Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)

1979 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Böröcz Enikő: A megáldott emberiség

len vonatkozásban marad meg a NŐ iránti tisztelet: A Nőnek családon belüli szerepénél. Természetesen a környező népeknek és kultúráknak a nőkkel kapcsolatos nézetei is belejátszottak ebbe a magatartásba, de maga az ószövetségi hagyomány is elegendő alapnak bizonyult ahhoz, hogy ez az alárendelt helyzet kialakuljon. Az Ótestámentumban csak kuriózumként kerülnek elő azok a NŐK, akik a családi életen kívül a kultuszban, a politikai vagy vallásos életben szerephez jutottak. A századok folyamán pedig külön irodalma lett a nőellenes kijelentéseknek, példa erre számos rabbinista mondás: „Egy fiú születésekor mindenki örül, egy lány születésekor mindenki levert” vagy: „ha egy fiú jön a világba, béke jön a világba, ha egy lány akkor semmi jó". Inda ben Elai rabbi hálát adott az Istennek, hogy nem teremtette nőnek. Biztatja a zsidó férfiakat, ők is adjanak hálát ezért.

Az Ószövetség tehát — eltérve a hagyományokban lefektetett igazságtól — a maga módján „lépéshátrányba” kényszeritette az asszonyokat. A történeti és a teológiai igazságnak megfelelően azonban beszámol a kivételekről is. Beszámol asszonyokról, akik részt vettek a kultuszban. Főleg a diaszpórákban volt szabadabb a helyzet, ahol lehetséges volt a nők templomkörüli szolgálata is. Igaz, ez csak valamiféle kisegítőjeliegű szolgálat volt, elfogadott jelenlét, melyet azonban nem szabályozott törvény. Voltak viszont prófétanők, főleg Izrael történetének kezdeti szakaszában. Ezek a nők aktív módon kapcsolódtak be népük sorsába. Igaz és hamis próféták voltak közöttük. Ezek a prófétanők is — legalábbis a valódiak — isteni kinyilatkoztatások hordozóivá lettek. — Ezek a tények is mutatják, hogy az Ószövetségen belül kettős hang érvényesült. Az egyik a hagyományra támaszkodva megpróbálta eltüntetni a különböző korok és helyzetek okozta negatív jelenségeket, a másik viszont a hagyomány félreértelmezése alapján erősen eltért a kezdeti idők loyalis és igaz hangnemétől, és megpróbálta a Nőtől az áldást elvenni és a bűn felelősségét teljesen ráhelyezni. Ez a kettős hang eredményezte aztán a kettős gyakorlatot is egészen Jézus megjelenéséig. A nemeknek az egymásmelletti, egymás alá- és fölérendeltségi viszonyát akarták ezzel a kettősséggel aláhúzni. Végeredményben ez a kettősség azt mutatja, hogy bár jelen volt a kezdeti igazsághoz ragaszkodó és azt a gyakorlatban is érvényesíteni akaró felfogás, de ugyanakkor érvénvesült, sőt idővel fokozódott az eltávolodás a hagyományban lefektetett jó normáktól és gyakorlattól.

Azért időztünk többet az Ószövetség Jahvista hagyományánál, és a Papi Iratban lefektetett tanítások mellett, mert ez az alap, amelyre épített az Ószövetségnek mind az EMBER- SÉG-ről, mind a NEMEK kérdéséről vallott tanítása. Ezekben a hagyományanyagokban egyszerre található meg a pozitív vonás a közös isteni eredetről, a közös isteni áldásról, a bűn kollektív értelmezéséről és a közös felelősségről. De — különös módon — ezek a teológiailag tiszta hagyományanyagok váltak később a negatívumok alapjává is, akkor ti., amikor az egves mozzanatokat eltúlozva, kinagyítva, kialakították az ellenkező véleményeket is a Nő másodrendűségéről, a Nő áldásnélküliségéről és a Nő felelősségének túlhangsúlyozásáról.

Végeredményben azonban, ha egymás mellé helyeznénk az Ószövetség által pozitív és negatív módon hangsúlyozott véleményeket, akkor mégis bizonyos kiegyenlítődéssel találkozhatnánk. Figyelembevéve azonban az eredeti igazságokat az EMBER kérdésében és a NEMEK kérdésében, — ezzel a „döntetlennel” a Biblia szakértői nem elégedhetnek meg. Az igazság világos felmutatása ezekben a kérdésekben is rendkívül fontos, mert ezekből az igazságokból nem kevesebb következik, mint a Szentírás „hivatalos” véleményének megfogalmazása, mégpedig alapvető dolgokban. Alapvető tanítások figyelmenkívü! hagyása viszont rossz teológiához és szektássághoz vezethet.

A jézusi fordulat

Az Ószövetség mellett ezekben a kérdésekben is döntő számunkra az újszövetségi hagyományanyagnak átvizsgálása. Itt elsősorban Jézusnak tanítását és útmutatását kell szemügyre venni, összefoglaló teológiai munka e témakörben még nem született, de magának az Újszövetségnek gondos átolvasása némi támpontot adhat. Azt ti., hogy Jézus is ott indult el, ahol az ószövetségi hagyomány: az EMBER-t tekintette kiindulópontnak, az EMBER-t, aki Isten gyermeke, és ugyanakkor az ő segítségére szoruló, gyarló teremtmény. Jézus itt sem tévedett. Hajszálnyira sem tért el az ősi bibliai hagyománytól és azt a gyakorlat terén tökéletes biztonsággal alkalmazta. Egy mai vélemény ezzel a kérdéssel kapcsolatban: „Jézus nem csupán állította a férfi és a nő elvi egyenlőségét, nem is csak megpróbálta azt megvalósítani, — hanem cselekedeteiben tudatosan a társadalmi szokások ellen is irányult és a nőkhöz magától értetődően, mint egyenértékű emberi személyekhez viszonyult”.10 Tehát Jézus is onnan indult el, ahonnan az ószövetségi hagyomány, az EMBER-től, akit Ő kettős módon értelmezett, — szintén a hagyományhoz csatlakozva. Látta az EMBER Isten- képűségét, és ugyanakkor ismerte gyarló voltát is. Elfogadta ezt az egységet és kettőssé139