt az a veszély, hogy a vallás előbb- utóbb a nők és a gyermekek ügyévé degradálódik?11 Biztos, hogy a teremtés és a megváltás rendjében a férfi és a nő egyenrangú. De a teremtés feltételezi az élet dinamizmusát. Az egység a különbözőségek vonzásából adódik. Krisztus nem a teremtés rendjét akarta-e alapul venni, amikor a papságot rendelte? A két nem között vannak biológiai és lélektani különbségek, s a maga helyén mindkettő érték. Ha a különbségnek megvan a szerepe a családban, úgy meglehet a vallási közösségben is. Ki lehetne térni arra is, hogy az egyes népeknél miért alakult ki olyan felfogás és kulturális berendezkedés, amely a közéleti szerepet inkább a férfiaknak juttatta? Csak az erő jogán, vagy esetleg azért, mert mindenütt megsejtettek valamit a teremtésben benne levő dinamizmusból? Biztos, hogy az a misztérium, amit áteredő bűnnek nevezünk, befolyásolta a férfi és a nő kapcsolatát is, de a lényeget nem másította meg. Mindezek mutatják, hogy az egyház tisztán új antropológiai adatok alapján, vagy a szentírási helyek történetkritikai magyarázata alapján nem fogja a hagyományát felülvizsgálni. Ahhoz csak dogmatikai, dogmatörténeti és lelkipásztori érvek adhatják meg a lökést. Jegyzetek: 1. Deutsche Tagespost, 1968. júl. 26. S. 9. — 2. Linzer theol.—prakt. Quartalschrift, 126, 1978. 349. —• 3. Deutsche Tagespost, 1973. máj. 25. S. 7. — 4. 1976. okt. 15. AAS 69. 1977. 38. — 5. Stimmen der Zeit, 102. 1977. 291. — 6. Tübingener Theol. Quartalschrift, 157. 1977. 142. — 7. Gemeinsame Synode deutscher Diözesen, 1976. I. 595. — 8. Ida Raming, Der Ausschluss der Frau vom priesterlichen Amt, Köln, 1973. — 9. Epiphanius, Adv. Haer. 49,c 2. PG 41,879—82. — 10. Heinrich Kramer—Jacob Sprenger, Malleus ma- leficarum, Strassburg, 1486. — 11. R. Prentner, Die Ordination der Frauen, Lutherus—Heft 28, Berlin, 1967. Sok mindenre van időnk, de a GYERMEK ügye sürgős. Most fejlődnek a csontjai, most alakul a vére, az érzékei most bontakoznak. Nem várhatunk „Holnapig”. „Ma" a gyermek neve! Gabriela Mistral, chilei költő 154
