Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)

1979 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Böröcz Enikő: A megáldott emberiség

get, es az egyetlen helyes módon értelmezte akkor, amikor azonos „emberi” viselkedést tanúsított az emberiség kétféle nemének tagjaival szemben. Az Újszövetség íróinak az állás­foglalásában Jézus elméleti és gyakorlati tanítása érvényesült. Ahogyan az áldást az em­beriség kollektív módon örökölte, ugyanúgy „kollektive", azaz mindenki — férfi és nő — számára hangzott el az evangélium, és hangzik ma is minden ember felé. Jézus e téren is áthágta korának a törvény által megszabott követeléseit. Ezek a követelések a későbbi hagyományanyaghoz tartoztak, az idők során formálódtak és kiegészültek, eltúlzóan csat­lakozva az ótestámentumi hagyomány negatív szemléletű ágához. Ezért volt bennük több, a kor által még csak fokozott „ellen-nézet”, mint az ősibb, teológiailag is helyesebb ha­gyományban. Jézus sokszor és sokféleképpen hágta át ezeket a negatív hagyományokat az asszonyok kedvéért, pontosabban az EMBER kedvéért, az EMBER-ért, aki számára ter­mészetes módon volt FÉRFI vagy NŐ. Jézusnak nem volt kétféle „könyvelése”, neki az EMBER-re méretezett küldetése volt, és ezt a küldetést Ö a férfiakból és nőkből álló embe­riség érdekében vállalta és végezte el. Van azonban ezeknek a kérdéseknek, mint majdnem minden jelentősebb teológiai kér­désnek, egy eszkatologikus vetülete is. Ezen a ponton kapcsolódik egybe, sőt fejlődik tovább a legrégibb ótestámentumi hagyományokban lefektetett igazság és Jézus igazsága, melyet Ő egyszerre hirdetett és gyakorolt. És itt nyúlik át a kérdés eszkatologikus távlatba. Mind­három synoptikusnál olvasható a jelenet, hogy a feltámadásban nem hivő sadduceusok megkérdezik Jézust a házasságról az eljövendő világ viszonylatában. E kérdés előtt pedig az adógaras problémájáról olvashatunk, ahol felmerül a történetiségnek kérdése is, hogy ti. a történeti körülmények mire kényszeríthetik az embert, és ezeket mennyiben kell vállal­ni. Jézus válasza mindkét kérdésben az, hogy a történeti körülmények épp úgy, mint a házasság intézménye is, tehát a nemiségből következő emberi kapcsolódások is, ennek a világnak, földi világunknak adottságai. Jézus ezzel nem kicsinyelte le sem egyiket, sem a másikat, sőt rendkívül jelentősnek tartotta őket. Jézusnak a történetiséggel kapcsolatos ilyenfajta nézeteire utal KARL RAHNER is, amikor a történetiséget a következőképpen határozza meg: „A történetiség az embernek azt a különös alapmeghatározottságát jelenti, amely által az idő koordinátái közé helyeztetett és rábízatott a mindenkori világ, amelyet szabadságban kell elfogadnia".11 — Amilyen felfogása volt Jézusnak az időbeni, történeti helyzetekkel kapcsolatban —• az eljövendő világ oldaláról szemlélve a kérdést —, ugyanilyen világosan fogalmazta meg válaszát az EMBERSÉG—NEMISÉG kérdéseiben is. Világosan kimondta, hogy ezek a kérdések a földi világ normái szerint adott, bár nagyon fontos kérdések, de az eljövendő világ felől nézve azokat, csak másodlagos jelentőségűek. Erről jegyzi meg Adolf Schlatter kommentárjában: „Amit a feltámadás nyújt számunkra, az az ISTENFIÜSÄG, olyan élet, amit Isten ad nekünk, és ez több és valami más. mint az, amit most számunkra a természet biztosít”.12 Világos beszéd ez, világos különbségtétellel a földi világ isteni, de olykor az ember által is formáló normái és az eljövendő világ örök isteni normái között. Jézus számára azok a kérdések, melyek az embernek valóban nehéz­séget okozhatnak, valójában nem is kérdések. Világosan szögezi le, hogy az eljövendő világban a házasságnak a jelenlegi értelme nem lesz meg. A férfinak akkor már nem lesz szüksége nőre és fordítva. Az eljövendő világra egy magasabb életrend lesz a jellemző. Hangsúlyozzuk azonban, hogy Jézus a történetiséggel kapcsolatos ilyen véleményét is, és a házassággal kapcsolatos véleményét is az eljövendő világ felől tekintve mondta el. Ebből azt a következtetést levonni, hogy Jézus a földi rendet, mint értéktelent elvetette volna, teljesen téves lenne. Vizsgálódásunk során oly összefüggésekre igyekeztünk rámutatni, melyek nyomán a földi világ isteni eredetű, értékes „rendjei" új megvilágításba kerülhetnek. Az ellentétek, feszültsé­gek mintegy természetes módon tűnnek el, alakulnak át. Az EMBER-ség, a NEM-ek kérdése, a bűn és a büntetés kérdése, a felelősség kérdése itt már háttérbe szorul, és ami megmarad, az az Isten áldó cselekedetének teljes megvalósulása. Ezen a ponton válik a EMBERISÉG valóban „megáldott emberiséggé" és kap az EMBER — férfi és nő — eljövendő új „világ­ban” más jellegű beosztásokat és feladatokat. Jegyzetek: 1. Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia 1972. — 2. Genezis 1,26. — 3. Gene­zis 2,5b. — 4. Gerhardt von Rad. Das erste Buch Mose. Genezis, Evang. Verl. Berlin, 19745. 37. —• 5. Emil Brunner: Der Mensch im Widerspruch 357. o. (Idézi Rad i. m.-ben. 39. o.) — 6. Gerhardt von Rad: i .m. 39. old. — 7. Karl Heinz Rabast: Genezis. Ev. Verl. Berlin, 1951. 92. — 8. uo. 91. o. — 9. Rad. i. m. 75. o. — 10. Leonhardt Schweidler: Jesu Begegnung mit Frauen, Diakonia, 972. 230. — 11, Karl Rahner—Herbert Vorgrimler: Kleines theolo­gisches Wörterbuch, 1971.8 126. — 12. Adolf Schlatter: Die Evangelien nach Markus und Lukas. Ev. Verl. Berlin, 1961. 367. 140

Next

/
Thumbnails
Contents